Magyar Országos Tudósító, 1936. május/2

1936-05-23 [140]

"VANNAK ESETEK, ÜJÍIKOR A HAZUGSÁG NEM BÜN" - ÁLLAPÍTOTTA MEG IIÉLETÉHEN A KIRÁLYI TÁBLA. Kun Izidor 41 éves budapesti kereskedő mintegy ötévé budapesti vezérképvi- . •élőjévé lett a Brüder Teich bécsi csokoládé'rügyár részvénytársaságnak. A béosi ©égnek egyik legnagyobb üzletfele Tyriloff Teofil nagykereskedő volt, aki mint a Hindu Csokoládéáru-gyár r.t. vezérigazgatója évről-évre sokezer pengő értékű árut-vásárolt Kun Izidor vezérképviselő közvetítésé­vel o Brüder Teioh cégtől. Az 1932 évben Tyriloff számlája 3125 pengőt tett ki, aminek kiegyenlítéséül a külföldi nagykereskedő három darab^ együtt­véve 45oo pengőről szóló váltót adott át Kun Izidornak. Az ügyből - bűnügy keletkezett s a vád szerint Kun vezérképviselő ezeket a váltókat nem juttat­ta el a bécsi központhoz, hanem azokat a saját javára le számitoltattá s az igy szerzett összeget jogosulatlanul a saját eéljaira használta fel. Amikíp a bécsi cég - könyvelnek átvizsgálása után - felhívta Tyriloff TeoCHt 3125 pengős tartozása rendezésére, a Hindu Csokoládárügyár vezérigazgatója erélyes hangú levélben közölte, hogy adósságát három da­r ab váltóval"rendezte. A bécsi oég - budapesti jogtanácsosa utján - kór­dóst intézett az ügyről Kun Izidorhoz is, aki azonban kijelentette, hogy Tyrilofftói a saját részére kapott ugyan szivessógi váltókat, de ezek nem a tartozás kiegyenlítésére szolgáltak. Ezek után a Brüder Teich cég a tar­tozási összeg erejéig polgári pört indított Tyriloff Teofil ellen. A pör során kihallgatták Kun Izidort is, aki olyanértelmü tanuvallomást tett, hogy a hivatkozott váltók ellenértékét később leszállított árukban számol­ták el, Aítörvényszék ezek után elutasította a Brüder Teich cég keresetét, sőt a céget 5V7i pengő perköltségben elmarasztalta, A Brüder Teich céft most már bűnvádi feljelentést tett K un Izidor ellen, csalás és sikkasztás büntette cimón, A feljelentésben arra is hi­vatkoztak, hogy Kun Izidor korábban már egy alkalomnál 13o,ooo pengővel nem számolt el a cégnek; amiatt fel is jelentették, de a bécsi cég később magáninditványát visszavonta s igy a budapesti büntetőtörvényszék az el­járást az ügyben megszüntette, A visszavonás - a feljelentésben foglaljak szerint - amiatt történt, mert Kun Izidor a céggel megállapodást kötött, amelyben elismerte a terhére rótt eltulajdonítást, de egyben kötelezte is magát a kárba tett összeg visszafizetésére, A Tyriloff Teofil-féle ügyben tett feljelentés során újra meg­indult a bűnvádi eljárás Kun Izidor budapesti vezérképviselő ellenében, aki azonban a büntetőtörvényszék előtt a leghatározottabban tagadta bűnös­ségét. Minthogy azonban Tyriloff Teofil tanúvallomásában azt állította, hogy ő sohasem adott szívességi váltókat a vádlottnak,' - az elsőfokú bíró­ság Kun Izidort bűnösnek mondotta ki csalás és sikkasztás bűntettében s ezért hathónapi börtönre itélte, Eellebbezés folytán az ügy a budapesti tábla Zachár-tanácsa elé korült, ahol Lányi János dr. táblabíró referálta az előzményeket. Fischer Ede dr. főügyész és Balog N, Imre dr, védő felszólalása után a tábla meg ­semmisítette a törvényszék itéle tét és Kun Izidort mind a két vádpont alól felmentette. Az itélet indokolása részletesen kifejtette, hogy a sikkasz­tási vád tekintetében elévülés cimén kellett a vádlottat felmenteni s egy­ben azt is megállapította a tábla, hogy Tyriloff Teofil, igenis, valóban szívességi váltókat adott annakidején a vádlottnak. A csalás bűntettének vádja alól viszont azzal az érdekes megokolással mentette fel a tábla a vádlott Kun Izidort, mert igaza tudatában s az eset körülményeinél fogva "joggal tehette meg inkriminált tényállítását, vagyis jogosan állithatott a való helyzetnek nem mindenben megfelelő dolgokat," /MOT/Ky. — ^A SZEGEDI SAJTÓPER FOLYTÍŰ*ÓLAGCB TÁRGYALÁSA. A szegedi törvényszék dr. Vaday Károly tanácsa szombaton folytatta a pest­vidéki törvény szék nagy esküdtszéki tormében a Pettykó-Lázár-Mák sajt ü rágal­mazási bünpor főtárgyalás át, Dr. KÍ3 Albort szogodi ogyo,emi tanác 30s tett vallomást. Elmondotta, hogy a mellék jövodolmok megadóztatására vonatkozó vádpontban Pottykónak somrai 3zoropo nom volt. Emlókezote szorlnt Pottykó ogy alkalommal'az ő részérő kiutalt karácsonyi jutalomról lomondott a ti3zt­visolők javára.

Next

/
Thumbnails
Contents