Magyar Országos Tudósító, 1935. szeptember/2
1935-09-24 [130]
TÖRVÉNYSZÉK ZU: PENG ŐKIAJÁNLÁSI BŰNÜGY• Folytatás 3./ Rövid szlinot után D é s 1 Góza tartotta o©g védőbeszédet Ernst Vilmos védolmóbon. Azzal kozdto, hogy orkölcsllog ós hazafias .lapon toljesen ogyetórt u vádhatóság képviselőjével. Igaz az, hogy minden bűnügy közügy ós különösön áll ez a vulutu-ügyokro, mort a valutaügyben a nemzet elevenjébe vágó közórdokü kórdésok korülnek szóba, Nugy . elismeréssel nyilatkozott a védő Kotsis ügyészségi alelnök magas nézőpontú fejtegetéseiről ós - mint mondotta - talán szokatlan, do külön meg koll dicsérnem a valutarend őrséget, amely példátlan szívóssággal és okossággal védi a valutaügyokbon megtámadott magyar közórdekot. Rószlotosen foglalkozott ezután védencének szerepével és rámutatott arra, hogy az egész főtárgyalás folyamán ; terhelő adat alig merült fel. Állításának bizonyításaképpen a vád t-nulnak vallomásaira hivatkozott, felemlítette Láng Góza ós dr. Tóth dotcktlvfőfclUgyolo vullomásalt ls és azt fejtegette, hegy ezek alupján som lehet Brnstet megvádolni, mégkevósbbé elítélni. Ernst nem tervelt ki semmit, nem bujtott fel sunkit ós nem vett részt semmiben sem. Azórt,mert történetesen Müller cégtárs^ vo&t, nom lehet őt felelősségre vonni, hiszon mint bizonyítható, egyáltalán nem ls tudott az ügyről. Vele szemben sem szándékosság, sem gondatlanság ki nem mutatható, éppen ezért teljes felmentését kórto. Ezután sorban az utolsó védő; Hóczey Lajos dr«, Llbschlfcz Samu védelmében szólalt fel. A védő szerint Llbschitz a vóletlon körülmények szerencsétlen találkozásának az áldozata, ő ls kuli volt, mint Klóin, Gabel, sőt Eisenberg Sára. A tolofónját csupán felhasználták, neki magának semmiben sem volt rósze. Az üzenet nem Libschitznck szólt, a véletlen játéka folytán vette fel ő a kagylót Herzllch Dávid helyett. Végül Héczey Lajos dr. arra a megállapításra jutott, hogy védonco még mint bűnrészes sem vádolható, s erre való tekintettel felmentő itóletet kórt. A vódöboszéílefelhangzása után Kotsis Miklós dr. ügyészségi alelnök reflektált uz egyes védői érvelésekre, majd az utolsó szó jogán a vádlottak mondtak néhány szót védolmükre. Klein, Gabel, Ernst ós Llbschitz valamennyien ártatlanságukat hangoztatták ós ezen az alapon felmentést kórtok. Ezután az elnök intézkedott, hogy a fogházőrök a foglyokat vigyék cl cellájukba, gondoskodjanak vacsorájukról, mert a törvényszék Ítélethozatalra vonul vissza ós az Ítélethirdetés időpontja teljesen bizonytalan. /Folytatása kövotkezik./ Hl R E K Pro d o m o : Tisztelettel kérjük a t. Szerkesztőségüket, hogy raui harmadik kiadásunk utolsó hirót, amelynek cimo: "ülést f tart az Ujpost-Rákospalotui Orvnscgyosülot" , tárgytalannak W tekinteni szíveskedjenek. /MOT/Sz -