Magyar Országos Tudósító, 1934. november/1

1934-11-06 [116]

---ZU MATUSKA-ÍJW, /17. folytatás./ - No vegye szájára Isten nevét - intette le az elnök Matua­kátg majd arról faggatta, hogy miket mondott a'Priodrichstrnssei portié­nak, hogy milyen colokra kell az üzlethelyiség, - Azt mondtam, hogy a Paloritcnworko céljaira akarok helyi­séget bérelni,'do azután arra kért a gondnok, adjak információt a Tutu­lugia Prokoról, Ekkor már iszonyatos zavarba jöttem: hogy adhassak in­formációt magamról, és meglógtam..-. - Azt tudja ugye, hogy Stokholmbo^ kértok azután informá­ciót és az a válasz érkeze bt, hogy sem a bemondott cég, sem a jelzett név nem létezik. - Akkor jó információs iroda volt, mert tényleg nemlét^zö nevet mondtam - felöli szinte lelkendező hangon Matuska, - Hát ott tartunk, hogy maga raoglógott.,, - Nem ugy akartam mondani kérem - mentegetőzik a vádlott ­hanem, hogy elmentem. - Ez'nem szép szó, dc kifejező - felééi az elnök, '.'"* - ...de szeretném mégis kijavítani, mert szégyellem - Sohse szegyelje, ez-a szo már jegyzőkönyvbe került-, no akarjon most már'változtatni rajta. Arról beszóljon, hogy mit csinált Berlinben ezután, Matuska elmondja, hogy autogénvágókést vásárolt, Kari Hoff­mann álnéven és tévedésből a'görlici pályaudvarra rendelte, ott várta s ott is vette át a küldeményt, - Hogy irta alá az elismervényt? Kari Hoffmannak? - Ha igy irtam alá, akkor jó, mert azt hittem tévedtem* - Ne mókázzon Matuska, maga nagyon jól tudja, mit irt alá* - Azt hittem elfelejtettem - hangzik a felelet, - Milyen szállodákban lakott Berlinben? - ííem tudom, különféle helyeken és különféle neveken jelen­tettem be maganm mert tetszik tudni, nomcsak a robbantás, hanon más cci lok isvezebtek Berlinben. . - Milyen célok? - NŐi ismeretségeim. Ezután azt mondja el Matuska; hogy április 28-án egy hasz­nált kerékpárt vásárolt 3o márkáért, /SY/. - Minek kellett magának kerékpár? - Hogy az autogén apparátust azon vigyem Jütorbogba. - Hogyan szemelte ki magának Jütorbogot? - A térképen, meg amikor utaztam már figyelmes lettem a te­repre és gondoltam, hogy ha attentátot csinálok, ott hajtom végre. Alkal­mas helynek találtam, mert erdő van és egy tisztas,a melyen el lehot szaladni, . - De magának az erdőre volt szüksége. Ezután arról beszélt Matuska, hogy Boriinben azért kere­sett lakást, hogy ott a kommunista szektájának helyisége legyon, de mégis meggondolta, hogy a vallásos kommunista szekta ügyéről lemond és inkább a vasúti merényletet hajtja végro, - Jütorbogba látta, hogy a pályatest magasabban van, mint Ansbachban és azért választotta ki itt a folyót, - Dehogy, azt akarják kihozni, hogy mindig fokozódott a magasság,,, Do'ha magasabb is, olyan puha ott a homok, hogy ha valaki abba beleesik,,. - Biciklin mont Jütorbogba? - Dehogy, vonaton. Nékem szívbajom van, artéria fclcrosi­som, nem tudok annyit biciklizni. - Ugyan, magiét orvosok vizsgálták meg Bécsben is, itt is és megállapították, hogy nincsen semmi baja. Elmondta ozutáui Matuska, hogy az autogén apparátust a kof­fert és a biciklit vasúton Jütorbogba küldte, - Mit csinált a kofferrel? - Azt is vittem,-de aztán'Jütorbogba aprö darabokra tép­tem és öt kis fa alá rejtettem. - Miért tépte össze? - Mert kofferral biciklin nem tudtam volna menekülni és a koffer helyet vásároltam hátizsákot,

Next

/
Thumbnails
Contents