Magyar Országos Tudósító, 1936. június/2

1936-06-24 [142]

—HÁZASSÁG. Márkosfalvi K o t s i s Edit. . és Nagy Sándor június 28.-án, délután hét órakor tartják esküvőjüket a Thököly-uti Szent Domon­kos.rendi plébániatemplomban, /i OT/B. Pro d o m o : Fenti iiir szivss közi sét kéri a t. Szerkesztőségektől Kotsis Liklós ügy-'szs-gi al­elnök. FŐVÁROS —FELKAY FERENC TANÁCSNOK ÜNNSPLESE. F e 1 k a y Ferenc dr. tanügyi ta­nácsnokot, a TESZ jubiláris nagykaresztjével tüntették ki, A kitüntetés átadására kedden este került sor a Fővárosi Alkalmazó tak Nemzeti Szövet­ségének kaszinójában rendezett társasvacsora keretében, Duday Alajos ta­nácsnok köszöntötte a TESZ megjelent küldöttségét, majd dr, Borsody Gyula a TESZ társelnöke adta át Felkay tanácsnoknak a nagy ke resztet, meleg sza­vakkal méltatva kimagasló érdemeit, Dr, Erőfly Béla tankerületi főigazgató a FANSZ nevében mondott üdvözlőbeszédet ölvecd^y' Pál a budapesti tanitó­tastület jókívánságait tolmácsolta, dr. Budó Jusztin f őlevéltárnok pedig a baráti kör nevében üdvözölte formás beszéddel a tan'caaokoc, Felkay Ferenc az ünneplésért meghatottan mondott köszönetet, majd, mint a TálSZ-nek ugyancsak társelnöke, Szödy Szilárd székesfővárosi szakfelügyelőt üdvözölte és átnyújtotta neKi a TESZ ugyané kitüntetését, A Maria-utcai kaszinóban rendezett társasvacsorén többszázan vettek részt. /MOT/B. —A TANÜGYI ÜGYOSZTÁLY EGRI KIRÁNDULÁSA. Eger város polgármestar^ a kö­zelmúltban a város nevezetességeinek tanulmányozására meghivta a székes­főváros tsnügyi osztályának egész személyzetét. Ennek a meghovásnak a köz­oktatási ügyosztály szombston és vasárnap tesz elagat. Június 27.-én dél­ben utaznak a fővárosi tisztviselők íígerbe, a vasárnapi napot ott tölti! és az esti órákban indulnak vissza a székesfővárosba, /uOT/L, HÍREK —HALÁLOZÁS, Dr, C s é p a i Lajos tb, magyai főorvos, nyugalmazott Vármegyei kórházi főorvos életének 83, évéban Szolnokon meghalt. Temeté­se június 25,-én, csütörtökön délután félhet órakor Szolnokon, a Szapáry­utca 34, számú házból lesz, a református temetőbe, Csépai Lejos dr, halá­la a vá megyében mély részvétet keltett, /MOT/ Pro domo: A halálozási hir szives közlését kéri Céspai Ferenc dr, büntető járásbiró, —KTCSKEM-T VÁROS POLGÁRMESTERINEK K'ÉRELME AZ ORSZÁG KÖZÍ NS^GVHÉZ. Kecskemét város polgármestere a Hirös Héttel kapcsolatban a következő kérelmet Intézte az ország közönségéhez: ? Vlg aratók dalától hangos a kecskeméti határ. Barackfák száz­ezrei csengő teher alatt hajlanak aranyhomokunkra, ígéretes nyár köszön­tött reánk. Nehéz csapásainkból felemelkedve, már reménnyel tekintünk az ég fele. Egy esztendő szenvedései és nélkülözései után jutottunk ide, A hosszú hónapok lassú pergését csak panasztalan ajkú népünk munkájának üteme gyorsitottta. ívtizedek óta nem volt ez az ütem soha ilyen kitartó és teremtő. Igy a kecskeméti nép számára a sorscsapás csak ujabb fejlődés útját nyitotta meg. Ennek bizonyságát kivonjuk az idei Hirös Hetünkön az ország elé tárni. Szíves szeretettel hivom és várai az ország közönse­fyf gót a "Hirös Város"-ba a július 11-19 napjain tartandó Hirös Hétre." 1 / M0T / B- „JJJISZÁGOS LEVÉLTÁR ^ ; K szekció

Next

/
Thumbnails
Contents