Magyar Országos Tudósító, 1935. március/1
1935-03-11 [124]
Budapest, 1935. március 11. XVII. évfolyam 58.szám. H ÍREK ---ÁLLAMI GÉPGYÁRI ES DIóSGYoRI VASGYÁRI MUNKÁSSAÁG VÁLASZTMÁNYI ÜLÉSE. Az .állami gépgyár es a diósgyőri vasgyári munkásság keresztényszocialista szervezete vasárnap délelőtt Ma darás z István elnöklete mellett országos választmanyi ülést tartott. A gyűlés legfontosabb tárgya volt az állami gépgyár munkásságának az a követelése, amely szerint a munkásság részére nyugáij-biztositas bevezetését kivánja. M e 1 c z e r Lajos a diósgyÖr-vasgyari csoport elnöke ismertette a vasgyári munkásság társpénztár szabályait, annak előnyeit és hátrányait. Többek felszólalása után az országos választmány elhatározta, hogy a központi igazgatósághoz, valamint a kereskedelmi mniszterhez beadvánnyal fordul és kivánja, hogy a mostani nyugbérrendszer helyett az állami gépgyár munkásaira is terjesszék ki a nyugdijszabályzatot. Ezután az országos választmány elhatározta, hogy a képviselőválasztás során teljes erőjével támogatja a keíresztenypártot marosak azért is, hogy a lista harmadik helyén Igycrszövotsógi főtitkár megválasztását biztositsa. Az országos választmányi ülés Madarász István lolkos zárószavaival ért végot./MOT/B. POLITIKA § § A Magyar Országos Tudósitó j elönti: Kisújszállás; Vitéz Kenyoros János, a Nemzeti Egység Pártjának hivatalos jelöltje ma délután mondotta el nagy tetszéssel fogadott programmboszédét. Részletesen ismertette a Gömbös kormány nomzotépitő munkásságát, valamint a gazdatársadalom, a munkásság és iparosság érdekében hozott törvényokot, s a kormány roformprogrammját. A népgyűlésen mintegy 1500 választópolgár vett reszt és leikoson ünnepelte vitéz Gömbös Gyula miniszterelnököt, valamint vitéz Kenyeres János képvisolőj elöltot. Bonyhád: A Völgység! járás választókorülote Bonyhádon Pékár Gyulát egyhangú lolkoöodéssol egységespárti programmal képviselőnek jolölto. Pokár a jolöltségot olfogadta, C-yönk: A kerületi pártgyülés Posthy Pal dr.-t képvisolőnok jolölto. X. —A KERESZTÉNY /üíOLFF/ PÁRT HEGYVUSKI /XII. KERÜLET/ PÁRTSZERVEZETÉNEK GYŰLÉSE. A Kereszté^ Párt XII. kerületi pártszervezete vasárnap délelőtt a Proháazka Ottokár kultúrház Csaba-utcai helyiségében nagyváki szteiányi ülést tartott. A kerületi szervezet elnöke Cselényi Pál dr. lelkes tetszés mellett fejtegette, hogy a Keresztény Párt tovább halad eddigi^ utj án, mert szent meggyőződése, hogy egyedül ez vezet biztosan az Intráj&^gens keresztény magyar politika győzelméhez. Kasics Margit a keresztény nemzeti egy-ség megteremtését sürgette és áldozatos munkára hlvtr fel - magjelenteket. Stigelmayer László a Dolgozó Katholikusok Táborának a kereszténypárthoz' való csatlakozását jelentette be, a jelenlévők vihatos éljenzése közben; A gyűlésen felszólalt még Vály /Snassel/ Ferenc dr. és Róthnagel István. /MtT/H. SÁTORALJAUJHELYRŐL JELENTIK A MQT-NAK: B a r o ss Gábor dr., a nemzeti egység országgyűlési képviselőjelöltje vasárnap tartotta meg programmbeszédét Sátoraljaújhelyen, több mint 3000 választópolgár jelenlétében. A hatalmas tömeg mindvégig nagy figyelemmel és lelkesedéssel hallgatta a beszédet, amelyet sokszor helyesléssel szakított-meg. Az egybegyűltek egyhangú lelkesedéssel elhatározták, hogy Gömbös Gyula miniszterelnököt táv/ iratilag üdvözlik. A kerület választépolgárságának hangulatábél egyhangú //választásra lehet következtetni. B.