Magyar Országos Tudósító, 1934. december/1
1934-12-08 [119]
ZU 0XIRATILJIIISI1V.SI PER, /l. folyta ás./ DornÍ3ch László gépészmérnököt hallgat :ók. ki ezután tanúként. A fi talcmbor elmondotta, hogy sürün járt Rochnitzorék lakásán, és tanura volt egy jelenetnek, mely az.apa, fiu és s°joro között Játszódott le, - Rcchnitzor Sándor pénzt kért az apjától, - vallotta a tanú,- azt leérte, hogy a biztosításra, illőévé díjfizetésre adjon az édesapja pénzt. Ekkor R^chnitzer József szolt Rajna Istvánunk ós Rajna kijelontotto:"majd elintézem az ügyctl" A tana megesketését a védő kérto^ az ügyész oll n zto, vóg-'ü is a törvényszék megeskette Dornisch Lászlót. A vádló tt' apja, a sértett apósa, Rech.itzor József mészáros* mester vallót c ezután. Elmondotta, hogy a biztosítási ügynököt többizbon kidobta a lakásáról és csak hónapokkal utóbb a fiától tudta meg, hegy elctbiztositást kötött. Nagyon-megdorgálta a fiút, aki -lmondta, hogy a sógora vállalt érte kezességet, - Felelősségre vontam Rajna Istvánt is, aki átkor kijelentette, hogy kezességet vállalt. Ezt mondta: "al-irtam az iratot. " ^y*<ừ - Hogv mondhatta azt, hogy "aláirta", amikor .ez nem is igaz, ítt csak meghat Imazásrol van szó, - szólt közbe az ügyész, - Csak zavarodottságomban mondtam-ezt, - szelt a tanú - \\;-j értetLn, hogy meghat•:Imazást adott a fiamnak. Rochnitzor Józsefet a törvényszék nem oskette meg vallom s A perbeszédek elhangzása után a törvényszék fölmentette R.-.o*?nitzer Sándort az okirathamisitas vádja alól. Az Ítélet indokolása szerint nincs határozott bizonyíték arra vonatkozóan, hogy Rajna István nem adott felhat Imazást nevének aláírására. Az itólo nem jog rós, /MOT/P,