Magyar Országos Tudósító, 1936. február/1
1936-02-14 [134]
KÉT SUHANC FURFANGOS MÓDON SZEDETT RÁ ÖT FŐVÁROSI NAPILAPOT „ Sebők Zoltán dr* törvényszéki biró érdekes csalási pert tárgyalt. Csordás József és Csorba József tatabányai 19 éves suhancok voltak a vádlottak, akik fondorlatos módon megkárosítottak öt budapesti napilapot, A királyi ügyészség ötrendbeli csalás cimén emelt ellenük vádat. A két;jóbarát - a vád szerint - elhatározta, hog'y valamilyen módon pénzt szerez. Levelet irtak öt kiválasztott fővárosi lap kiadóhivatalának és felajánlották, hogy bizományban átvesznek nagyobbamnnyiségü lappéldányt, amelyekre már meg vannak a vevők is. Százszámra rendelték az újságokat, de pengős, félpengős regényeket is, ugy, hogy hónapokon keresztül egész tömeg újságot szállítottak le részükre. Több esetben álnéven szerepeltek, hogy ne legyen feltűnő a dolog, A napilapok kiadóhivatalai végül Is gyanút fogtak, mert az állítólagos ujságbizományosok nem akartak elszámolni. Ekkor derült ki, hogy Csor* dás és Csorba rendszerint a szállításkor már a v.sutállomáson átvették az újságokat, amiket azután "lefejeltek" vagyis levágták a lap elmét és ma* kultaura papírként eladták. Többezer példány újság jutott ilymódon eladásra, többszáz pengő a napilapok kára. A furfangos suhancok közül csupán Csordás Ismerte be bűnösségét és részletesen elmondta, miként éjféltek ki a pénzszerzésnek ezt a módját. Csorba tagadott, azzal védekezett, hogy csupán néhányszor ment ki a pályaudvarra Csordás megbízásából. Szerinte az egész csalás Csordás ötlete volt ás ő volt a kivitelező is, A törvényszék lefolytatta a bizonyitó eljárást, majd Ljndmayer Béla dr, kir, ügyész vádbeszéde után megállapította mindkét vádlott bűnösségét és csalás vétségéért Csordást háromhónapi, Csorbát pedig kéthónapi fogházbüntetésre itélte. Az itélet nem jogerős, /MOT/Sy 0 SZÁZHÚSZ KILO EZÜST TÖRTÉNETE EGY VALUTABÚNP ÉRBEN„ Moskovics Jenő 27 éves békéscsabai kereskedő és fivére: Moskovics Károly 3 1 éves utazó valutatörvénybe ütköző visszaélés büntette miatt kerültek ' ma délelőtt a büntetőtörvényszék Horváth-tanácsa, mint valutabirósóg elé, A vád szetint Moskovics Jenő még 1932*ben 12o kiló bel- és külföldi ezüstpénzt vásárolt azzal, hogy megfelelő időben Bécsbe csempészi és ott értékesiti. 1935-ben a Budapesten őrzött nagymennyiségű ezüstöt becsomagolta három aktatáskába és egy utazóbőröndbe s Csornára utazott vele, A vasúti állomáson az ott szolgálatot teljesítő csendőrőrmesternek feltűntek a súlyos táskák és figyelmeztette a pénzügyőröket, akik észrevétlenül követték az értékes terhet szállító kézikocsit, A hordár Moskovics Jenő utasítására Weisz Jenő csornai tojáskereskedő udvarára vitte a táskákat. " ;..-'varon nagyban folyt a becsbe szállitandó tojások összecsomagolása, mar várták a Bécsből érkező teherautót, amely a bécsi cég - megbízásából rendszerint nagymennyiségű tojást vitt Weisztől Ausztriába. A pénzügyőrök Igazolásra szólították fel Moskovicsot, aki felbontotta ajtáskákat és bőröndöt s azokban megtalálták a zsákokba varrt ezüstpénzeket. A vád szerint M 0 skovicsnak. az'volt a terve, hogy a tojásokkal együtt kicsempészik az ezüstöt is Bécsbe, Nyomban lefoglalták az értékes leletet és megindult az eljárás ugy Moskovics Jenő, mint fivére ellen, aki - Moskovics Jenő vallomása szerint résztulajdonosa az ezüstnek. Moskovics Jenőt hallgatta ki elsőnek a. tanácselnök. Tagadta bűnösségét. Védekezésében elmondta, hogy 1932-ben rosszhírek jártak a magyar pengőről ós elhatározta, hogy megtakarított pénzét, mintegy 6ooo pengőt ezüstbe fekteti). Fivére adott még 24oo pengőt, ezt hozzáadva az ő pénzéhez 7o pengős kilónkénti árért megvásárolta a 12o kilo ezüstpénzt. - Az egész vagyonomat képező ezüstöt - vallotté tovább - Budapesten lakó nagynénémnél helyeztem el, aki 1935-ig magánál tartotta.Ekkor betegeskedni kezdett és felszólított, hogy vigyem el tőle, mert attól fél, hogy valami baja történhetik, minthogy gyakran van egyedül. Összecsomagoltam az ezüstöket és ugy gondoltam, hogy elviszem monnyássz onyomhoz Weisz Sárihoz, ott jó helye lesz, - Magának a szülei is Csornán laknak, miért n em oda vitte? kérdezte az elnök, /F«lvt. köv 0 /Sy-