Magyar Országos Tudósító, 1934. november/1
1934-11-09 [116]
—EGY FŐVÁROSI'MÉRNÖK CSALÁSI PÖRE. Sebők Zoltán"dr. törvényszéki bíró na tárgyalta GeÖcze Zoltán fővárosi mérnök'perét, aki'ellen kétrendbeli csalás büntette cinén enelt vádat az kir, ügyészség; A vádirat szerint a né rnök Horvát Teréz fővárosi tanárnőtől és özv. Szednáky Károlynétól 3ooo T ületbe 2ooo pengőt" vott It azzal, hogy az összegokot a székesfőváros XI. ügyosztályának punpkasszájába fizeti be. Az volt a megállapodás. hogy a pénzek után a tisztviselők által szorvozot punpkassza vezotőjo Geöczo Zoltán négyszázalékos kamatot fizot, do felmondásra bármikor visszaad-' ja. A feljelentő szorint a mérnök nom a rendeltetési cólha fordította a pénzt, amit nem tudtak visszaszorozni, hanem saját maga költötte ol. Geöcze Zoltán tagadta bűnösségét. Afczal védekezett, hogy kihelyezte a punpkassza keretén bolül a kapott két összeget,'dexa' tisztviselők nem fizették vissza a bonra kikölcsönzött pénzt, ugy, hogy kénytelen volt perokot inditani. Ezekben a porekbon - mondotta a mérnök - a bíróság eáőtt az ad ü sok azzal érvoltok, hogy magas kamatot fizettek, amely betudandó a tőkébe. Ilyen alapon mintegy lo.ooö pengőt veszített a kikölcsönzött pénzűkkel kapcsolatban, mert a pumpkasszába befizetők megkapták a szintén elég magas arányban felszámított kamatot. - Amikor visszakérték tőlem Horvát Toréz és özv. Szednáky Károlyné az általuk átadott pénzt, non volt módomban azt visszafizetni, mort a fizetésemet sem kaptam meg. Éppen egy ilyen pumpkassza ügyből kifolyóan az ogyik fizetni non akaró tisztviselővel afférom kokotkezott és onnok hevében arculütöttom, ami miatt fegyelmi eljárás" indult ollonen. Ez alatt az idő alatt nom kaptam mog a fizetésemet, de különben is uzsorások karnaiba korülton, családonmaí is összetűzésen volt s igy a legrosszabbkor fordultak hozzán. Egész cson° port inditottam azok ollón, akik a pumpkasszának tartoznak á akik miatt ilyen kellemetlen helyzetbe korülton. Bonokkal igazolom, do szükség szorint a bonok aláírói is bizonyítják, hogy nagyobb tétolok vannak még kifizetetlenok s ha ozok a pénzek befolynak, vissza tudom fizotni Horvát Torézéknek is járandóságaikat, - Milyon biztosítékot nyújtott a hölgyöknek pénzük ellenében? - kérdozte Sebők biró. - Semmit. A polgári porokbon ők maguk vallották, hogy "a szép szeneimre" adták a pénzt, tisztán bizalmi alapon történt a kölcsönzés, Kihallgatta a törvényszék a két károsultat, akik arról vallottak, hogy megbíztak Geőczo Zoltánban, de pénzüket mégsem kapták' vissza. A törvényszók a bizonyítás kiegészítését rondolte el és a tárgyalást elna polta. /MOT/Sy. BELGYÓGYÁSZ ÉS VOLT OTI FŐORVOS PERESKEDÉSE. Fölhatalmazásra üldözendő rágalmazás vétségé miatt indult eljárás Turcsányi Béla dr, belgyógyász ellen, aki a mult év augusztusában többek jelenlétében azt állította Mittormayor György dr. OTI főorvosról, hogy "a tagokkal összejátszva szános esetben,inzulin recepteket' irt és őzért a botegektől 2o pengőkot fogadott el,"'A főorvos panaszára emelt vádat az ügyészség a eolgyógyász ellen, aki ma került a bűntotőtörvényszék Vnrady Bronnor tanácsa elé. A vf.íLlott bolgyí-gyás^ a kövütközőket no;ndotta: • . - Igazat mondtam s ezt bizoi*yit«ni is wuuom. Az illető utak előtt én egyebeket is mohdtam Mittormayor dr.-ra. Szemébe mondtam, hogy iratokat hamisított, tiltott műtéteket végoz és hogy toanis vádat emelt ellenem felbujtatott tanukkal. Az ügyészség vádiratot is adott ki Mittormayer dr. ollón háromrcndbeli hamis tanuzásra val Q rábírás és hamisvád cimón. Mittormayor dr. beismerte, hogy Barla Szabó József dr. felbujtásara emelt ollonen vádat, hogy ilymodon állások ürosodjenok, amelyekért azután pénzt fizotnők. Állítólag azért történt a felbujtás Barla Szabó József részéről, hogy az óllások után befolyó pénzből adósságait fizosse és gyorokoit külföldön novoltothosso. -Mindozok non é?rdokelnok bennünket - szakította félbe Várady Brenner' elnök Turcsányi Béla dr.-t. Arról beszéljen, ami a vádban szeropol. ' /Folyt. köv./Sy.