Magyar Országos Tudósító, 1936. február/1
1936-02-04 [134]
PESTVÁRMEGYE /Pestvárnegye kisgyüláse e Folytatás 1./ A napirend tárgyalása előtt még K n o b Sándor, a főváros vámszabályrendelet tárgyában szólalt fel és állást foglalt az uj vámszabálytervezet ellen. Erdélyi Lóránt alispán kijelentette^ hogy a vármegye maga ebben a kérdésben nem tehet semmit s mint már előzőleg mondotta, a belügyminiszterhez fognak fordulni. Vitszián István hangsúlyozta, hogy a fo.városi vámszabálytervezet jelentős könnyítéseket tartalmaz, nevezetesen segit a mezőgazdák helyzetén. Erre a gondoskodásra mutat az is, hogy a főváros még négy vásárcsarnokot állit fel. A kigyülés ezután a több mint 300 pontból álló tárgysorozatot vitatta meg, /MOT/Má. HÍREK —KÖZGYŰLÉST TARTOTT AZ ORSZÁGOS ÜGYVÉDI GYÁM- ÉS NYUGDÍJINTÉZET .Az Országos Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézet rendkívüli közgyűlést tartott Pap Jójzsef felsőházi tag és 0 p p 1 e r Emil elnökletével. A közgyűlésen az ország tizennyolc ügyvédi kamarájának kiküldöttei is képviseltették magukat. Pap József elnöki megnyitójában kegyeletes szavakkal emlékezett meg a közelmúltban elhunyt Popper Tódor titkárról, majd Oppler Emil terjesztette elő jelentését, amelyhez többen hozzászóltak. A vita során felszólaltak Murányi László a nyíregyházai, Széli Gyula a szegedi, Nyáry Béla a kalocsai kamara elnöke, Szegő Ferenc a nyugdíjintézet ügyésze ás mások. A belső ügyek letárgyalása után megtartott szavazáson a többség elfogadta az igazgatóságnak azt a javaslatát, amely felemeli . a juttatást, s haladást jelent a régi szolgáltatásokkal szemben. Az elfogadott javaslat szerint az átmeneti segélyesek és az ellátandók eddigi bifurkáclójának fenntartása mplett 1936.január léétől kezdve özvegyi és az árvaellátás összege évi hatszáz pengőre,, a rokkantsági ellátás összege évi hétszáz pengőfe kgászithető kl segély által. Ha szabály szerint magasabb összeg jár, ugy ezt ez a rendelkezés természetesen nem érinti. Az uj alapszabály az Igazságügyminiszter jóváhagyása után lép hatályba. /MOT/B, —A DÁVID FERENC-EGYLET VALLÁSOS ESTJE. A Dávid Ferenc-Egylet február 7-én, pénteken délután hat órakor az Unitárius Misszióház templomában, /IX.,Rákos-utca o 0 / vallásos-estélyt rendez, amelyen'G y a 1 1 a y Domokos Író, a Kisfaludy Társaság tagja tart előadást. A megnyitó beszédet báró Dániel Gábor elnök mondja, utána dr.C s i k 1 Gábor lelkész, kormányfőtanácsos Imádkozik és a záróbeszédet Józan Miklós püspöki vikárius mondja. Az estélyen fellépnek Magyaryné Balázs Iböly énekművésznő, Nagy Sándor, a Zeneművészeti Főiskola növendéke, F o r r a y Miklós orgonaművész és Borbély Pál tanár, Szokolayné .Tompa Márta pedig székely népballadákat ad elő.