Magyar Országos Tudósító, 1934. október/3

1934-10-27 [115]

EGY MAGÁNTISZTVISELŐ OKIRATHAMISITÁSI ÜGYE. Nádasdy Árpád magántisztviselő ellen okirathamisitás vétsége cimén in­dult bűnvádi eljárás, mert megtévesztette a rendőrségnek hajtási iga­zolványokat kiadó osztályát. A magántisztviselő, mint úrvezető annak­idején vezetői vizsgát tett és hajtási igazolványt kapott; amit egy ka­rambolból kifolyóan a bűnvádi eljárás során elvettek tőle. Nádasdy.ké­sőbb az illetékes hivatalban'hajtási igazolványmásolatot kért azzal, hogy az eredetit elvesztette. Később derült ki, hogy valótlant állitott s az ügyészség vádat emelt ellene. Ma vonta felelősségre a büntetőtör­vónyszék Lányi-tanácsa, Nádasdy jóhiszeműségével védekezett, A törvény­szék Grotto László dr. vád és Pongrácz Jenő dr. védőbeszéde után bünöíeJek mondotta ki Nádasdy Árpádot a terhére rótt cselekményben és 2oo p^ngö pénzbünt tésre Ítélte; Az Ítélet jogerős, /MOT/Sy. ELITÉLTEK A NEMZET SPORTÜSZDDA VOLT PÉNZTARNOKNÖJET, A Nemzeti Sportuszoda látogatói rendszerint a pénztár safejébo helye­zik ol értéktárg alkat, igy pénztárcáikat is. Korányi István főhadnagy, az uszoda gyakori vendége egymás után három alkalommal megállapította, hogy a megőrzésre átadott pénztárcából lao-loo pongö hiányzik. Bizo­nyosságot nem tudott szorozni s igy negyedik alkalommal barátjával agyéit­' megszámozta a pénztárcában hagyott 2o pengősöket és igy adta át a safok kezelőjének, Antal Endrónó pónztárnoknőnek. Amikor kiváltotta a pénztár­cát, utána nyomban megnézte tartalmát és ismételten hiányt állapított meg: Az egyik 2o pengős tűnt el. Most már bűnvádi útra te»e.Íts a dol­got, feljelentést tett és Antal Endréné be is ismerte, hogy ő dézsmál­ta meg a pénztárcát. Mások Is észleltek ilyenfajta hiányokat, ugy, hogy az ügyészség a panaszok lapján egyrendbeli sikkasztás büntette és négy­rendbeli sikkasztás vétsége cimén emelt vádat az azóta m áér el is bo­oaájtott pénzére, noknő ellen, aki ma került Fenessy Ferenc dr, törvény­széki biró elé. Antal Endréné zokogva adta elő védekezését. - Eeismercm - vallotta - hogy négy alkalommal megdézsmál­tam a föhaanagy ur pénzét, összesen 32o pengőt vettem el. Nagyon kollott a pénz, apámat, anyámat én tartom el, s ehhez járult'meg az is,hoíy különváltan élek és angolkóros gyermekemről én gondoskodom. Rengeteg póuz kell gyógykezeltetésére és fiz tésem nem volt elég. Nagyon nagyon meg­bántam, hogy ide-gen pénzhez nyúltam, de tessék figyelembe venni tokin­t ates biró ur,- zokogott az asszony - hogy gyermekemórt még a foghá'zat is elviselem, A törvényszék kihallgatta ozután a beidézett tanukat, majd Lonkccy Dezső dr. kir. ügyész vá.dbeszéde után háromhönapi fogházbünte­tésre itelte Antal Endrénét, de az itólet vógróhajtását figyelemmel az enyhito körülményéére: a töredelmes beismerósro, a szorult anyagi hely­zetre, próbaidőre felfüggesztette. Az itélet jog rös, /MOT/Sy. -—EGY OROSZ SZÁRMAZÁSÚ BORBÉLYSEGÉD BtÍNPERE, Piatel férfit vezetett fel a fogházőr ma délelőtt a-büntetőtörvényszék Márton Sándor dr. elnöklósévol Ítélkező tanácsa elé. Arzamaszov Konstan­tin 19 éves, taskendi /Oroszország/ származású borbélysegéd volt az il­lető, aki dión hatésági közeg elleni erőszak és fogoly szöktetés bün­tette miatt emelt vádat a királyi ügyészség. A bünper előzménye szerint oZ év augusztus 12-én éjszaka a Ráday utca 12 számú héizban lévő "Jojó" kávéházban razzia volt, A detektívek elő akarták állitani az ott táléit Arzamaszov Konstantint és a társaságában lévő Thiel János mészárossegé­det, Thiel azonban .1 akart menekülni, majd amikor m-gfogták, kihúzott a zsabéböi egy kilós súlyt és azzal támadt a rendőrre. A rendőr megkö­tözte az ellenszegülő mészárossegédet, barátja Arzamaszov azonban segít­ségére sietett; kést Vett elő, ^lvá.gta a kötelet s ~zzol elősogit^tto Thiel szökését, A fiatal Arzamaszov ezután el akart menekülni, de meg­fogták, azonban Ő is ellenszegült s késével arcon szúrta Varró Gábor rcn­dőrfőtörzsőram stert.

Next

/
Thumbnails
Contents