Magyar Országos Tudósító, 1934. szeptember/1
1934-09-04 [110]
ZU ECKHARDT-BOROS ÜGY /l .folytatás ./ Túréi ányi rágalmazás! porokét indított Trettina ellen és a közvélemény azt hitte és várta, hogy most már Eckhardt követni fogja Turchányi példáját, Eckhardt azonban nem inditott sajterágalmazási pört és amikor az ujságirók megkérdezték, azt válaszolta, hogy határozott állitások nem hangzottak el a nyilatkozatokban s éppen ezért a nyilatkozatokban foglaltak nem képezhetik bűnvádi eljárás tárgyát. Ezek voltak azok az bkok, amelyek arra kényszéritettek engem, hogy kifejezésre juttassam a közvélemény'megdöbbenését, de sem rágalmazást, sem becsületsértést nem követtem el. /Ma./ A felelős szerkesztő védekezése után Schadl Ernő dr. tanácséi nök kijelentette, hogy Eckhardt Tibor azt sérelmezi, hogy a cikk szerint a független kisgazdapárt vezetői részesek a Trettina-ügyben. ~- Szeretném tudni, melyik mondatból vonják le ezt a következtetést, - mondta Boros László dr, - Azt is sérelmezik,' hogy a. cikk állitása szerint a párt a felderítést el akarta titkolni. - Ezt nem állítottam, - szolt ismét Boros László. - Csupán azt állítottam, hogy az adatokat a párt nem volt hajland 0 nyilvánosságra hozni. Schadl tanácselnök ezután megállapította, hogy a följelentést Eckhardt Tibor mint' a A-»pár t - vezére is aláirta, - Vezér, vagy*" elnök, az mindegy - szolt közbe Ulain Ferenc dr., a főmagánvádio képviselője. - Politikai pártnak is van becsülete. A főmagánvádio képviselője ezután hangoztatta, hogy a vád álláspontja szerint a cikk tartalmából az derül ki, mintha a párt el akarta volna tussolni a Trettina-ügyet. Párkény Frigyes dr. védő hangoztatta ezután, hogy a cikk nem tartalmaz sem becsületsértést, sem rágalmazást, a vezércikk csupán politikai kritika. Szerinte a cikk arról szol, hogy a kisgazdapárt vezetői nem jártak el Gaal Gaszton szellemében, ez a kitétel azonban nem becsületsértő. Bár szerintem - mondotta a védő - a. cikk nem tartalmaz sem rágalmazást, sem becsületsértésé, mégis hajlandó vagyok bizonyítani hogy a Trettina-ügy kipattanása politikai botrány volt . ' Ennek bizonyításira becsatolta az Esti Kurir különböző lappéldányait, amelyekben a Tréttina-üggyel foglalkoznak s szerinte a cikkekből meg lehet állapítani, hogy a Trettina-ügy politikai botrány volt. Bizonyítani kivánja, hogy a politikai botrány'felderitése körül a kisgazdapárt nem Gaal Gaszton szellemében járit el, Indítványozta a különböző Sikkek ismertetését, továbbá gróf Hunyady Ferenc, Turchányi Egon, Tasnády Szüts András, Guthard Tódor, Trettina Jenő, Pethő Sándor és Vass El ok miniszterelnöki titkár kihallgathat. Ulain Ferenc dr. ügyvéd, mint a sértett képviselője, kijeién tette,: hogy a pártnak ninós szüksége ellenbizonyításra és hozzájárul a bizonyítás elrendeléséhez, de tiltakozik az ellen, hogy újságcikkekkel bizonyítsanak* / ' A törvényszék rövid tanácskozás után kihirdette Végzését, mely szerint arravonatkozoan, hogy volt-e politikai botrány, nem rendeli, el'a bizonyítást, mert a főmagánvádio ezt ebben a formában nem kifogásolja, de bizonyítást rendel el arravonatkozoan, hogy a Trettina-ügy tisztázása során a kisgazdapárt titkolódzótt-ej Az újságcikkek ismert-été sét nem rendelte el a törvényszék, de a tanubi zonyitá st foganatosítja, ílrendeliw a' törvényszék Hunyady Ferenc grof, Turchányi Egon, i'asnády Szüts András, Guthard Tódor, Trettina Jenő és Pethő Sándor kihallgatásáét, /Folyt.köv./ P. ; <J illetve, hogy a kisgazda eltussolni igyekezett-e a Trettina-ügyet.