Magyar Országos Tudósító, 1936. március/2
1936-03-23 [136]
K é 2 i r a t, . Huszonhatodik kiadás, „W-*. /j£ Budapest, 1936, március 23\ ' XVIII, évfolyam, 69,szám /BORNEMISZA IPARÜGYI MINISZTER BLiSZEDE A KATOLIKUS LEGÉNYEGYLET KÖZGYŰLÉSEN, Folytatás 1,/ Ezek egyik- volt Kolping Adolf, t ki r, különféle foglalkozási ágak közötti összhangnak a megteremtés- céljából alapitotta. meg az első katolikus legényagy1-tet, Kolping személyoson részt vett á budapesti Központi Katolikus Legényegyletfaek az alapításában is, s azóta ez az egylet az 8 eszmóifcek szolgálatában fejti ki működését, Kolping a szociális igazságnak, az egyes foglalkozási ágak közötti harmóniának és a tevékeny szeretetnek a hirdetője volt. Eszméi mar évtizedekkel ezelőtt kitörtek a katolikus legényegyletek falai közül, s teljesen kibontakoztak a nagy pápák enciklikáiban. Ezeket az eszméket ma már egyetlen polgári kormányzat sem tudja nélkülözni, - Kolping szeretettel nyúlt a keresztény iparosifjuság felé és ennek a tevékeny szeretetnek a jegyében akarta a fiatal iparosifjuságot átvezetni az élet minden problémáján, hogy belőlük tisztes iparosokat, hazafiasán érző honpolg rolat ts odafdó családapákat neveljen, A legszerencsésebb gondolat volt a. lelkiek nemesítésére irányuló törekvésnek a szakmabeli kiképzéssel val' összekapcsolása, s ez a legjobb biztosíték arra, h >, y s katolikus legéir;egyletek nemcsak az egyházon, de a társadalmon belül i3 mindenkor meg fognak felelni nemzeti irányú feladataiknak. Mert csak a hivő, a lelkében megtisztult és felemelkedett ember káÍ es megérteni azokat a kötelezettségeket és eleget tenni azoknak, ameyek őt családjával, embertársaival és nemzetével szemben kötelezik és csak a hivő, az embertársait szerető egyén tud felemelkedni arra a magaslatra, amikor hivatásában nemcsak a munkából származó ha sznot, a munkabért latja, hanem szereti is hivatását ós csak a hivatását szerető iparos tudja megszerezni a társadalom becsülését és lesz hasznos tagja a nemzeti társadalomnak„ A £ Kolping szellemében működő katolikus legényegyletek tevékenysége a jövőben sem csökkenhet, arra a jövőben még nagyobb mórtékben lesz szükség,. Nemrégiben tárgyalta a Képviselőház az ip^ ri törvény novelláját, s a törvény kereteinek megfelelő kitöltése nemcsak a kormányra, hanem mindazokra sz ip- rosegyesületekre, amelyek az iparosság művelésit tűzték ki célul, elsősorban a katolikus legényegyletekre sok kötelezettséget és munkát fog hárítani, - Amikor meleg szeretettel üdvözlöm a nyolcvanéves múltját ünneplő Országos Központi Katolikus Legényegyletet és annak vezetőséget, csak azt kivanom, hogy a jövőben ugyanúgy feleljen meg a katolikus ifjúság nevelése terén reá háruló kötelezettségeknek, mint ahogyan a múltban megfelelt. Isten áldja a tisztes ipart 1 A miniszter beszédét gyakran szakitotta félbe a tetszésnyilvánítás, s beszéde végeztével hosszantartó, lelkes áit^aHZJSJs3o«jaxx ünneplésben részesítetté minjsztert, Különféle jelentések felolvasása és választások után a közgyűlés P i'n t a r József országgyűlési képviselő, elnök zárószavaival véget ért, /UOT/X:G >