Magyar Országos Tudósító, 1936. február/1

1936-02-04 [134]

F 0 V ARÜ S SZERDAL! REGGEL UTAZIK A POLGÁRMESTER. S z 9 n d y Károly polgárnős­ter szerdán reggel az Árpád ginautóval utazik az osztrák fővárosba. A bécsi Ostbahnhofon Bécs város hivatalos kiküldöttei fogadják a pol* gámestert^ akit többnapos tartózkodását arra is fel fogja használni* hogy tanulmányozza az osztrák szövetségi főváros városi berendezését, szociálpolitikai rendszerét és a városi közigazgatás körébe vágó több intézményt./MOT/H, —-SZENTIMREVÁROSI KÜLDÖTTSÉG A POLGÁRMESTERNÉL, A Keresztény Községi Párt Xlé kerületi szervezetének népes küldöttsége kereste fel Saly Árpád kerületi pártelnök vezetésével Szendy Károly polgármestert. A kül­döttség azt a kivánságát terjesztette elő, hogy a HÉV végállomásának a Gellért térről való kitelepítése mielőbb történjék meg. Előterjesz­tették azt az óhajt is, hogy a 4-es jelzésű autóbuszreláció utvona­lát a Szent Imre herceg-uton át a Fehérvári-utlg hosszabbítsák meg. A polgármester kijelentette a küldöttségnek, hogy mindekét ügyben refe­ráltat magának a Bszkvt, illetve a HÉV vezetösógévelé/MOT/H, RENDŐRSÉG /A főkapitányság hivatalos közleménye a lelepieiíett kommunista szer­vezkedésről. Folytatá s«2,/ Előállítottuk dr.Hoffmann Tiborné, sz.Katz Piroska or­vost, Táltos-u.5.sz.alatti lakost, aki a kommunista párt'részére vég­lett a megemlített beraktározással kaposolatos teendőket. Ezenfelül puhatolásokat folytattunk még hat egyén ellen, akiknek szerepe azonban csak kisebb volt, illetve akikre vonatkozóan döntő bizonyítékok beszerezhetők nem voltak, A megemlített egyéneket Kiss Zsigmond, Pikler György és Sebes István kivételével, akiket az illetékes katonai hatóságoknak ad­tunk át további eljárás céljából, a mai napon az összes bűnjelekkel és a keletkezett nyomozati iratokkal együtt a kebelbéli bűnügyi osztály­nak adjuk át". /MOT/H. M, HÍREK „—HÁZASSÁG, Tóth Tibor dr.gazdasági akadémiai tanársegéd szomba­ton,Debrecenben házasságot kötött királyfalvi Gerhardt Iloná­val, /MOT/B. FEBRUÁR 16-ÁN ZÁRUL AZ IPARMŰVÉSZETI TÁRSULAT JUBILÁRIS KIÁLLÍTÁSA, Az Iparművészeti Társulat fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmá­ból rendezett nagysikerű jubiláris lakás- és iparművészeti kiállítási február 13-án, vasárnap zárul, A kiállítás egyébként . hétközna­pokon és vasárnapokon csak délelőtt 10-től 2«ig tekinthető meg./MOT/B. ,/) L~ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents