Magyar Országos Tudósító, 1935. március/1
1935-03-11 [124]
Budapest, 1935. március 11. XVII. évfolyam 58.szám. /A keresztényszocialista munkásság nagygyűlése. Folytatá s./ Több képviselőre v r n szükségünk," ezeknek azonban becsületes,kereszté ny munkásképviselőknek kell lennlök. Müller Antal beszéde után percekig zúgott a taps, a nagy lelkesedéssel fogadták M o v I k Zsigmond felszólalását is. Ö Is azt hangoztat ta,hogy egyedül a keresztény magyar, szociális politikának ,az Igazikenyérpolitikának van létjogosultsága, amelynek első teendőjéül azt' kell ki tűzni,hogy a munkáskérdést keresztény és nemzeti alapon oldja meg. Movlk Zsigmond ezután határozati javaslatot terjesztett be, amely a keresztényszocialista munkásság kívánságait tartalmazza. A memoramdum szövege a következő: "A nagygyűlés szükségesnek tartja, hogy a munkáss^ helyzetének Intézményes rendezése és életszIntjének további süllyedése meggátlása cékíjpból a kormány mielőbb megfelelő szociális és munkásvédelmi törvényalkotást kezdeményezzen, törvényesen szabályozza a munkaidőt és B minimális munkabért, emellett pedig a munkanélküliség enyhítése céljahói minden közülettel közmunkákat indíttasson. Követeli c'nagygyűlés a közüzemi munkásság helyzetének intézményes rendezését Is ,a tisztességes munkabérek biztosítását, az eddigi természetbeni járandóságok és mindennemű Illetmények érintetlen meghagyását a 48 órai munkabér biztosítása mellett a heti munka. Időnek 40 órára való leszállítását, a munkásság státusba sorozását, a szolgálati Idő és érdem szerinti automatikus előhaladá s biztosítását, végül a nyugdíj szabályzat sürgős életbeléptetését. Szükségesnek tartja a nagygyűlés azt is,hogy a választások alkalmával a keresztényszocialista munkásság az országgyülésben éppúgy,mint a főváros törvényhatóságában megfelelő képviselethez jusson,hogy a munkás érdekek- ' nek a munkásság soraiból Is lehessenek szószólói ezekben a testületekből." A nagygyűlés egyhangúan elfégadta a határozati javaslatot, majd percekig tartó ünneplésben részesítette aterembe lépő Csiller y András dr.-t. Csilléry András gyujtóhatásu szónoklatot tartott.Kijelentette, hogy a határozati jr.Va slr.t gyakorlati megvalósításáért minden körülmények között sikraszáll ,mert meggyőződé se, ho gy az abban foglalt óhajok teljesife se nélkül a munkásság emberséges életét el sem lehet képz elnl. Tiltakozott az ellen, hogy bárki Is úgynevezett reformokról' beszéljen addig, mielőtt meg nem adták mindenkinek az őt'megillető helyet. A most beköszöntő választási küzdelem csak az első lépés. Rövidesen fogja azt követni a törvényhatóság feloszlatása is. Ez a két alkalom be fogja bizonyítani, hogy a keresztény társadalom feltörekvő erőit semmiféle elnyo»" mó eszközzel többé visszaszorítani nem lehet, Zugó helyeslés közben az állam pénzügyi politikájáról beszélt ezután, kijelentve, hogy ugyanakkor, amidőn a kisadózók a végletekig ki vm nak használva, a hatalmas Intézeteknek, így a Nemzeti Banknak is nagyösszegü adókedvezményeket juttatnak.Ez a rendszer tűrhet et le n,láhába mondotta pár hónappal ezelőtt parlamenti felszólalásával kapcsolatban az ekkori pénzügyminiszter, hogy ő nem ért a dolgokhoz, az idő mégis őt igazolta. Altalános tetszés mellett fejtette ezután ki, hogy becsületes keresztény olyan lajstromra nem adhatja szavazatát ? amely a kartellvezérek nevét hordja magán. Közéleti tisztesség és önfeláldozás nélkül becsületes politikát el sem lehet képzelni. A főváros keresztény népe tudni fogja kötelességét és aligha adja szavazatát olyan pártokra, amelyeknek plakátjain az odarajzolt három kéz közük két balkét van, /Viharos derültség/ A Keresztéi/párt vezére a másfél évtizede áldozatos példaadással harcoló Wolff Károly csak egyetlenegyet kér a keresztény polgárságtól, azt,hogy saját érdekében becsülettel tartson ki mellette és segítse a keresztény ideálok zászlaját diadalra vinni. M o v I k Zsigmond zárósrvai után az impozáns nagygyűlés a /^Himnusz eléneklésével ért véget. /M0T/H.