Magyar Országos Tudósító, 1936. február/2

1936-02-27 [135]

MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSITŐ 7. törvényszéki kiadás. Budapest, 19 36. február 27. ZU KRISTÓF- . : ÁRUHÁZ ÜGYE /l.f olytatás./ szakkereskedőknek, akik be is rendezkedtek,. A vállalkozás azonban nem volt kellően megalapozva - állapította meg a királyi ügyészség vádirata - a tu» lajdonosok nem rendelkeztek kellő szakképzett seggel és elmulasztották a köteles gondosságot is. Igy történt, hogy rövid idő múlva összeomlott az egész áruházi üzem és tömegesen tettek bűnvádi feljelentést Skuts és Per­cei ellen, A Haas és s omogyi cég tizenegyezer pengő értékű átalakítási munkát végzett, a Koncert r,t, 18oo pengő értékű hirdetést tett közzé, azon­ban a tulajdonosok nem fizettek. Hitelben vásároltak különféle árukat, ezoi­kivül a parcellabérlőktől átvett bérleti összegeket sem fordították a meg­határozott célra s ily módon jelentékeny kórokat okoztak, A vád szerint Percei Pál dr, megtévesztette az elöljáróságot is, még pedig oly móöb n,hogy amikor helyhatósági bizonyítványt kért, azt mondotta, hogy az áruház egy­harmad része mintegy nyolcvanezer pengő értékben az ő tulajdonát képezi. Az is vád ellene, hogy az azóta már törvényesen elvált feleségétől 167oo pengőt gyümölcsöztető befektetósre 1 kicsalt s ez a pénz is elveszett. A vád szerint az orvos a pénzt elmulatta. Skuts és R othstein ellen azért 1B vá­dat emelt a királyi ügyészség, mert - a vádirat szerint - Percei édes­apját, Percei Józsefet megkárosították. Azt mondta k, hogy fia érdekében pénzre van szükség és az apa át is adott ezer pengőt, valamint harminc da­rab tízkoronás aranyat, de a pénzéből egy fillért sem kapott vissza. Mind­ezeken felül irógépsikkasztás ós egyéb apr°bb cselekmények is szerepelnek a terjedelmes vádiratban. Percei Pál dr.-t fogházőr kisérte a tárgyalóterembe: csalásért nem jogerősen háromévi fegyházbüntetésre van Ítélve s ebből az ügyből ki­folyóan van letart ü ztatósban. Az elnök a tárgyalás megnyitása-után megálla pitotta, hogy több feljelentő időközben visszavonta a panaszt. A tárgyalást három napra tervezi a törvényszék és a sok tanura való tekintettel mára csak a vádlottakat idézték be. Elsőnek Skuts Bélát hallgatta kiás' • :: JT* kijelentette, hogy nem érzi magát bűnösnek. Elmondta, hogy már régen foglalkozott a Pá­risi Nagyáruházhoz hasonl° nagyobbissabásu áruház alapításának a tervével, m V<cülönnek valami előtanulmánya? - kérdezta az elnök, - Csak a szervezés muuikája volt az én feladatom, szervezni pe­dig tudok, ma is egy nagy vállalatnál működöm Ilyen-minőségben, Pproel ál dr.-t a tőzsdéről ismerem-és amikor megemlítettem a tervemet, szlveT sen vállalkozott a társulásra. Kibéreltük az üresen álló' Kristóf-tér 3, """számú házat ós kiadtuk a parcellákat. Kezdetben nagyon'jól ment minden, egészen addig, amig egy 75oo pengős pert elvesztettünk. Ehhez járult az Elektromos-müvek 5ooo pengős villanyszámlája, amely horribilis összeg volt. Szakértőkkel utána nézettem és megállapítottam, hogy ennek az összeg egy negyedének megfelelő villanyt sem fagyasztottunk. Karácsony előtt kénytelenkk voltunk a bérlők előtt felfedni a helyzetet, megalakult az áru­házat bérlő bizottság és az vezette tovább az üzemet. Ekkor azonban a 75oo pengős tartozásra megtörtént a foglalás; bár nem a miénk volt az áru^'le­foglalták a bérlők holmijait, ami természetesen ijedelmet iöézett elő, .Töűben kivonultak az áruházbei és igy lassan, minden össze«Éalott, Tízezer pengős lefizetés mellett jegyeztettük be a korlátolt felelősségű társasá­got, nem is lett volna semmi baj, hiszen egyévre szóló hitelt élveztünk mindenütt, de a szerencse nem kedvezett és rövid idő alatt teljesen^tönk­rementünk - vallotta a fiatal áruházalapitó,akit ezután az elnök vádpon­tonként hallgatott ki, Skuts azt hangoztatta, hogy ugy Haas és S 0 mogyi; mint a többi cégek Ismerték a helyzetet és senkit sem tévesztettek meg , A Percei édesapjának megkárosítására vonatkor5 váddal kapcso­latban az volt Skuts védekezése, hogy tulajdonképpen Percei Pál jelenlé­tében folyt le a megbeszélés és az apának tudnia kellett a viszonyokról. Ezután Percei Pált hallgatta lel az elnök. Ö is azt hangoztatta^ hogy jóhiszeműen jártak el, nem felületesek, hanem alaposan előkészítve valósították meg a tervet és a váratlan foglalás és az azt követő ljedrég idézte elő az összeomlást. Az elnök kérdéseket intézett hozzá arra vonat­kozóan, hogy miképpen történt feleségének vádszerinti megtévesztése. Per­cei ^dr. errevonatkozóan azt adta elő, hogy nem kölcsön; hanem hozomány fejében kapta a pénzt és nem vezette félre az asszonyt. Védekezése sze­rint az előjáróságot sem vezette félre, tulajdonképpen félreértés folytán kerültek a vagyoni helyzetére vonatkozó adatok a nyilatkozatba. - Rotstein szintén tagadta bűnösségét s azzal védekezett, hogy mint alkalmazott járt el, - A'tárgyalást szombaton folytatják. Ekkor hallgatják ki a tanukat. /MOT/Sy,

Next

/
Thumbnails
Contents