Magyar Országos Tudósító, 1935. szeptember/2
1935-09-25 [130]
/A polgármester beiktatása a közgyűlésen. Folytatás /2 0 / Ugy vélem, hogy a főváros kitűnő tisztviselői kara a magam személye s példája után a szorgalom, a hivatalos idő betartása ós a közönség türelmos és udvarias kiszolgálása tekintetében követem volt* És ez az igyekezetünk a közönségbon megbecsülést és egyben tiszteletet vívott ki. Engem a közgyűlés nemcsak a tisztvlsolők főnökének, hanom az első tisztviselőnek választott meg> tehát elsősorban én vagyok hivatott és köteles jogos erkölcsi és anyagi érdekeiket megvédenie Azt azonban minden tisztviselőnek jól meg kell jegyeznie, hogy ml vagyunk a közönségért. A közönség megnyugtatása, jó kiszolgálása, a köz helyes, szakszerű ellátása annak anyagi erejét és lehetőségeit növeli, ez pedig párhuzamos u tisztviselők jólétével, Jómódú lakosság jól fizeti az alkalmazottakat. Elszegényedő, a közviszonyokban elfáradt lakosságnak tisztviselői csak kevesebb fizetést kaphatnak. - Igen nagy figyelemmel kívánok lenni az ut- és csatornaépítésekre, valamint arra, hogy az utakat időálló, lehetőleg végleges burkolattal lássuk ol, de ügyelni fogok arra is, hogy ne csak a különben szükséges periferikus utak épüljenek ki, hanem a főváros belső részein ls jó utak legyenek. Ami a főváros csatornázását Illeti, két kiáltó hiányon kívül a csatornahálózat általában megfelelő, Az egyik hliány kiküszöbölése az Angyalföld csatornázása folyamatban van,, a budai főgyűjtőcsatorna megépítése pedig a következő beruházó pregramm legfontosabb tárgya lesz. Bár a városszabályozás ügye tulajdonképpen a Közmunkatanács kezében van, mégis javaslatokkal és a közgyűlés akaratának kifejezésével megfelelően részt akurok venni ebben Is, Ipari téren változatlanul az a felfogásom, hogy az önálló klsexisztencl ákat a törvényes lehetőségek keretein belül támogatnom kell. Legreálisabb támogatósnak a Kisipari Hl beiintézet alaptőke felemelését tartom és éppen ezért rövidesen annak jelentős összeggel való felemelését fogom javasolnio Minthogy a főváros közlekedése monopóliumszerűén tulajdonunkban van, ugy érzem, kettős figyelemmel kell a közönség érdekelt figyelembe venni. Kétségtelen;, hogy az egész kontinensen Budapesten legolvsóbb a közlekedése Különösen áll ez a környék tarifájára, mégis minden módot és lehetőséget meg fogok ragadni, hogy azt joübá, kényelmesebbé ős gyorsabbá togyemc A pénzügyeket, azok nagyfontossága miatt talán már előbb kellett volna szóba hoznom. A pénzügyi egyensúly, a költségvetés rendbehozatala- nem cél f hanem eszköz* Hiába hozzuk rendbe pillanatnyilag az egyensúlyi,, ha annalc rendezése ós az adózó közönségben alapja nincsen, az újból felborul* A legnagyobb óvatosság szükséges tehát. A főváros pénzügy-1 szoros összefüggésben állván az általános gazdasági helyzettel, különösen a bevételek szempontjából nem állíthatók rózaósaknak« De viszonylagosan jónak, megayugtatónak mondhatom azokat, mindenesotro pénzügyi konszolldáltság tekintetében Budapest az európai nagyvárosok elsősorában van P Ezt a jelenleg ralatlve jónak mondható he lyzotet azonban ceak a legnagyobb takarékossággal és a végrehajtható :raolonulizáláöál Intézkedésekkel törizietjük meg, természetesen mindakettőt a józan ós hasznos határok között tartva. A közületek beruházásai öé3 alkotásai mindenkor csak kölcsönök^ atján voltak teljesíthetők. Nehéz időkbon azonban ceak hasznos beruházásokat szabad teljesíteni, de viszoent közmunkákkal éppen a nehéz IdőkDen kell a magángazdaságok és vállalkozások segítségére sietni .A szükségleteket ki fogjuk elégíteni, dso kísérletezésekre pénz nincsen, AközDktatésl ügyekre különös gonddal Ikivánok ügyelni. Az Ifjúság gazdasági relkészültsége és jellembeli neve.'lése csaknem kS.záró?.ag az iskolán múlik, i fővárosnak ezen a téren tett kétségtelenül nagy anyagét áldozatait te»át gyümölcsözők és a leghasznosabb kiadásnak kell minősítenem* Felelősségem igen nagy, a város közéle Intézését Illetően ls 0 Különösen a jelen ijszólyos esztendőben, amikor a. spekuláció kétségtelenül rá fogja vetni lagát az élelmiszerüzletre. A s/züktféges intézkedések már megtörténtek. )e itt nagyon óvatosan kell sáfárkodni, mert a nagy dobbal tett in'üézkelós drágulást idézhet elő, viszont ixjt erőszakos beavatkozás, ha átmeneti fy^h /Folyt ckevo/