Magyar Országos Tudósító, 1934. november/2
1934-11-13 [117]
DOLOGHÁZRA ÍTÉLTÉK A SZÖGYÉN BANKHÁZ BETÖRŐJÉT. A büntetőtörvényszék For.yódi-tanácsa ma vonta felelősségre Varga József autószerelőt, Rosonberg Lajos ügynököt, Salgó Sándor, Bagyarik József és Handa Gyula vasesztergályosokat, akik a vád szerint ez év szeptember 5-én kifosztották Szőgyén Tibo|» Toréz-köruti bankházát, ahonnan készpénzt, ékszerokot mintegy huszezor pengő értékben elvittok. Állítólag Handa ismerős volt a bank viszonyaival és ő figyelmeztette Vargát, illetve Rosonberget a kínálkozó alkalomra. Varga kihallgatása során azt adta elo, hogy Rosenberggel együtt követte el a betörést.' Rosenberg viszont azt adta elő, hogy Bagyarikkal együtt fosztotta ki a bankházat. Amikor a két vádlottat szembesítették és kihallgatták Bagyarikot is, Varga és Rosenberg kijelentették: 'lehetséges, hogy hárman voltak. Handa és Salgó tagadták bűnösségüket. Sok tanút hallgattak ki, köztük a bankház tulajdonosát, Szőgyén Tibort, aki elmondta, hogy 4ooo pengő körüli készpénz volt a pénztárszekrényben és közel I6000 pengő értéket képviseltek az ellopott ékszerek. A bizonyítási eljárás lefolytatása és Villányi Ferenc dr, ügyészségi alelnök vádbeszéde után a törvényszék Varga Józsefet és Rosenberg Lajost bűnösnek mondta ki lopás bűntettében s ezért Vargát háromévi szigpritott dologházra, Rosenberget pedig két és félévi fegyházbüntetésre Ítélte, Bagyarik Józsefet orgazdaség bűntettében találta bönösnok a törvényszék és vele szemben másfelévi börtönbüntetést szabott ki. Handa Gyulát, Salgó Sándort a törvényszék bizonyíték hiányában felmentette. Az Ítélet nem jogerős. /MOT/ Sy. — KERESD A FÉRFIT. A rendőrségre néhány héttel .ezelőtt feljelentés érkezett Horváth La- • josnétól, aki elmondta, hogy volt munkaadója, Varga Pálné született, Krostyák József üzleti lopásokat követett el. A rendőrség házkutatást tartott az asszony lakásán, ahol sok függönyt, ékszert találtak. A függönyök Weisz Mariska kézimunkaüzletéből származtak, az óra és egy régi terítő Müller János, illetve Sternberg Z.J. budapesti kereskedő* üzletéből tűntek el. Megindult az eljárás Bargáné ellen, aki ellen az ügyészség üzleti lopás miatt vádat emelt. Ma tárgyalta a port a büntetőtörvényszék Fonyódi-tanácsa, Varga Pálné tagadta bűnösségét. AZzal védekezett, hogy a függönyöket v ásárolta Weisz Mariska üzletében, a teritőre és órára vonatkozóan az volt a védekozése, hogy azokat a feljelentő volt háztartási alkalmazottja, Horváth Lajosné lopta, - Bosszú müve az egész vád - mondotta a továbbiakban Vargáné. Horváthné és a férjem között bűnös kapcsolat volt, emiattveszekedések keletkeztek és volt cselédem bosszúból jelentett fel. Az elnök ismertette Horváthné rendőrségi vallomását, amely szerint valóban férfi miatt keletkezett nézeteltérés közte éa Vargáné között, do ez a férfi nem a férj volt. Kihallgatták még a sértetteket is, akik a lakásban talált holmikban felismorték üzletfik árucikkeit.Villányi Ferenc dr. ügyészségi alelnök vádbeszédo után a törvényszék Varga Pálnét lopás bűntettéért - ' nyolchónapi börtönbüntetésre Ítélte, Az Ítélet nom jogorős, /MOT/ Sy,