Magyar Országos Tudósító, 1935. november/1

1935-11-05 [132]

A KERESZTÉNY KÖZSÉGI PÁRT DÍSZVACSORÁJA WOLFF KaROLY TISZTELETÉRE. Á . eztény Községi Párt központi klubja Wolff károly tiszteletéro a Panh.on.ia Szállóban háromszáz torit ékes díszvacsorát rendez sitt, a ne ilyen a pártvezeórt és a vendégként megjelent Szondy polgármestert Osilléry András köszöntötte,? hangsúly ózta, hogy Wolff Károly a főváros jővőjénok nagy ter­vezője megtalálta a polgúrmost'or személyében a méltó kivitelezőt, A két férfiú harmonikus egyetértésben dogozik Budapest jobb jövőjén, abban a meg­győződ ésben, hogy a főváros, do vele együtt a nemiét ujjáépitésc csak a keresztény nemzeti gondolat jegyében kövotkezhetik ol. A párt if jusugi szorvezutei nevében dr. Riosz Lajo3 mondott lelkes beszedet, biztositva az ifjúság hűségéről és ragaszkodásáról a part­voz rt. Ezután Wolff Károly meghatott hangon köszönte meg az üdvözlést rámutatva arra, hogy az általa tizenhat éve hirdetett eszme diadalmasan halad elére és biztosítja számára a jövendőt. Hiába a gáncsoskodás - mon­dotta - a krisztusi gondolat orgjót 3onki . som törheti meg, mert ez az oszmo az ogyodüli,. amollyol mindon probléma meg old ha tó, Büszke az ifjúság­ra .3 arra kéri: ne hallgasson semnif éle csábitásra, hanem szilárdan álljon a keresztény gondolat mosgy éj éQ, mort csak ez a nom kompromisszumos politi­ka biztosith tja a kenyerét,A Jccnsztény gondolet Budapestről eminalni fog­ja orojét az egész orszáera és azt elvezeti az ujjáépüláshez, A polátnos­tort mi hoztuk-u.ondotta "olff Károly - és tudjuk, hogy megfelel a személy é­bo vetett bizalomnak, Nom vondégként ül itt gélünk, mort ó is érzi, hogy mi vole együtt akarjuk ünneplőni eszméink gyakD*»l ti megvalósulását, ha­ladjon tehát olőre nyugodtan: barátai molletto lösznek, ellenfelei podig ^orodményoit látva-tisztoletró lesznek kénys^eritvo, t-i a keresztény gon­dolat ember oi a pokol min .en ellenkezése ellenére megterem tettük a korosz­tály Budapostot es m-g fogjuk teremteni e keresztény Magyarorsz;g ot is. A vihros lolekosedéssol fogadott bosz-d után felszólalt Szondy polgármester is, aki a polgárság és a tisztviselők jókívánságait fojezto ki Wolff Károsl előtt, i.mfcjd kijolentotto, hogy a Keresztény Köz­ségi Párt zászlajára irt jelszavak: a becsület, a szorgalom és az Isten­félelem jegy ében dolgozik. Ezt az utat fogja követni minidig és mert ozon az uton halad mindent megtesz arra i3, hogy az ifjúság m...ggcapja jogos érveVh"bsülé3 ét./MOT/TT.

Next

/
Thumbnails
Contents