Magyar Országos Tudósító, 1936. március/2
1936-03-17 [136]
MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ 5, törvényszéki kiadás. Budapest, 1936, március 18. JÁTSZOTTÁK-E AZ ARIZONÁBAN A CSEH HIMNUSZT? Két évvel ezelőtt két cikk jelent meg a Mai Napban arr°l, hogy az ^rizona mulatóban a cseh himnuszt játszották. Kulcsár ^iklós hirlapir 0 , a cikkek szerzője erős támadást intézett ugyanakkor a mulatóhelyiség ellen és azt irta: "Tűrhetetlen ez az eljárás, eljátszatni annak a Csehországnak a nemzeti indulóját, amely országban súlyos börtön jár a magyar Himnuszért és a magyar dalért, A közlemények miatt K ozsnyai Sándor, a mulató tulajdonosa sajtó utján elkövetett rágalmazás elmén pört Inditott ^ulcsár ellen és a törvényszéki tárgyaláson számos tanú azt vallotta, hogy a zenekar egy régi orosz eredetű táncdarabot adott elő, amelynek,a neve Baruska, A törvényszék ezerkétszáz pengő pénzbüntetésre ítélte'' el kulcsárt, A tábla ezt a büntetést száz pengőre szállította le, A kúria, ujabb bizonyítást rendelt el és•legutóbb a Schadl-tanács 'tanúkihallgatásokat is foganatosított ez ügyben. Szántó Lászl ü t arravonatkozólag hallgatták ki, hogy azonos-e a cseh lógió iné dulójának melódiája azzal a dallal, melyet a mulatóhelyen játszottak. A tanú azonban nem tudott határozott feleletet adni, A törvényszék ugy határozott, hogy egy zenésszel el játszat ja a cseh himnuszt f a szlovák inóh lót, a Baruskát, a cseh légi ü indul°ját és még néhány dalt, hogy a tanú megmondhassa, mit is játszottak hát a lokálban. A nagy érdeklődéssel várt produkci 0 ma zajlott le a büntetőtörvényszék Schadl-tanácsa előtt, A tárgyaláson meg is jelent Környei Kálmán zenész hegedűjével, aki aztán egymásután hat idegen dalt játszott el. Mindegyikre kijelentette Szánt 0 , hogy nem azt hallotta a lokálban. Amikor aztán az egyes dallamokat meg is nevezték, a tanú kijelentette: ugy látszik, a Baruska nagyon hasonlít a légió indul°jának dallamához és lehetséges, hogy a Baruskából vettek 'át egy-két részletet az indulóba, Rozsnyai jogi képviselője, Vajda Ödön dr, több zenei szakértőre hivatkozott, akik szerint a Baruska-dal. J már harmincöt esztendeje ismeretes Magyarországon és különböző zenekarok játszani is szokták, A törvényszék ezután ugy határozott, hogy hétfőn folytatja a még hátralévő tanuk kihillgatását. /MOT/ Ma. ' ZU MIÉRT CSUKOTT BE A FŐVÁROSI OPERETTSZÍNHÁZ /2.folytatás./ A perbeszédek után a törvényszék Ítéletében kétrendbeli sajtó utján elkövetett rágalmazás vétségébén bűnösnek mondotta ki Vár 0 Andort és száz pengő pénzbüntetésre Ítélte, valamint kötelezte kétszáz pengő ügyvédi költség megfizetésére, Grünauer tízezer pengő erkölcsi kár megtérítésében is kérte marasztalni a hirlapir°t, a törvényszék azonbarí^é^rrevonatkozó kérelmet elutasította. Kötelezte az elitéit hirlapirót arra,hogy az Ítéletet a Mai Napban tétesse közzé,. Az iaü&okolás szerint a valóság bizonyítása nem sikerült és ezért a cikkek Íróját bűnösnek kellett kimondani. Az Ítélet nem jogerős,. /MOT/ Sy, A SZEGEDI SZAB.1DTÉRI JÁTÉKOK EPILÓGUSA A T ÖRVENYSZÍKE N EGY SAJTÓPÖRBEN. \ szegődi szabadtéri játékokról Vörös Pál, a Vigszinház rendezője több cikket irt ó o óleson kritizálta a játékok rendezőségét. Pásztor József, a Délmagyarország cimü lap szerkesztője cáfolatot küldött a napilapnak s ebbon a közleményben hazugnak bélyegozto a cikkirót. A cáfolat tartalma miatt Vörös Pál sajtó utján ólkövotott rágalmazás vót3Úg>j miatt feljelentést tett" Pásztor József ollón, akinok aajtóporébon ma tartott folytatólagos tárgyalást a büntotőtörvényszék Szomák Jonő dr, táblai tanácselnök vezetésével. Páaztor József tagadta bünöaaógót, hangoztatta, hogy igazat irt ós kérte a valóság bizonyítását. Igazolni kívánja, hogy a rondezőbizottság a fizetéseket'runduson teljesítetto és a szokásosnál magasabb összegű olo_ logokot adeb t. Bizonyítani akarja, hogy Piotro Masoagni utazásáról nemcsak a magyar határtői kezdve gondoskodtak s számos tanút kért kihallgatni arra vonatkozóan, hogy a*z~ ol öadások mogtartáaa körül a logkisobb zavaró momentum" som merült fel, A főmagánvádló a vádlott bizonyítási Indítványával oll..-ntótbun'azt kivánja igazolni, hogy a fizotésokot nem teljesítették'rondszorouen, Mascagni utazásáról csak a hatá.rtól gondoskodtak, továbbá, h ogy a rohdezosúg mulctsztást kövutett ol Maaoagni elazálláaoláaa körül is , A törvényszék a bizonyitáat olrondelto óa azámoa az iné azt, színésznőt idézett meg a mai tárgyalásra, molyot délben két órakor nyitott meg Szénák elnök.• /Folyt, k öv./P.