Magyar Országos Tudósító, 1934. szeptember/1
1934-09-04 [110]
7. törvényszéki kiadás. Budapest, 1934. szeptember 4. ELITÉLTEK GRÓF APPONYI GYÖRGYRE TOLVAJÁT. Gamberszky'Guidó dr. büntetőtörvényszéki egyesbiró ma tárgyalta Kont^Istv-án és ifj. Varga Rezső ügynökök• bűnügyét, akik ellen akir. ügyészség lopás büntette cimén emelt vádat. Augusztus 16-án ugyanis Kont István - miként az ügyészség vádiratában előadta - a Keleti pályaudvarnál a miskolci gyorsnak egyik fülkéjéből ellopta grof Apponyi Györgynének egyik utazótáskáját, amelyben különböző ékszerek és egyéb értéktárgyak voltak, augusztus 27-én pedig a bucaresti gyorssal érkezett Baross György OKH aligazgatónak bőröndjét lopta el, amelyben értékes ruhaneműek voltak. A vád szerint aztán Varga Rezső segítségére volt Kontnak abban, hogy az értékes tárgyakat elkótyavetyélje. Kont kihallgatása során beismerő vallomást tett és^nagy nyomorával védekezett. Varga,-aki a nyomozás adatai szerint az értéktárgyek eladásánál igazolta Kontót, hogy jóismerőse,- tagadta bűnösségét ós azzal védekezett, hogy ő nem tudott az ingóságok lopott voltáról, A bizonyítási eljárás befejezése és Guta József dr. kir. ügyész vádbeszéde után a törvényszék lopás bűntettéért Kont.ot egy évi és három hónapi börtönre, Vargát pedig tulajdon elleni' kihágás miatt pedig három heti fogház ra itélte el. Az Ítélet nem jogerős, /MOT/MA. HÁZASSÁGSZÉDELGÉSÉRT ÉS ZSAROLÁSÉRT NYOLCHÓNAPI BÖRTÖNRE M1LTEK EGY ÜGYNÖKCT . Hochberger Ignác harmincéves ügynök zsarolás vétségének kísérletével ós csalás bűntettével vádoltan állt ma a büntetőtörvényszék SchaeL - tanácsa előtt, A jó megjelenésű, bőbeszédű ügynök ellen Mezei Józsa harminvötéves szakácsnő tett följelentést házasáágszéd lgés miatt és azért, mert az ügynök meg akarta zsarolni, Hochberger Ignác 1934 május 8-án levelet intézett Mezei Józsához és többek között a következőket irta: " A kétségbeesett ember mindenre képes, ha nem leszel hozzám kímélettel, ón sem kíméllek téged, feljelentelek az idegenellenőrző hivatalnál és majdkitoloncolnak,'' Mezei Józsa azonban nem ijedt meg ettől a levéltől, hanem feljelentette az ügynököt zsarolás kísérletéért és ugyanekkor panaszt emelt ellene házasságszédelgés miatt is, A szakácsnő panasza szerint Hochberger Ignác, aki nős ember, házasságot igért néki és 12oo pengőt csalt ki tőle az Ígérettel, Az ügynök,' aki már kétszer volt büntetve, igy védekezett: - A sikkasztás miatt reám kiszabott háromhónapi fogház büntetés kitöltése után Mezei Józsa bujkált előlem, nem akart velem találkozni. Levelet irtam néki, hogy nagy bajban vagyok, jöjjön el hozzám, segitsen rajtam, de nem jött el. Nem-akartam őt megfélemlíteni, csak találkozni akartam vele. Ismétlem, nem akartam'megzsarolni. Ami a házasságszédelgé ' sí vádat illeti, ki kell jelentenem, hogy ném követtem el bűncselekményt,án közöltem Mezei Józsával, hogy nős vagyok, de a válóper után feleségül Veszem. A leány önként kölcsönzött nékem 5oo pengőt s ezenkívül ruhát és egyéb ajándékokat. Nem vagyok bűnös. Mezei Józsa többek közt igy vallott: - S emmi sem igaz abból, amit ez a nyomorult itt mond. Házasságot igért, de nem mondta, liogy felesége van és csak később tudtam meg, hogy csupán válópert indított a felesége ellen. Ötszáz pengőt csalt ki"" tolom, majd amikor kórházba kerültem, kicsalta tőlem a takarékkönyvet is és 63o pengő/ megtakarított pénzemet felvette. Hitegetett, hogy feleségül^vesz, de én feljelentettem, amikor megtudtam, hogy együtt él a feleTöbb tanú kihallgatása után a törvényszék bűnösnek mondotta ki Hochberger Ignácot zsarolás kísérletének vétségében és csalás bünteetébon és ezért nyolchónapi börtönbüntetésre itélte. Az ítélet nem jogerős. /MOT/ P. x