Magyar Országos Tudósító, 1935. március/1

1935-03-13 [124]

SZERKESZTÉSÉRT ÉS KIADÁSÉRT FELELŐS: «METH IMRE, 1. törvényszéki kiadás. Budapost, 1935. március 13. HATHÓNAPI BÖRTÖN UTÁN - KÉTSZERES FELMENTÉS. Gonda Zsigmond ötvonhatéves koroskodolmi utazó mintegy tiz év °ta a Magyar kakaó és csokoládégyár részvénytársaság szolgálatában áll. Ele­inte jutalékos ügynök volt, később azonban már fix fizetést élvezett, söt egyos nagyobb megkötött ügyletek inkasszálásával is megbízták. A cég feljelentette Gondát, mert állítólag az általa inkasszált össze­gekből kerekszámban ötezer pengőt nem szolgáltatott bo, hanem ezt a pénzt apródonként a saját céljaira használta fel. Az ügy a büntetőtör­vényszék elé korült, ahol Gonda Zsigmond egyrészt azzal védekezett, hogy jogában állott megszolgált jutalékait levonásba helyeznie, - más­részt pedig hangoztatta, hogy egy izbon a nála lévő inkasszált pénz­összegből lloo pengőt elloptak tőle. A törvényszék azonban a vádlott védekezését nom vette figyelembo s az utazó-tisztviselőt folytatólago­san olk öve tett sikkasztás büntette cimén hathónapi börtönre Ítélte. A kir. tábla - bizonyitásklogészitő eljárás lefolytatása után - igazoltnak látta a vádlott védekezését, akit ennok mogfolelően az ellene emelt vád alól bűncselekmény hiányában felmentett. A kúria alaki okokból megsemmisítette a táblai Ítéletet s igy az ügy iratai visszakerültek az Ítélőtáblára, Az Ítélőtábla Csonka-tanácsa ma foglalkozott másodízben a régóta húzódó büntetőpörrel s végül is újra fölmentette Gonda Zsig­mondot a folytatólagos sikkasztás bűntettének vádja alól. /MOT/ Ky. .... — A TÁBLA FELMENTETT EGY ZENESZERZŐT A SIKKASZTÁS VÉTSÉGÉNEK VÁDJA ALÓL. Kalmár Tibor és Lászl° Imro zeneszerzők a mult év februárjában hang-" versenyt rendeztek s onnok tehnikai lebonyolításával Kun Györgyöt Híz­ták meg. Balázsy Zoltán harmincéves zeneszerző összeköttetésbe lépett Kun Györggyol s megállapodott vele, hogy átvesz tőle bizományi eladás­ra 45b. 'pengő értékű jogyot s ennek-ellenében a hangversenyen az ő szerzeményei Is előadásra kerülnek. Balázsy az'átvett jegyekből mint­egy kétszáz pongo értékűt szolgáltatott vissza, később visszafizetett Kunnak még 7o pengő készpénzt, do végorodményben 18o pengő értékű jeggyel hom számolt el. Ezokot a jegyeket Balázsy - saját bevallása szerint - a fellépő müvészok honorálására fordította, holott erre állítólag nem volt följogosítva. Kun György följelentésére ezért Ba­lázsy Zoltán ellen sikkasztás vétsége cimén bűnvádi eljárás indult. Balázsy zeneszerző a büntetőtörvényszék előtt hangoztatta, hogy a hangversenyt voltaképpen Kalmár Tibor és László Imre zeneszerzők ren­dezték s K un György csupán a két szerző tehnikai megbízottja volt; Kalmár és László viszont beleegyeztek abba, hogy Balázsy a jegyek egy részét honoráriumképpen a fellépő művészek rendelkezésére bocsás­sa. A törvényszék nem látta igazoltnak a vádlott védekezését akit ezért bűnösnek mondott ki sikkasztás vétségében és az enyhítő körül­mények figyelembevételével ötven pengő'pénzbüntetésre i telte, de ennek végrehajtását is felfüggesztette. A kir. tábla előtt sikerült Balázsy Zoltánnak védekezését kellőképpen alátámasztania, *gy, hogy a tábla Csonka-tanácsa megsemmi­sítette az elsőfokú Ítéletet és a vádlott zeneszerzőt'az ellene emelt vád alól bizonyítékok hiányában felmentette, /MOT/ Ky.

Next

/
Thumbnails
Contents