Magyar Országos Tudósító, 1934. október/1

1934-10-01 [113]

SIKKASZTÁSSAL VÁDOLNAK! EGY ISMERT FŐVÁROSI VÉSNÖKÖT., Bienenstock Sándor, ismert fővárosi kereskedő állott ma sikkasztással vádolva dr, László Dezső törvényszéki biró előtt. A vád szerint Bienen­stock Sándor 1933 november 2-án, ugyanez év december 27-én és 1934 ja­nuár 9-ér. az ellene dr, Schlesinger Dezső és Blockner J. cég javára foganatosított végrehajtás alkalmával lefoglalt, illetve felülfoglalt, de birtokában hagyott ingóságokat az árverés alól elvonta, azok egy ré­szét elrejtette, a másik részét pedig elidegenítette. Kihallgatása alkalmával Bienenstock Sándor tagadta a sikka: % tás vádját és azt"vallotta, hogy a foglalás alkalmával a végrehajtó fe­lületesen járt elj továbbá bizonyítani kívánta^ hogy a lefoglalt tárgy, x legnagyobb része megvan, azokat nem tulajdonította ©1, hanem üzletében megtalálhatók. A végrehajtó - hangoztatta Bienenstock - például száz szemüvegkeretet irt össze, holott az én üzletemben ebből az áruból nem tartok soha többet mint harminc-negyvenet. Ugyanilyen tévedések tör­téntek a hőmérők és egyéb tárgyak összeírásánál, A vád szerint én há­rom pénzszekrényt, egy Írógépet, több szómozógépet és egyéb árut vontam el az árverés alól, holott azok az üzletrendezéssel együtt Vilmos csá­szár-ut 43, szóm alatti üzletemben vannak. Tanuként kihallgatták Feldmann' Ernő kereskedőt is, aki szin­tén azt vallotta, hogy sohasem voltak Bienonstock raktárán olyan nagy tételben áruk, mint ahogy azt a végrehajtó jegyzékébe felvette, A bíróság több taaau kihallgatása után elrendelte a bizo­nyítás kiegészítését, továbbá a végrehajtó megidézését és a tárgya­lást elnapolta, /Mór/ Vr. — ANDRÁSSY IMRE GRÓF ÁLLÍTÓLAGOS VOLT MAGÁNTITKÁRÁNAK BÚNPERE. Kétrendbeli magámokirathamisitás, közokirathamisitás és csalás büntette . miatt emelt az ügyészség Baróti Miklós, Aruirássy Imre gróf -állítólagos volt magántitkára ellen. Súlyos rabláncon, fegyencruhában, szuronyos katona és egy tiszthelyettes vezette fel a ma megtartott tárgyalásra Ba» róti Miklóst a büntetőtörvényszék Horváth-tanácsa elé. Barótita kato­nai töivényszék különféle bűncselekményekért tizévi fegyházbüntetésre­itélte s ezt a büntetést most tölti a Margit-köruti'büntetőintézetben. Amikor az elnök számbavette Baróti személyi adatait, Kiderült, hogy államtudományi doktorátusa van, de - mint Baróti mondotta - a katonai itélet eltiltotta a doktori cím használatétól, A vádlott saját előadá­sa szerint öt nyelvet beszél tökéletesen, annakidején mint tolmács működött s később Andrássy Imre-gróf magán­titkárul szerződtette, A vád szerint Baróti azzal követte el a terhére rótt bűn­cselekményeket, hogy a gróf meghatalmazása nélkül olajat rendelt a Schwartz Rudolf és társa cégtől, majd amikor a cég a gróf ellen polgá­ri pert indított, ügyvédi meghatalmazást hamisított a gróf nevében Kra­molin Viktor dr, részére, aki a hamis meghatalmazás alapján azután bí­rói egyezséget kötött a céggel s kötelezettséget vállalt a peresitett összeg megfizetésére. Mindezeken felül még egy úgynevezett ellentmondás­ra is ráhamisitotta Baróti a gróf nevét és az alóirás valódiságét két * tanúval láttamoztatta is, - Nem érzem magam bűnösnek - kezdte'a jgegyenc védekezését, ­Én teljhatalmú magántitkára voltam a gróf urnák, akinek összes budapesti ügyeit^intéztem, A gróf ur minden általam kötött ügyletet approbált: tef jes mértékig élveztem bizalmát* Az olajat a gróf ur tudtával és beleegye­zésével rendeltem, de nem felélt meg és visszaadtam. A gróf ur azt a meg bizást adta letenyei birtokán, hogy ha lehetséges, kössek egyezséget a Schwartz céggel, amely pert indított az olaj vételáráért. Kramolin Viktor dr.-t biztam meg a gróf ur nevében a perbeli képviselettel és elküldtem a gróf ur cimére, Letenyére, egy ügyvédi meghatalmazást aláírás végett. Hiába vártam a visszaküldést, a gróf urnák ugyanis megvolt az a rossz szokása, hogy leveleit napokon keresztül nem bontotta fel s különösen akkor, ha azt sejtette, hogv kellemetlen tartalmúak. Ez történt az ügy­védi meghatalmazás blankettajávai is, /Folyt.köv,/ Sy,

Next

/
Thumbnails
Contents