Magyar Országos Tudósító, 1934. május/2

1934-05-16 [100]

FŐVÁROS A PÉNZÜGYI BIZOTTSÁG ÜLÉSE; ÜHB ^ÜS LB/ÉLTAH K szekció W o 1 f f Károly' elnZJöklésével szerdán délelőtt 11 óra­kor ült összo a pénzügyi bizottság. Az elnök bejelentette, hogy az ülés napirendjére a zárószámadáson kívül a házadómentesség ügyét is'felvette, majd megmagyarázta, hogy miért ülésezik oly ritkán a bizottság. Ennek in­doka az, hogy a törvény szerint a polgármester intézkedésére hívják össze ós a bizottság véleményadó testület. Ezután Sebő fcéla főszámvevő tel­jes részletességgel Ismertette az 1933. évi zárószámadás adatait* Előadása végén megállapította, hogy végeredményében 17*2 milliós hiány mutatkozik ós ennek'elszámolására tett ő javaslatot, amidőn rámutatott a polgármester­nél arra, hogy az üzemi beruházási programm kapcsán IS millió pengős összeg rendelkezésre áll. Ennek az összegnek azt a részét, amely nem kölcsönből állott elő, fel lehetne venni a háztartás hiányának fedezésére, W o 1 f f Károly a főszámvevő szaval utánB orvén­d é g Ferencnek adott szót, aki a beruházási programm számszerű adatait és a lebonyolítás módjait ismertette. A vita első szónoka Láng Lajos volt. Kijelentette, hogy a főváros pénzügyei körül azért mutatkoznak a jelenlegihez hasonló zava­rok, mort sohasem adtak módot a zárszámadások megvizsgálására. 1930 óta a tanácsban állandóan bújócska folyt a tanácstagok és az adminisztráció kö­zött. Ö a maga részéről számtalanszor sürgette a zárszámadás beterjesztését de kellő időben arra sohse került sor. Ha el is fogadták a zárszámadáso­kat, ez a polgármester iránti biz -lomból történt. Mesterséges köd kelet­kezett és igy állt elő az a helyzet, hogy az autonómia sohse tudta leg­fontosabb jogát gyakorolni• A szónok támadta a többségi'pártokat afczal, hogy azok vak bizalommal voltak az adminisztráció iránt, majd kijelentet­te, hogy tájékozatlanságról beszélni nem lehet, mert őt például a 15 mil­lió pengő kérdéseben senki meg nem tévesztette. Nemcsak emlékezni, de tiltakozni is kell bizonyos beállítások ellen. A közgyűlésen sokszor pro­testált az ellen, hogy ujabb kölcsönöket vegyenek fel, holott a beruházás­ból pénz áll még rendelkezésre. Mindig leszavazták azonban ós igy tilta­kozása nem volt eredményes. Kijelenti, hogy Borvendég alpolgármester pénz­ügyi politikáját' sohasem helyeselte, mert a főváros szempontjából azt kár­tékonynak tartja. A zárszámadással foglalkozva kijelenti ezután, hogy az nem teljes és nem adja hü képét a való helyzetnek. Nem hiheti el, hogy a Boszkáirt 159.000 pengős nyereséggel dolgoznék, ellenkezőleg meggyőződése, hogy óílósi veszteségei vannak. N izete szerint a zárszámadás nincs reáli­san felállítva. Az üzemek túlzott tartalékolási politikát folytatnak. Ami­kor a 15 millió pengőről van szó, az lenne logikus, hogy ezt a tételt a kölcsöntörlesztésre fordítsák. Nem érti azonban, hogy mi köze s deficitnek hhez a tételhez. A főváros pénzügyi politikája alapjában véve helytelen és nagy károkat okoz a kariorális rendszer szerint való pénzügyi kezelés. Nálunk osak a kiadások és a bevételek érdeklik az embereket, a vagyon­tételck pedig nem. Kijelenti, hogy a Községi Takarékpénztárnál a különböző ügemeknek mintegy 40 millió pengő pénzé van, A város tehát nem szegény, mégis segíteni kell pénzügyi helyzetén. Ezt azonban csak'akkor lehet elér­ni, ha teljesen más üzemi és pénzügyi politikát követnek. Egyaránt vonat­kozik ez a községi háztartás és az üzemek pénzügyi politikájára. A zár­számadást meg nem nyugtató volta miatt nem fogadja el. Az elnök felszólítására Sebő Béla főszámvevő reflek­tál Láng szavaira és azt magyarázza, hogy a zárszámadás teljes, mert a részvénytársaságok zárószámadása nem játszik bele a községi háztartás zárszámadásába. Kéri a pénzügyi bizottságot, hogy állapítsák meg ezt a zárószámadást, tartsák fenn azonban a jogot arra, hogy a részvénytársa­ságok z.'rószánadásáról külön döntenek. Kijelenti ezután, hogy a kettős könyvelési rendszert aggályos lenne bevezetni, mert a kamerális rendszerrel a meglévő törvények és szabályrendeletek határain belül a legcélravezetőb­ben lehet intézni a pénzügyeket. A fővárosi számszék nevében ezután Sze­mes Ferenc ad felvilágo&Afeásokat, s kijelenti, hogy a szóbanforgé 15,4 millióból osak 9.1 millió pengő áll készpénzben rendelkezésre, a töb- /V| bi csak követelés, /Folytatása következik/

Next

/
Thumbnails
Contents