Magyar Országos Tudósító, 1934. november/1

1934-11-06 [116]

—ZU MATUSKA-ÜGY. /16. folytatás./ Ezután az olnök egyik találmányáról faggatta Matuskát, aki elmondta,-hogy a karbonpapir patentot Németországba vitte, hogy ott cv­tékosltso. - Sáborszky Leó nem engedte, hogy a saját patentjaimmal foglalkozzam, mindig azt akarta, hogy az'övével, a hatalma alatt tar­tott, pedig nekem nagy patentjaim voltak, - Minden cigány a maga lovát dicséri, - mondta az olnök, - Megtetszik majd látni az én patentomat, ha itt a csa­tornát fogják építeni, - Mit látott maga, amikor a sint váéárolta? - kérdezte az elnök, - Láttam, hogy autogénheggesztővel vágják el a sint és ok­kor elhatároztam, hogy a következő merényletemet ilyen autogénhegg) sztő vol fogom csinálni. A továbbiakban elmondta, hogy 1931 fobruár 24-én Budapc st­re jött, itt ogy szállodában megszállt, majd a Bcrlihi-téren egy üzletfe:: bon autogénheggesztő után érdeklődött s a készüléket meg is tekintette a gyárban, ~ E gy pillanat alatt tisztában voltam az egésszel. Teljesen tisztában, - mondta, - Nom a Leó tanácsolta az autogénvágót? - Nem kórom, magam jöttem rál Parancsom volt ^cótól, hogy én berühmte embor legyek az ottontátok által, Bzután arról beszélt, hogy Bécsben nagyobb összeget vett fel,viselt ruhába öltözött, magához vett egy karbinpapir csomagot, min­dont összocsomagolt, aztán Berlinbe utazott, - Linzben nem szállt ;ki? - Nom kérem. Miért, mondta ezt valaki? - kérdezte az' elnök­től. - Maga vallotta. Kérdésekre elmondta, hogy Bcrllnbon a pályaudvar közelében egy szállodában megszállt, majd lakást koresott, - Csak ugy m-nt a vilá.gba? Nem olvasta ol a hirdető uj saj­gót? - Kisujjadban v an nekem az egész Berlin, Ott nem ugy van, mint itt, hogy trafikbon koll'vonni a cigarettát, STigar^tta üzlotok vannak, fényesabbénk, mint,,,,, * - Hagyja azt! - Meg térképet is vettem, - Amsterdam térképét nem vetto mog? - Nem, csak Berlint ós környékét, amelyen Jutorbog is raj­ta van, • - Paris, Marseillcs -térképét nem votta meg? - Nem, nem emlékszem, - És Olaszországból Milánót? - Nom, Ha én ezt mondtam, a'kkor összecseréltem azzal, hogy a bécsi pályaudvaron láttam kivilágítva. Az olnök ezúton arró^ faggatta Matuskát, hogy milyen térké­pek voltak azok, amelyeket vásárolt s közben a vádlott igy szólt: - Tormészotosan nem spociálkarte. G enerálkarte volt. Én is m erem a tékképét, az iskolában a térképnek hátatfordítva kellett megma­tatni, hogy ott van Brass-, itt Pogaras, amott Somogy. Matuska mutogatta is a képzőit térképen, hogy hol vannak az egyes vármegyék. A közönség derült seggel fogadta Matuska viselkedését, s a vádlott okkor hátrafordult és meglepődve mondta: - Nem is azért mondtam én, hogy nevessenek, Az olnök csöndre intette a hallgatóságot, majd azt kérdez­te Matuskátöl, hogy mit mondott ^orlinbcn a Ericdrichstrassón egy por­tásnak? - Egy attentáter evet mondtam. Azt mondtam, hogy íutulu;,;'a Proko a nevem,stokholmi mérnek vagyok, - Nem mondta azt, hogy inzseniör in Palorltonwerke? - Nem tudom, hogy jöttem ehhez a névhoz. - Ugyan-ugyan - mondta az olnök, - Kérőm én Isten kegyelmében érzem magamat, mert most i\ á gyóntam, de ki kell jelentenem, nem tudom, mi az a*Paleritonworko, ^ ' ORSZÁGOS LEVÉLTAR /Folyt, köV./P.

Next

/
Thumbnails
Contents