Magyar Országos Tudósító, 1935. november/1

1935-11-05 [132]

JC V J-l X X i II Jl §§A Magyar Országos TudÓ3itó jelenti: S z o d G r János, a kiskundorozsmai korülot országgyűlési képviselője megkezdte bo szánó ló körútját. Vasárnap Kistolokon tartott nagy érdoklődéstől kisérvo boszámolót, A nagygyüléson a község ogész lakossága mogjelont és lolkes ogyütttrzés3ol hallgatta a közszorototbon álló Szodor János országgyűlési képviselő bőszedét, amely ' a Nomzoti Egység Pártjáról és a kormány nomzotépitő munkásságáról szól,/*./ B r o g 1 i Józsof, a szalántai korülot országgyűlési kép­visolőjo Hosszuho tényben boszámolót mondott, amelyre elkísérte Schmidt La­jos, a mohácsi korülot képviselője is. A vondégoket Ozimbcr Józsof főjegy­ző üdvözölto, majd a Magyar Hiszekegy olimádkozása után Radó János, a köz­ség NEP-szorvozotének elnöke mondott megnyitóbeszédet. Ezután Brogli Jó­zsof mondott nagyszabású boszámolóboszédot, amelyet a megjolont sokszázfő­nyi közönség nagy figyolommol hallgatott és totszéssol fogadott, Brogli Józsof felsorakoztatta a kormány intézkodesőinek azt a hosszú sorozatát, amellyel sikerült a nemzetet az 1932-iki kétségboosott politikai és gaz­dasági helyzotéből kiemolni , Fölsorolta a Gömbös-kormány hároméves mű­ködésének nonzotmontő csolokodotoit ós az elért nagy orodményokot. Rámuta­tott arra a nagy rondro ós nyugalomra, amoly - szemben a forrongó külföld­del,- óbbon az országban állandósult, Hangoztatta, hogy infláció nincs, s nom is losz és a gazdasági eletet megbénító dof láció som kövotkozott bo. Mogállapitotta, hogy a közmunkák és a beruházások uj munkaalkalmakat teremtettek, a transzfer a lapban olholy ózott összogek kikerültek a gazda­sági élotbo, s a kormány külföldön b rátokat és a magyar gazdasági termé­ny oknek' pia cokiit toromtett, amivel sikerült fölemelni a buza értékesíté­si árát. A kormány a gazdaadósságok kérdésébon nyugalmat teremtett, a gaz­daadósokat lényeges kodvozményokhoz juttatta és ozonkivül még számos olyan int ézkod és okot f ogan. tositott, amolyok élónkon jellemzik a Gömbös-kormány nomzotmontő működését, s amolyok megérlelték a mai holyzetot ós mognyi­tották a lohotőségét annak, hogy uj, korszakot alkotó roformjavas 1: tokkal léphosson a kormeny a törvényhozás olé, A továbbiakban ismortotto a gazda­adósságok rondozésót illetőlog kibocsátott r.iinisztorolnöki rondelotot, a hitbizomány ok és a telepítési reform törvényjavaslatokat. A nagy tetszéssel fogadott beszámoló után Schmidt Lajos or­szággyűlési képviselő intézott lolkositő szavakat a mogjolontokhoz, majd Radé J-ánoo helybeli olnök mondott zár óboozédot. Délután Mecsekalja község fogadta ugyancsak nagy lolkosodés­sol és diszos külsőségokkol a kerület népszerű képvisolőjót 03 kisérotét. Fojos Károly, a község plébánosa üdvözölto a mogjolentokot~-és biztosítot­ta a képvisolőt a község osztatlan bizalmáról és ozorototóről. /m,/ (fa

Next

/
Thumbnails
Contents