Magyar Országos Tudósító, 1936. június/1
1936-06-06 [141]
K*T MINISZTER BESZÉL A VASÁRNAPI SZEGEDI BAROSS-NaGYGYu\LÉSEN„ A BarossSzövets .g ünnepélyes keretek között alakítja meg holnap, vasárnap Szegeden délvidéki szervezetét. Ebből az alkalomból az ország különböző részéből különvonatok Indulnak az alföldi metropolisba és szállítják oda az ünnepség résztvevőit. Budapestről Winchkler István kereskedelemügyi miniszter, Bornemisza Géza Iparügyi miniszter és Ilovszky János, a Baross-Szö_ vétség országos elnökének vezetésével három különvonat megy Szegedre, ahol mintegy harmincezer résztvevőre számítanak a Dóm-téren rendezendő ünnepségen. A különvonatok tiz órakor futnak be a szegedi pályaudvarra, ahol Imecs György főispán ós Pélfy József polgármester fogadja a vendégeket. 10 óra 30 perckor érkeznek meg az autós csillagtura résztvevői, -kik reggel 6 órakor Indulnak a fővárosból a Pari-ment elől. AZ autós cslllagturát József Ferenc királyi herceg vezeti. 10 óra 50 perckor befejeződik az iparosok felvonulása a XVIII. és XIX. századbeli céhzászlók alatt, majd Raskó Sándor pápai prelátus megáldja az ipari szerszámokat.11" óra 10 perckor kezdődik a Baross-nagygyűlés ;Vlnkler Elemér szegedi Baross-elnök kihirdeti adélvidéki Baross-szervezet megalakulását, majd Pálfy József szegedi polgármester,József Ferenc királyi herceg, Bornemisza Géza iparügyi miniszter és Winchkler István kereskedelemügyi miniszter mondanak beszédet. A nagygyűlés után a Hungária-szállóban rendezendő ünnepi ebéden Imecs György főispán, Ilovszky János, Shvoy Kálmán országgyűlési képviselő és Purébl Győző mondanak pohárköszöntőt. Délután félnégykor a MANSZ szegedi fiókja "Szegedi Bokrétát" rendé* a tiszaparti Stefánia-sétányon, félötkor pedig a miniszterek vezetésével az ünnepség résztvevői megtekintik a Szegedi Ip>-ri Vásárt, ahol Körmendy Mátyás, a szegedi ipartestület elnöke mond Udvözlőbeszédet. /MOT/B POLITIKA §§A Magyar Országos Tudósító jelenti: Karaf láth Jenő ny. miniszter, ország., gyűlési képviselő Zebegényben, majd Szobon tartott beszámolóbeszédet. Búzás István esperes-plébános meleghangú üdvözlőszaval után hosszasabban foglalkozott a franciaországi képviselőválasztások nyomán várható fejleményekkel. A külpolitikai helyzet Ismertetése után részletesen tárgyalta a gazdasági világválság ujabb jelenségeit és rámutatott azokra a komoly konnány.. zatl törekvésekre, amelyeknek célja e bajok általános orvoslása. Ezután a nagygyűlés bizalmáról biztosította a kormányt és a kerület képviselőjét,,/?:, " " ORSZÁGOS LEVÉLTÁR HÍREK K szekció HERCZEG FERENC ELŐ.J3ÁSA A REVÍZIÓRÓL. /Jfcjö - A MAGYAR NEMZETI DlAKSZOVÉTSÉG RENDKÍVÜLI DÍSZKÖZGYŰLÉSE. -— A Magyar Nemzeti Diákszövetség kulturális osztálya szombaton este a Semmelwels-utcai Diák-Ház dísztermében rendkívüli közgyűlést tartott, amelyen nagyszámú hallgatóközönség vett részt s a rendkívüli ülésre - az egyetemi és főiskolai hallgatókon kívül - több egyetemi professzor is ellátogatott. Az ülést Rajczy-Ras ztovich Imre dr 0 elnök, az európaihlrü magyar vivóbajnok nyitotta meg, aki meleg szavakkal üdvözölte az ülés illusztris előadóját: Herczeg Ferencet. A nagyszámú közönság lelkes tapsai ás éljenzése közben lépett az előadói emelvényre a nagy magyar Író: Here z e g Ferenc, a Magyar Revíziós Liga országos elnöke, aki a revizló kérdéséről és a Revíziós Liga működéséről tartott magasszinvonalu, lebilincselően érdekes előadást . - Mindig nagy örömmel beszélek a magyar revízió mindennél , fontosabb kérdéséről - mondotta többek között Herczeg Ferenc de különösen nagy örömmel jöttem el ide, hogy erről a problémáról beszéljek,mert ugyan kit érdekelhetne jobban ez a probléma, ha nem a magyar ifjúságot?J Hiszen, ha sikerül valamit elérnünk/; enjíek az ifjúság fogja, elsősorban a "X* /Folytatása következik,/ H