Magyar Országos Tudósító, 1934. december/1
1934-12-05 [119]
ÉRDEKES . - RÁGALMAZASI PÖR A KIR. TÁBLA ELŐTT. Néhány évvel ezelőtt Gróf Rezső jogügyligoz g at o s ág i irodafőtiszt átvette - felettesei utasitására - az irodafőigazgatóvá előléptetett Vórth József jogügyigazgatósági tisztviselőtől a hivatal pénzkezelés ét és a nagy Wartheim-kassza kulcsait. Gróf az idők multán állitolag arra jött rá, hogy-a pénztárból úgyszólván rendszeresen eltünedeznek kisebb-nagyobb összegek, A hiányokat a sajátjából pótolta, egyrészt azért, hogy a ke 1lomctl^nségoket elkorüljo, másrészt pedig amiatt, mert nem volt bizonyos benne, nem fizettc-o cl magát néhány esetben. 1932 év karácsonya előtt azonban megdöbbenve észlelt:, hogy a kezelésére bizott pénzösszegekből 27oo pengő hiányzik. Most már jelentést tett felettesnek a hiány* rói f szigorú vizsgálat indult meg, aminek során többek közt azt is mog* állapit ották- hogy a Werthelm-kassza,egyik kulcsa megmagyarázhatatlan módon eltűnt. Minthogy az előzetes vizsgálat során egyesek részéről olyan kijelentésok hangzottak el, hogy többek között Vérth József iroda-* főigazgatót is látták megfordulni a pénztártor^mben, - Grof R;zső bizalmas körben állitolag olyan kijelentésre ragadtatta el magát, hogy "nemsokára kiderül az igazság: az igazi tettest bilincsekbe verve fogják lnn„n elvinni!". .Gróf Rezső ezt olyan akcentussal mondotta, liletve olyan sokatmondó taglcjtéssol kisérte szavait, amiből Vórth főigazgató, - aki'Grófnak erről a kijelentéséről tudomást szorzott, - azt köv...tke Jutottéi hogy Gróf Rezső súlyos nyilatkozatát voltaképpen őreá vonatkoztatta. Ezért Vérth József irodafőigazgató feljelentése folytán, Gróf Rezső ellen felhatalmazásra hivatalból üldözendő rágalmazás, vétsége-cimén bűnvádi eljárás indult s az ügy a büntetőtörvényszók elő került. A törvényszék a bizonyító eljárás adatai alapján bűnösnek mondotta ki a vádlott irodafőtisztot, akit a terhére r°tt rágalmazás vétségéért 5oo pengő pénzbüntetésre itélt. Fellebbezés folytán az ügy a tábla L-itner-tanácsa elé került, A tábla dr. JeIlinek József védő indítványára bizonyitáskiegósz . • tést randáit el az ügyben, elrendel te a fegyelmi iratok'bcsz„rzésót a azok beérkeztéig a fellebbviteli főtárgyalást elnapolta, /MOT/ Ky, IDEIGLENESEN FELFÜGGESZTETTE AZ ELJÁRÁST A TÁBLA EGY NAGYKERESKEDŐ CSALÁSI BÜNPŐRÉBEN. Móga Endre csipkenagykereskedő szerződésre lépett Quittner Lajos nagykereskedővel, telekkönyvi másolati iroda alapitása céljából, A két kereskedő azcnkivül arravonatkozölag is szerződést kötött, hogy Móga fináncáéi rozni fogja Quittncrnek'az Egyesült I zzö r,t. részére vállalt szállításainak előzetes költségeit. Quittner Lajos mindezekre, sőt az elérendő nyereségre is, nagyobb összegű előleget kért és kapott Móga Endrétől s a közel tiZezcr pengős előlegösszog fedezetéül Mógára codálta az Egyesült Izzó r.t.-től legközelebb esedékes követelését; Amikor Móga ezért a pénzért az Egyesült Izzó r.t,-nél jelentkezett, ott azzal fogadták,hogy Quittner Lajos az esedékes pénzösszeget már felvette. Emiatt Móga - dr. Vándor Mihály ügyvéd utján - bűnvádi feljelentést tot Quittner Lajos ellen, akit a büntet őt örvény szék előtt L énárt B éla dr, ügyvéd védett, A törvényszék Quittnert bűnösnek mondotta ki csalás bűntettében ós ezért kilonchónapi börtönbüntetésre jfc élte, - A tábla Busárdy-tanácsa azonbrn most a sértett csipkonagykeroskedőt polgári perre utasította s ennek exdőltéig a további büntető eljárást, ideiglenesen, folfüggeszteteo. /MOT/" Ky B