Magyar Országos Tudósító, 1935. szeptember/1
1935-09-05 [129]
EELAVATTAK A BSE SPORTREPÜLŐGÉPÉT. A Budapest 3port Egyesület repüloszalcosz eálya csütörtökön délután négy órakor taitotta a móty ásf öldi r epülő-téren a S z o n d y Károly polgármester által adományozott uj sportrepülőgép kereszté lőjet.Ebből az alkalomból a repülőtéren az'egyesület igen nagyszámú tagja gyűlt össze és több tanácsnok is megjelent. Ott volt: Rosta János, báró Babarczy István, Kovác3házy Vilmos, Király Kálmán, Felkay Ferenc, továbbá Csorna Kálmán árvaszéki elnök, Cselónyi'Pál, Nemes Nagy Mihály és Kronberg József bizottsági tag és még sokan mások« Az üdvözlő beszédet L a m o t t o Karoly dr. alpolgármester, az egyesület elnöke mondotta, hangsúlyozva a sportrepülés óriási nemzeti jelentőségét. Köszönetét fejozte ki Szendy Károlynak, aki nenos gesztussal lehetővé tette, hogy az egyosület egy uj géphez jusson, amellett azonban hivatali működése során is nagy szolgálatot tett a repülés ügyének, igy például azzal, hogy az uj repülőtér megvalósít asan fáradozik. Beszédét azzal fojezte be, vajha ez a repülőgép is közelebb vinné a nemzetet a magyar remények megvalósulásához. S z e n d y Kár oly né lépett ezután a repülőgép elé, amely mellett még három más sportrepülőgép sorakozott fol és egy pohár pezsgővel felavatta a gépet a következő szavak kisóretében: "Ennek a szép ozü3ttestű gépmadárnak legyon a neve "jövőnk". Legyen ez a gép a magyar akarat sziiub°luma, mikor a magasba emelkedik." A gépet dr. B 6 d y László tanácsnok, repülőszakosztályi elnök vette át és háláját tolmácsolta a polgármesternek. Szivbőljövő szavakkal mondott köszönetet a MAC repülőszakosztály ának vezetője, dr. E m b e r Sándor is, hangsúlyozva, hogy a magyar sportrepülés nom hiu játék, de nem is kérkedés, vagy hivalkodás, hanem komoly erőkifejtést jelent. A felavatott repülőgépbe elsőnek dr. B u z a y Árpád, az egyesület titkára szállt be es nyomban felrepült a kivonult három gép kíséretében, Szaltókat és más mutatványokat végzett a levegőben és közel tízperces repülés után szállott újból le, A polgármester leszállása után hozzálépett es elismerését fejezte ki neki. Az ezüstszürke szinü monoplánt a főváros szinei diszitik, két ülé3e van, egymásmögött elhelyezvo. Gyártója a 2 stuttgarti Klemm-gyár. /MOT/H A CSEND ŐRSÉGI HÍRKÖZPONT KÖZLEMÉNYEI FÜRDÉS KÖZBEN A TISZÁBA FULLADT. Gencsi Bóla vencsellői lakos a Tiszában fürdött, közbon a viz elsodorta és elmerült. Holttestét még nem találták meg, A csendőrség npomozást inditott a holttest feltalálására,/HOT/ —-VEREKEDÉS. Bugyi községhez tartozó Délegyháza-pusztán Langó Sfcjador, Langó^István, Nagy Sándor és Nagy Kálmán régi . haragosok ^öszszo3zólalkoztak. A szóváltás hevében bicskával egymást összeszurKálták. Lang ü Sándort életveszélyes sérüléssel szállították a mentők a Szent István kórházba. Nagy Sándor «s Nagy Kálmán sérülése szintén súlyos természetű. A csendőrség nyomozást inditott. /MOT/