Magyar Országos Tudósító, 1936. május/1
1936-05-08 [139]
•MM ZiU uüűxarJiiúZJiüCiJijij A^roöUJ-iiiiuo VÜJJUXXÍUUÍ i ojLyvauas ,/ A vádlottak kihallgatása után kót tanút kérdezett ki oz elnök, majd Rónay Bóla detektív terjesztette elő jelentését a lefolytatott nyomozásról, A bizonyít eljárás ezzel be is fejeződött s megkezdődtek a perbeszédek, Kotsis Miklós dr, alelnök vádbeszódében a Schwartz Tiborral szemben emelt vádat elejtette azzal, hogy bár vannak gyunuokok, azonban megnyugtató bizonyíték nem merült fel atekintctben, hogy a kereskedő részes lett volna a visszaélésben, A többi vádlottal szemben a vád változatlan maradt: az ügyészségi alelnök indítványozta megbüntetésüket és a három elsőrendű vádlott terhére ötszáz-ötszáz pengő vagyoni elégtétel kiszabását is kérte, A vádbeszéd után Wentheimer védője hozzákezdett védőboszédóhez, azonban nom fejezhette be felszólalását, mert Szőke szivgörosöt kapott és fol kellett függeszteni a tárgyalást amig jobban lett, A védők általában azt hangoztatták, hogy nincs megnyugtató bizonyltok, tehát a vádlottakat fel kell menteni, A törvényszék rövid tanácskozás után Ítéletében bűnösnek mondotta ki ugy Wórtheimort, mint &ondor Imrét a folytatólagosan elkövetett valutatörvónybe ütköző visszaélés bűntettében mint tetteseket, a többi vádlottat pedig mint bünsogédi bűnrészest ós ezért Wertheimert ós Kondort fejőnként egyóvi és hath°napi börtünbüntetésre Ítélte, amiből az elszenvedett vizsgálati fogsággal négy h°napot ós hét napot kitöltöttnek vott, SzŐko Jenőt háromh°napí, Kondor ímrónőt tizennógynapi, Ruttkai Pétert pedig hétnapi fogházbüntetésre Ítélte, Sohwartz Tiborral kaposolatban a vádclejtós következtében a biróság az eljárást megszüntette. Az Ítélet indokolása szerint a tőrvényszék Kondornak a nyomozás folyamán tett beismerő vallomását fogadta el valónak és ennek alapján állapította meg, hogy évek óta Űzték az elsőrendű vádlottak az árucsempészést és ezzel kapcsolatban a pengőkiajánlás bűncselekményét, amelynél a szintén elit élt vádlottak segédke: z et. nyújtottak. Az Ítélet éjien a vád képviselője súlyosbításért* az : . elitélték és védőik pedig felmentés céljából jelentettek be senmiségl panaszt, "erthelmer é s Kondor továbbra is fogva ma radnak, /MOT/Sy, . zu APÁTHY ORVOS ÜGYE, /t.Zolyt atás ,/ v Több tanú lónyogtolon vallomása után Furkó István arról vallott^ hogy sógornőjo, Valontikné tőle kórt husz pongőt kimondottan arra a colra, hogy áldott állapotát orvosi boavatkozáa utján raogszüntosso, Tóth Pál László 03 Huszlicska Andrá3 dr, törvényszéki orvosok, valamint Stust Sándor dr, ollonőrző orvosazakórtő ogyöntotü szakvéleményt adtak arról, hogy-Valóntik Jánosnó nom lohotott áldott állapotban. Közbon Valontikné a vádlottak padján hirtolon olszédült és hátrahanyatlott, A tőrvényszéki orvosok téritottók magához a kimorült fiatalasszonyt. Ezután Lukác3 János dr. királyi ügyész vádboszédébon róazlotoson kifojtotto a nom zo tv ód olmi" szempontokat ós rámutatott onnok a bűncselekménynek különös jelentőségére. Súlyos bírálatot mondott Apáthy Károly dr, orvosotikai fölfogásáról, olmondotta, hogy már tlz osotbon folytattak lo a hatóságok ollono bűnvádi eljárást, mert a szélrózsa minden irányából felkeresték őt,az ismort, tiltott mütétokkol foglalkozó orvost az ongodély nélkül"fönntartott ócsai ozanatóriumban. Végül az ügyész fenntartotta Apáthy dr, ollón a vádat háromrcndboli magzatelhajtás bűntettében, ugyrondboli, gondatlanságból okozott omborölós vétaógébon és ogyrondboli, folytatólagosan olkövotott hamiatonuzásra való rábírás bűntettében. Majd Szonyéry Ernődr. Apáthy védőimében, Richtor Márton dr. ogy fiatalkorú vádlott'ós dr. Gonda Bóla Volontik Jánosné védőimében mondotta ol védjőboszédót, Mindhárom védő felmentést kórt.