Magyar Országos Tudósító, 1935. március/2
1935-03-18 [125]
A RENDŐRSÉG SÉRELMÉRE ELKÖVETSTTRÁG.ÍM_*ZÁ3.L'RT ELITÉLTEK EGY ÜGYVÉDET. A büntetőtörvényszék dr. Várady-Brermer olajos-tanácsa ma tárgyalta dr, Vasek Ernő ügyvéd és Frank Gyula kereskedő ügyét, akik ellen a királyi ügyészség a rendőrség sérelmére elkövetett^ felhatalmazásra hivatalból üldözendő rágalmazás vétsége cimén emelt vádat* Frank ellen többszáz pengős ékszerek miatt bűnvádi eljárás indult meg, Frank pedig a maga részéről polgári pört inditott ebből az ügyből kifolyólag egy ékszerész ellen,• A polgári pörben őt mint felperest dr, Vasek ügyvéd képviselte. Dr. Barsy Károly jarásbirö ©gy évvel ezélőtt tartott tárgyalást ebben a polgári pörben és a tárgyalás során - az ügyészség szerint - Vasek azt mondotta,, hogy Franktől"rendőri kihallgatása során rendőrségi asszisztenciával vetté.k el az ékszereket és több nyugtát" és hogy "a rendőrség összejátszott Frank ellenfelével: az alperessel.." Vasek ErmS tagadta bűnösségét. Előalása szerint Frank Gyula informálta őt a rendőrségen történtekről, mondván^ hogy erőszakkal vették ol tőle kihallgatása alkalmával az ékszereket, A tárgyalás izgalmai között lehetséges, hogy talán kicsúszott a száján az,, hogy Franktól "rendőri asszisztenciával vették el az ékszereket", az azonban csak nyelvesuszamlás volt,, szándékában nem állott a rendőrséget vagy az eljáró rendcrtisz.tvíselőt megsérteni és emiatt sajnálkozásának több izben is kifejezést adott már. Előadta még az ügyvéd védekezésében, hogy azt nem mondotta a járásbíróság előtt, hogy 'a rendőrség összejátszott"Frank perbeli ellonfelévol. Frank Gyula szintén tagadta bűnösségét. Elmondotta,'hogy amikor az ellene inditott bűnügyben a rendőrségen kihallgatták,'a__ rendőrkapitány fölhívta öt, hogy a nála lévő ékszeroket adja át. Ö ezt nem akarta megtenni, mivel azok legnagyobb részét már kifizette az'ékszerésznok. Erre a'rendőrkapitány olyan erélyes hangon szólt rá, hogy ő'ki jelent ette, hog^/- az erőszaknak enged és át is adta az ékszereket. Mindössze ennyit mondott el aztán iiaformációképpen. dr. Vaseknek, amikor Ő mint felperes az ügyvédre bizta saját képvtsele-" tét. Azt,, hogy-'"a rendőrség összejátszott az alperessel", ő nem mondó dotta Vaseknek és nem is hallotta, hogy az ügyvéd a polgári per tárgyalásán ezt a kifejezést használta volna. Emlékszik azonban arra hogy a tárgyalás végén Vasek valamilyen elszólását kimagyarázta Barsy biró előtt. Dr. Barsy Károly járásbirót hallgatták ki ezután tanúképpen, aki szerint_Vasek azt állította, hogy "a eendőrség összejátszott az alper ssel". Ő V mint biró ezt visszautasította, majd jegyzőkönyvbe vétette Vasek szavait. Vasek'aztán a tárgyalás végén valamilyen magyarázkodó nyilatkozatot tett. A bizonyítási eljárás befejezése és a perbeszédek után a törvényszék bűnösnek mondotta ki dr. Vasek Ernőt felhatalmazásra üldözendő rágalmazás vétségében és ezért hatszáz pengő pénzbüntetésre Ítélte el, Frankot ellenbon felmentette. Az indokolás szerint a tárgyalás során beigazolást nyert az, hogy a vádlott a rendőrséggel szemben használta a rágalmazó kitételeket, súlyosbító körülménynek vették, hogy ' többször volt'már büntetve hasonló cselekményért, viszont enyhítő, hogy az eljárás során bocsánat kérő nyilatkozatot tett. Frankkal szemben nem merült fel bizonyiték, hogy ő adott volna olyan információt, amely miatt aztán a jelen bűnvádi eljárás megindult. Dr. Szádeczky Lajos ügyészségi alok.ök megnyugodott, Vasek fellebbezett. /UCT/ Ma. NAGY VOLT A MOSÓKONYHA CSATORNANYILÁSA - A HÁZTUL . JL01T0ST GCk DAT LAN TESTI SERTÉS MIATT ELITÉLTEK. A Szinyei Marse-utca egyik házának mosókonyhajában baleset érte a mosónőt.. Az asszony a mosókonyha közepén lévő, 68 centiméter széles nyitott csatornába esett és súlyosan megsérült. A királyi ügyészség Friedmann Sándor háztulajdonos ellen gondatlanságból okozd; t súlyos testi sértés miatt vádat emelt ós a bűnügyet ma tárgyalta a büntető_ törvényszék'Krayzell-tanácsa. A háztulajdonos tagadta bűnösségét,^azt hangoztatta, hogy gondatlan nem volt, mérnökkel terveztette a mosókonyha berendezését és a hatóságoknak 3om volt a berendezés ellen kifogásuk.. A törvényszék bűnösnek mondotta ki Friedmann Sándort és száz pengő pénzbüntetésre itélto de az'itélrb végrehajtását háromévi próbaidőre falfüggesztette, ./HOT/ P.