Magyar Országos Tudósító, 1934. június/2
1934-06-18 [103]
ZU DREHR-.GY /3,folytatás./ Töreky elnök ezután az iratokból megállapítja, hogy a menekültügyi hiteik.ret terhére Horváth szobrászművésznek, a még ki nem fizetett looo pengős vételárhátralékból 5oo penget 193o júniusában,5oo pengőt pedig 193c szeptemberében, közvezlenül Vass József halála előtti napon fizettek volt ki. Ezeket az összegeket nagyrészt a szobrász állami házbértartozásának rendezésére fordították, illetve erre a célra visszatartották . - Ebben az ügybon egyébként minden intézkedést Hanko Elemér tett meg - állapítja :z aktákból az elnök, - Dréhr Imre névaláírása egyet len id vonatkozó ügyiraton sem szerepel. Tény •.ehát, hogy Horváth Árpád "Az ö szekere'' cimü szobráért készpénzben, a saját kezéhez mindössze ege pengőt kapott. Dréhr Imre megjegyzi, hogy a Hanko blokk-könyveiben szererit feljegyzések tulajdonképpen falzifikátumok, egytöl-egyig utólag készültek, illetve utólag javíttattak át. Hanko - jelenti ki Dééhr - egy esztendeig a zs .bében hurcolta az idevonatkozó nyugtákat.. Ez fontos körülmény, hiszen az egész hajsza voltaképpen innen indult kiJ - Kérem, én egyetlen szóval sem mondottam, hogy ebben az ügyben ön is szerepelt, hiszen éppen azt állapítottam meg, hogy a névaláírása egyetlen aktán sem fordul oló, - jelenti ki Töreky elnök. - De a vádirat mégis ellenem szol! - jegyzi meg indulatos hangon Dréhr Imre, ' Ezután a "Legény" cimü szobor megvásárlásának körülményei rákerült sor. Ezzel kapcsolatosan - állapitja meg Töreky elnök az iratokból - kiutaltak Horváth Árpádnak 75o pengőt, de csak 55o-et kapott kézhez, kétszázat Hankó visszatartatott, de - s ez a különös a dologban erről a kétszáz pengőről még egy külön nyugtát is kért a szobrásztol. Dréhr Imfe ezzel kapcsolatban kijelenti, hogy a házi vizsgálat jegyzökönyve szorint itt voltaképpen csak 55o pengőt utaltak ki Horváth Árpádnak, de Hankó ezt a nyugtát ut ü lagosan 75o pengőre javító ;,,a ki. A közigazgatási biroság megállapítása szerint "Hanko Elemér több izben követett el hasonló visszaéléseket," -Hankó egyébként dr. Eti1 öp Andor főorvosra hivatkozott, mint aki szemtanúja volt a 75o pengős kiutalásnak. Méltóztassék elrendelni Fülöp Andor kihallgatását, esetleg szembesítését, hogy ezt az adatot is mégcáfolhassuk.,, •Az elnök rendeletért ezután az egyik' főtárgyalás! titkár ismerteti dr. Strasser Dezső ügyvéd nyugtáját, aki ebben elismeri, hogy "egy szobrot Vida Béla dr. miniszteri titkártól, Dréhr Imre titkárát 0 ! átvett". Vida Béla viszont a vizsgálat során elismerte, hogy Strasser őooo pengős nyugtája ellenében mindössze 33oo pengőt fizetett ki készpénzben. Ismertetik Hanké Elemér blokk-feljegyzéseit is és az elnök megállapítja, hogy azokban különböze törlések észlelhetők. Szerepel például Hanko jegyzökönyvében oz a felírás is: "Dréhr államtitkár ur megrendelni kérte Horváth Árpád egyik szobormüvét, de én ezt az utasítását nem hajtottam végre! Hankó s.k." Dréhr Imre kezébe veszi a blokk-könyvet, kezével ráüt s erélyes hangon igy szól: - Hát ez kérem foltétlenül utólagos bejegyzés! El lőhetne-e képzelni, hogy Hankó ilyen feljegyzést merészelt volna beirni a noteszába, amikor ez a notesz akkoriban számos alkalommal került az én kezembe is?! A pincenyugták igazolása végett volt szüksége Hankonak erro a nyilvánvalolag utólagos bejegyzésre! A titkár tovább olvassa a blokk-feljegyzéseket. Előfordul a naplóban olyan bejegyzés is, hogy például: "Kifizettem Horváth Árpátnak... pengőt. Hankó s.k."- vagyis - állapit ja meg Töreky elnök - az összeg helye üresen maradt. - Ezekről a bej -gyzésekról a vádirat is megállapítja, ).vog; közönséges hamisítványok - jegyzi meg Dréhr Imre, - Méltóztassék kihallgatni a vizsgál°biró urat, akinek Hankó jegyzőkönyvbe mondta, hogy őt magát, a vizsgálóbirót is megkárosította Húszmillió koronával. Ennek a megbízhatatlan embernek a magánfeljegyzésé$ nem szolgáltathatnak bizonyítékokat én ellenem! Ha élne s ide állhatna, itt éppen ugy összetörne, mint annakidején a párbajnál, amikor a szemem közé se mert nézni! /Folyt .köv*/ Ky.