Magyar Országos Tudósító, 1936. május/1
1936-05-15 [139]
A Nemzeti Egység székesfővárosi szervezete által rendezett idegenforgalmi ankét második előadóestje Zsitvay Tibor ny.miniszter elnöklésével Igen nagy érdeklődés mellett folyt le. Elsőnek Markos Béla dr., a Székesfővárosi Idegenforgalmi Hivatal h, igazgatója tartott előadást "A főváros szerepe az idegenforgalom kiépítésében" cimmel.Ismertette, hogy a székesfőváros törvényhatósága már 1880-ban bizottságot küldött kl Kammermayer Károly akkori polgármester vezetésével, amely az idegenforgalom emelése érdekében programmot állított össze. Ez a bizottság szűkös anyagi lehetőségek között nem fejthetett ki széleskörű tevékenységet, 1891-ben megszűnt. Az idegenforgalom megszervezésére az első nagyjelentőségű lépés volt 1916-ban a mai Idegenforgalmi Hivatal megalakítása. E% a szerv olyan programmot dolgozott kl, amely körvonalaiban t eljesen megegyezik mai idegenforgalmi elgondolásainkkal.Az öszszeomlás azután megakasztotta működését. Mikor az újjáépítési lehetőségek nyitva állottak, első teendőjének tartotta a szállodaipar konszolidálását, ami nélkülözhetetlen alapja az ldegenforgalomnak. Rendszeres munkával mindig szebb eredményeket ért el, s 1928-ban Budapest idegenforgalma olyan rekordot mutatott, amelyet az érkezők számában talán majd csak az idei esztendő fog túlszárnyalni. A siker nyomán megalakult a kereskedelemügyi minisztérium keretében az Országos Magyar Idegenforgalmi Tanács, ezt később a minisztérium idegenforgalmi szakosztályának, majd ezév januárjában az Országos Magyar Idegenforgalmi Hivatalnak megalakulása követte. Az elmúlt évben létesített Gyógyhelyi Bizottság a budapesti fürdők idegenforgalmi érdekeit vette pártfogásába, a Balatoni Intéző Bizottság a Balaton kérdését Igyekszik előrevibnl, s a Magyar Városok Szövetsége kebelében működő Idegenforgalmi szerv a vidéki városok idegenforgalmi célkitűzéseit van hivatva elősegitenlo Mar&os Béla ezután részletesen ismertette az Idegenforgalmi Hivatal propaganda eszközeit, különösen kiemelve a bécsi tájékoztató irodá£, amely minden üzleti vonatkozást kikapcsol működéséből,az ottani utazási irodák nem látnak benne versenytársat ós igy igen értékes működést fejt kl, * A nagy tetszéssel fogadott előadás után Márkus László, az Operaház igazgatója beszélt az Idegenforgalmi attrakciókról és ünnepségekrőloHangoztatta, hogy ha van is ünnepély, mely az idegenforgalmat valahol serkenti és élénkíti az egy sem azért létesült, hogy azzal Idegenforgalmat indítsanak, hanem vagy azért, hogy a már meglévő idegenforgalmat stimulálják vele, vagy kifejlődött egy nép életében valami ünnepélyes alkalomra olya érdekes produkció, amit az a nép önmagának teremtett meg, de aztán mint vonzó helyi specialitás hirre kapott és odagyüjtött egy sereg kíváncsi idegent, A leghatásosabb idegenforgalmi attrakció mindenekelőtt maga a szép ország, vagy várcs„ Parisba Parist látni mennek az Idegenek,az ottani hagyományos ünnepségek a város vonzóereje nélkül egymagukban nem Indítanának idegenforgalmat.Épp Így a salzburgi játékok, a veronalak, velencelek, f lrenzelek, bécs lek sem, a nizzai és cannesi karneválok sem, ezek mind a már meglévő Idegenforgalom tovéábbi serkentésére szolgálnak. Állandó és Intézményesen működő attrakciók csak azok az Ünnepségek lettek, amelyeket a hely szelleme, a genus locl teremtette Márkus László ebből következtetve hangsúlyozta, hogy a mi vidéki városaink ujkeletü szabadtéri előadási mániája céltalan,a helyi adottságok legtöbbször hiányoznak és a rövid időre szóló befektetések nem térülnek meg és utólag kellemetlenségek sorozata támad« Budapestet illetőleg elsősorban a legfontosabb, hogy a meglévő adottságokat kiépítsük. Pejlesateni kell a fürdőket, szállodákat, a kényelmet,jó közlekedést és bőséges szórakozást biztosítani. Ha aztán Így Budapest Idegenforgalma elég nagyra nőtt, akkor kerülhet sor azokra az ünnepélyekre ós attrakciós produkciókra, amelynek külön vonzóerőt fejtenek kl. Az ilyen Idegenforgalmi attrakciók olyan f elfokozott és kiművelt jelentésgéi lehetnek valamely nép életének, amelyek szükségképpen és nem mondvacs ináltan formálódtak ünnepségekké. A népi művészet 03odálatos kivirágzása éppen Magyarországon olyan dúsgazdag,hogy bizonyos rendszer -szerint bemutatva,p;r atlan Idegenforgalmi attrakcióvá 1 * válhat- /folyt, köv./ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR