Magyar Országos Tudósító, 1934. november/1

1934-11-03 [116]

—VITÉZ TŐZSÉR ALADÁR GONDATLAN SIJLY OS-TESTI SÉRTÉSI BÜNPÖREBEN. ARÁBIA BIZONYITASKffiGÉSZITÍST RENDELT EL; Babi Dezső balassagyarmati magánhivatalnok a múlt év júliusában kölcsön­kérte barátjától: Kádár Tibortól, ennek oldalkocsis motorkerékpárját. Noha Babi vezetői igazolvánnyal nem rendelkezett, a kéaö esti órákban, besötétedés után vállalkozott arra, hogy a motorbiciklln Mészáros Fe­renc kereskedősegédet Zagyvapálfalváról Salgótarjánba viszi. Útközben . a motorkerékpár világitószerkezete elromlott s igy a jármű az ország­úton hirtelen szembekerült vitéz Tazsér Aladár hentesmester egyfogatú :; kocsijával, araolyetmaga Tőzsér hajtott s mellette egyik segédje fog­lalt helyet a bakon. A két járóraü összeütközött, a motorbicikli felbo­rult, Babi Dezső és Mészáros Ferenc a földre zuhantak s Babi q baleset sfcrán súlyos lábszártörést, ualamint többszörös fejsérülést szenve­dett, A szerencsétlenül járt magánhivatalnokot megoperálták, de az egyik lába a műtét ellenére is, mintegy kétcentiméterrel örök-időkre megrö­vidült s ennek következtében munkaképessége körülbelül harminc százalék­kal csökkent. Az esetből kifolyólag vitéz Tőzsér Aladár, az egyfogatú kocsi hajtója ellen gondatlansággal előidézett súlyos testi sértés vét­sége elmén bűnvádi eljárás indult. Az ügyet elsőfokon a balassa­gyarmati törvényszék tárgyalta, ahol a vádlott, valamint a sértett és a tanuk teljesen ellentétes vallomást tettek. A sérült Babi Dezső azt vitatta, hogy vitéz Tőzsér lofogatu kocsija az úttest szabálytalan ol­dalán haladt; ezzel szemben a vádlott hentesmester és legénye azt ál­lították, hogy éppen ellenkezőleg: a motorkerékpár közeledett az úttest meg nem engedett részén, A törvényszék végül Í3 megállapította, hogy a sértett is meglehetősen bizonytalanul vezette a motorbiciklit, hisasén vizsgát sem tett, ezenfelül lámpása Is elromlott s igy érthető, hogy nem volt teljességgel ura jármüvének. Ilyen körülmények közt megnyugta­tó módon nem nyert bizonyitást az, mintha a balesetet vitéz Tőzsér Ala­dár kizárólagos gondatlansága idézte volna elő; ezért a biróság a hen­tesmestert az ellene emelt vád alól megfelelő bizonyítékok hiányában felmentette. ; / A budapesti tábla Dusárdy-tanácsa most bizonyitáskiegészi­tést rendelt el a gázolás-ügyében a annak lefolytatásáig a fellebbvi­teli tárgyalást elnapolta. /MOT/Ky. —CSALÁS BŰNTETTÉVEL VÁDOLTA MEG AZ EGYIK ÜGYVÉD AZ ÜGYFELÉT, AKIT AZONBAN A BÍRÓSÁGOK FELMENTETTEK, Dr, Rendes Miklós ügyvéd azzal vádolta meg egyik ügyfelét: Nemes János 45 éves foglalkozásnélküli- kereskedőt, hogy terhére, illetve megkárosí­tására csalást követett el; A vád értelmében ugyanis Nemes János, jól­lehet korábban megbizta dr. Rendes ügyvédet egyik polg&ri'.pőrében a képviselettel a eleve, kijelentette, hogy amennyiben a pört megnyeri, a bíróilag megítélt követelés 5o százalékát az ügyvédnek engedi át, ­önkényüleg kiegyezett' perbeli ellenfelével és az Így elért loo pen­gős pénzösszegből egyetlen fillért sem juttatott dr. Rendes Miklósnak, Nemes János a pestvidéki törvényszék előtt igazolta, hogy az ügyvédtől a megbízást már korábban szabályszerűen visszavonta; másrészt pedig a jelen esetben egyáltalán nem volt szó biröilag megítélt követelésről s igy a privát megegyezés folytán elért 7oo pengős összeget teljes joggal tarthatta meg magának. A biróság a vádlottnak ezt a védekezését, ame ­lyet a tanuk és a beszerzett irásos bizonyítékok is megerősítettek, el­fogadta s ehhez képest Nemes Jánost a'csalás bűntettének vádja alól kel­lő bizonyítékok hiányábanf elmentette. A tábla most a fölmentő Ítéletet jóváhagyta. /MOT/Ky. - í *4

Next

/
Thumbnails
Contents