Magyar Országos Tudósító, 1935. március/1
1935-03-11 [124]
Budapest, 1935, március 11, XVII. évfolyam 58,szam. A KERE SZ TE NYSZOCL'J.ISTA MUNKÁSSÁG NAGYGYü'LÉ SE. A keresztényszocialista Üzemi munkásság vasárnap délelőtt a Beniczky-utcai villamos székházban rendkívül lát ogatottnagygyülést tartott. Az ülésen a Villamosalkalmazottak Szövetségének elnöke, Horváth Balázs mondott megnyitót,majd Noel György Ismertette a közüzemi munkásság helyzetét és tiltakozott a tervbevett szanálás ellen.Ezután Szabó József a Kereszténypárt 11 st tájának déli kerületi jelöltje emelkedett szólásra. Bejelentette, hogy a szanálás rémének eredetiformában való keresztülvitelétől a munkásságnak immár nem kell tartani. Majd az üzemi munkásság helyzetének megjavítása érdekében a nyugdíj szabályzat mielőbbi életbeléptetését sürgette, ezután pedig közölte,hogy a Kereszténypárt minden erejével arra törekszik,hogy a munkásságot méltánytalan elbánásben ne . : * k " y-gytiatásu politikai beszédet mondott ezután, amelyben hangsúlyozta,hogy egyedül a Kereszténypárt az, amely komoly világnézeti alapon áll, a legszentebb krisztusi demokrácia jegyében. Bizonyíték erre a képviselőjelöltek listája is, amelyen a főudvarnagyi biróság elnökétől a kérgeskezü munkásig úgyszólván minden társadalmi'osztály reprezentánsa fel van véve. Ez a Kereszténypárt legfőbb ereje. A keresztény nemzeti alapra helyezett munkásságnak' arra van szüksége,hogy a jövő parlamentben több hivatott képviselője legyen. /Zajos éljenzés./ Boldogan látta a munkásság eddig is, hogy Müller Antal /viharos éljenzés/ /Felkiáltások: Több Müllert akarunk!"/ a kisemberek igazi atyjaként szállott sikra mindennemű jogos érdekükért. Hasonló érdemdús tevékenységet fejtett ki Petrovácz Gyula, Sem Müller, sem Petrovácz személyét nem kell bemuta tni, róluk mindenki tudja, hogy milyen emberfeletti munkát végeztek a kisemberek érdekében. Beszédét azzal fejezte be, hogy a keresztény társadalom olyan politikát követel, amely minden rétegnek meghozza jogos igényeinek beteljesülését,emellett azonban az egész vonalon f ennta rt je az alkotmányos életet .Mindennemű diktatórikus törekvéssel szemben a leghatározottabban szembe szállunk - jelentette ezután ki a hallgatóság zajos helyeslése mellett. Petrovácz Gyula la felszólalt. Általános helyeslés közben jelentette be,hogy a pártvezetőség a jelölő listán olyan helyet juttatott a munkásság képviselőjének, S^a b ó Józsefnek, amely biztositja a parlamentbe való feltétlen bejutását. A keresztény összetart tás szükségére mutatott ezután rá, viharos helyeslés közben jelentve ki, hogy Krisztus keresztjének lábánál valamennyi keresztény egyformán otthon van, A szociáldemokrácia /felkiáltások: le vele!/ hiába kívánja,hogy csak benne bízzanak, ez jámbor és idejétmúlt óhajtás, mert még soha olyan dekonjunktúrában nem volt . a. szociáldemokrácia,mint ami^/enben jelenleg van, A szociális bajokon és ellentéteken egyedül a keresztény morál gyakorlati érvényesítésével lehet segíteni és a szociáldemokráciának legfeljebb az oszályharc marad meg,hogy azonban ezzel nem lehet a szociális kérdéseket megoldani, arra teljes bizonyíték az oroszországi példa, Európa államaiban, ahol még megmaradt is a szociáldemokrácia, az a helyzet, hogy függvénye lett a kapitalizmusnak, ennélfogva elérkezett az idő, amikor a keresztényi szolidaritás és összefogás döntőcsapást tud mérni a régi világból ittmaradt csökevényre. Mindnyájunknak dolgoznunk kell keresztény testvéreink vis szahódi tásáért, az ' okos és öntudatos munkásoknak helye egyedül a Kereszténypártban lehet, A lelkes tetszéssel fogadott felszólalás után zugó ováció mellett Müller Antal kezdett beszélni. - A Kereszténypárt csak gazdasági kérdésekkel, tehát elsősorban a kenyérkérdéssel kivan foglalkozni és egyedül ez lehet az a politika, amely a jövő fejlcílés útját megnyitja előttünk, A kormányzatnak egyedüli feladata az, hogy minden népréteggel igazságosan bánjék és megélhetést biztosítson a magyarság százezreinek és millióinak.A krisztusi erkölcsöt kell előtérbe állítani. Ö maga három évtized óta meggyőződéses keresztényszocialista és mint ilyen, büszkén hangoztstb ja ,hogy az általa követett utat tartja az egyedül célravezetőnek, A reánk következő választást meggyőződéssel és hittel, nem pedig a kartellvezérek által , 7 remdelkezésre bocsátott dus anyagi javak segítségével akarjuk megharcoly ni és biztos meggyőződésem,hogy most kell pótolnunk azt, amit a múltban )M elmulasztó ttunk, /folyt, köv./ . , *l ORSZÁGOS LEVÉLTÁR