Magyar Országos Tudósító, 1935. október/1
1935-10-14 [131]
/Két nagygyűlést tartott Kőbányán a Kereszténypárt. Folytatás. 1./ P o t r o v á c z Gyula arra emlékeztet ott, hogy a Keresztény Szociális ós Gazdasági Párt már 1930-ban programjába votto a gazdaadóssógok rendezését, a telepítés megoldását és a hitbizományi reformot. Ennélfogva nom érti azokat a kijolontésoket, hogy az ellenzéknek, ámolyhez a Kereszténypárt is tartozik, nincsen programmja. A kormány most torjooztotto bo a gazdákra vonatkozó javaslatait,a közeljövőben kerül sor közlése szerint a hitbizományi roformra, majd a telepit és ügyére. Ezzol t. kérdéssol bővobbon nom kivan foglalkozni,megállapítja azonban, hogy nom ologondő a gazdák bizonyos fokú kedvezményezése, hanom a legsürgősebben sort koll keritoni az élethalálharcot vivő kisiparra is. Ez elsősorban a túlzott bankokrácia megrendszabályozásával történhetik és pedig ugy,. hogy a bankokat vissza, kell szorítani alaphivatásukhoz. Ezenkívül rendkívüli nomzoti jelentősége van annak, hogy egyszor már gátat vessonok a galicia felől örökké tartó beszivárgásnak. Ez som olég azonban, hanem ki koll bovitoni az exportot,mégpedig azt az exportot, amoly Palosztinr. felé telopiti ki azokat, akik ma a tohotetlon magyarság valódi urainak órzik magukat. Bőszéit ezután arról, miért jár a Keresztény párt ellonzéki utakon. Megállapította, hogy orro azért van szükség, mivol ez a párt nem olégodhetik mog azzal, hacsak hangoztatják a korcsztény és nomzoti gondolatot, annak megva 1Ó3Ítására azonban ugy akarnak sort keríteni, hogy együtt működnek azzal a törpo kisebbséggel, amelynek érdokoi éppen ellentétesek. A Kereszténypárt folytatta - gyakorlatilag akarja a koresztfcény és nemzeti gondolatot szolgálni, nem nagyhangú kijelentésokkol és nom idegenek sogitségévol. Ragaszkodik ez a párt ahhoz, hogy az általa hirdetett oszmék megvalósítása egyedül és kizárólagosan a koresztény összefogás alapiján történjék. Kitért a magyar középosztály rendkivül nohéz helyzetére, ostorozta az igazságtalan adóztatási rondszort, orős progresszivitást köv otolt, végül pofiig arra hivta fol a válaoztóközönoég figyelmét, hogy a mandátumokért harcba szálló pártokat ne tévosszo össze az oszmékért,az eszmék gyakorlati érvényesitéséért harcoló, világnézloti alapon álló párttal. A kövotkező szónok M ü 1 1 o r Antal volt. Kifejezte abbeli moggyőződését, hogy a főváros keresztény társadalma, mint a félévvel ozolőtt lefolyt választások alkalmából is bobizony itotta, tev ábbra le hüsógoson tart ki a Kereszténypárt programé.ja mellett. Ennek a pártnak programra ját voltaképpen ismertetni sem kell, mort a kisemberek tömogoi nom a nyomtatott betűkből, hanem a gyakorlatból ismerik,Ez az a párt, amely som jobbra, sem balra nom tekintgetve haladt mindig az utján és sohasem a pártérdeket tartotta céljának, hanem mindig és kizárólagosan alórondolto azt a kore3ztény társadalom és ebben is elsősorban a keresztény kisemberek vitális érdekeinek, Txzenöt éve folyik a harc és ha eredmények vannak is, a : Keresztény párt tudja, hogy egy pillanatra som állhat mog. Tovább koll haladnia, éjt-napot egybetovő munkával, dolgoznia kell, őbren koll tartani a keresztény lélkiismoretet, mort a végőő boldogulás még mos3zo van, csak akkor jöhet el, ha sikerül kiirtani azokat a parazitákat, akik ma keménnyé ós kicsivé teszik a magyar konyorot. Ilyon parazita nagyon sok van és sajnos az a helyzet, hogy kevoson mornok velük szomboszállni. A mindjobban torjengő kartellizmus szipolyozza a keresztény kisemberek tömegeit és itt nincs más megoldás, mint az, hogy egyszer3mindonkorra mog koll szabadulni valamennyi kartolltől. Ez som elég azonban, szükség van árira is, hogy a kisemberek terheit könynyit3Óky viszont a tőke hatalmasait jobban adóztassák,rendszeres progresszivitás alapján, mort az egyenlő tehervisalés elvének igy koll érvényosülni. Különösön a kisiparosság helyzetén koll nagyon sürgősen segíteni, mort oz a társadalmi oszítály,amely hajdan, boldogabb időkben fenntartó oszlopa volt a nemzotnok, máris óriási vérvoszteségokot ozonvodott, az oxistonciák tömogoi mentők tönkro és ha segitség nom érkozik, / ugyanoz a sors vár valamennyi ogyodéro, /folyt, köv./ n