Magyar Országos Tudósító, 1935. november/1
1935-11-05 [132]
LÁZÁR ANDOR IGAZSÁGÜGYMINISZTER LEVELE KOZMA GYÖRGY SZENTESI FŐISPÁNHOZ» Lázár Andor igaz ságügymini az ter november 5-lki keltezéssel a következő levelet intézte Kozma Györgyhöz, a szentesi főispánhoz: "Kedves Barátom! A folyó évi képviselőválasztások során Szentes városán kivül Debrecen is megtisztelt azzal, hogy képviselőül megválasztott. Választanom kell tehát a két színmagyar alföldi város mandátumai között. Szentes városához 1931. óta fűznek politikai kapcsolatok. Komoly, gondolkodó, nagyszorgalmu, nehéz idők járását csendesen tűrő magyar a szentesi nép. Nem lelkesedik könnyen, sokat ls csalódott, de ha valakit megismert és az megérdemli, - megbecsüli. Szeretőm Szentes népét, a nehózsorsu tanyai magyart és az alatt az idő alatt, ameddig Szentest képviselhettem, igyekeztem szeretotomnek és megbecsülésemnek kifejezést adni mindenkoron azáltal, hogy érdekeiket, közérdekű és jogos magánérdekű törekvéseikot felkaroltam és tőlem telhetőleg támogattam.^ A politika, magasabb szempontjai most elválasztanak ugyan Szentes népétől, mint országgyűlési képviselőt, azonban oz az elválás nem jelenti azt, hogy továbbra is ne maradjanak fenn közöttünk a kölcsönös bizalom és megbocsülés szálai, az a baráti kapcsolat, amoly évek alatt begyökerozett mindkettőnk lelkébe. Ez a baráti kapcsolat lesz az, amely a jövőbon is össze fog fűzni engemet Szentes népével, amit erősíteni fog még az ls, hogy ogy másik nagy alföldi magyar város képviselőjévé választatván meg, Tiszántúl erdőkéit és törekvéseit felkarolnom kötolességommé vált, amoly Tiszántúlnak egyik fontos gazdasági és kulturközpohtja Szentes városa. Ez a kettős kapocs ugy hiszem elég erős lesz ahhoz, hogy Szentes városával kötött belső kapcsolatom a jövőbon is megmaradjon és az ország, valamint a Tiszántúl nagy feladatainak megoldásában eredményes munkámnak legyen részeoo. Amidőn tehát Szentes mandátumáról lemondok, unnak a reményemnek adok kifejezést, hogy a baráti kapcsolatét Szentes népével továbbra ls fenmaradnak és engem ezután is ott fognak találni, ahol Szentes közérdekéért, vagy jogos magánérdokéért támogatásra van szükség. Szlvélyoson üdvözöl Igaz hívod: Láz á r Andor s.k." /MOT/m. H I j R E K -—MEGJELENT A NAGYMAGYARORSZÁG LEGÚJABB SZÁMA. A Magyar Nemzeti Szövetség hivatalos lapjának, a " Nagymagyarország"-nak novemberi száma megjelent, A lap cikkeket közöl a következő elmekkel: A csikmogyel magánjavak román uralom alatt; Utólagos csehszlovák jubileum Nagyszombatban; Érdekes nyilatkozatok a revízió kérdésébea; A turáni népek gazdasági 63 politikai törekvései; ezenkívül a lap szövetségi híreket és lapszemlét közöl. /MOT/B