Magyar Országos Tudósító, 1934. április/1
1934-04-06 [198]
KÉT KISGYERMEK TR&GIKUai HALÁLÁN K UGYE A BIRÓSAG EL OTT. A mult év december 4-én Evva Lajos komüvessegéd és felesége eltávoztak lakásukról azzal, hogy rövid idő múlva visszatérnek és két gyermeküket, az öt éves Ilonát és a 3 éves Évát magukrahygták. A gyermekek a tűzhely körül játszottak s a tűzhelyből parázs hullott a közeli ruháskosárra. A ruha átizzott, füst kele kezett oS mind a két gyermek megfulladt. A kir. ügyészség Evva Lajos és felesége ellen gondatlanságból okozott; emberölés vétsége miatt vádat emelt és a bűnügyet ma tárgyalta a büntetőtörvényszék Krayzell-tanác sa . Evva Lajos a fiatal komüvessegéd könnyes szemekkel monde tta el védekezését; - Nem vagyok bűnös. Reggel 6 órakor felkeltünk és a feleségem begyújtott, hogy az elözőnapi ételmaradékot megmelegítse. A tűzhelyben csak néhány szem parázs maradt. Mindkettőnknek el kellett mennünk. A feleségemnek két órai, nékem pedig ogy orai munkám volt. Otthagytuk a gyermekeket. Nem gondolhattunk semmi rosszra. Amikor haz ! tértem, csak nehezen tudtam kinyitni az ajtót,, mert az idősebb kislányom az ajtó előtt feküdt. Kirohantam vele az udvarra, aztán a másikért mentem. Éleszteni próbáltam... - Nem volt senki ott, akikre a gyermekeket bízhatták volna? - kérdezte az elnök. - Nem kérem... Uj lakók voltunk...Nem ismertünk senkit. Sápadt arcú, vézna kis asszony, a komüvessegéd felesége zokogva mondotta: - Gsak a levest melegítettem meg. ..A gyerekeknek kellett* Alig maradt parázs. - Nincs a közelben napközi-otthon? - kérdezte az egyik bíró. - Nagyon m ssze van onnan. Nem gondolhattunk semmi bajra, Az elnök megállapította, hogy mind a két gyermek halálát az orvosi látlelet szerint fulladás okozta. A kir. ügyész fenntartotta a vádat, mig a védő a: következőket mondptta: - A kisgyermekek halála és a szülők cselekménye között nincs okozati összefüggés. A vádlott telefonon próbálta a menteket hivni, de a mentők csak rendőr hivására mennek balesethez. Amig rendőr került elo, megnéate, hogy mi történt és azután telefonhoz ment, az alatt másfél óra telt el és a gyeraekek meghaltak. A törvényszék rövid tanácskozás után kihirdette végzését: - Az eljárás egyseerflsitéséról szóló törvény alapján a bűnösség megállapítása mellett a biróság az eljárást megszünteti. A vádlottak m indkét gyermekük elvesztésével olyan súlyosan megbűnhődtek, hogy méltánytalan lenne a legcsekélyebb büntetés is. Az ügyész tudomásul vette a biróság határozatát és az jogerőssé i s v élt. /MC T/P. ---BARÁTNŐJE HELYETT LEÜLTE AZ EGYNAPI FOGHÁZÉ NTETÉST - HÁROMHETI FOGHÁZRA ÍTÉLTEK. Csinos, szőke, 22 éves leány volt a vádlott a büntetőtörvényszék Schirilla tanácsa előtt. Fogházőr vezette a tárgyalóterembe: március A-ka óta előzetes letartóztatásban van. Egyrendbeli közokirathamis itás büntette és egyrendbeli közokirathamis itás vétsége cimén emelt ellen az ügyészség vádat, A fiatal vádlottno: Farkas Margit artistalány leülte barátnője, Széplaki Zsófia helyett a VI. kerületi rendőrkapitányság által rádiokihégásért kiszabott büntetést, egynapi- fogházát, majd az is kiderült, kegy rendszerint Vasas Margitként' .szerepel és igy nevezte meg magát a bűnvádi eljárás során is. Farkas Margit, akit teljesen megtört a vizsgálati fogság, sirva ismerte, be bűnösségét. }.e - Igaz, hogy én ültem>Barátnóm helyett Ogy napi fogházat., Tulajdonképpen nem fogházbünt tésre Ítélték rádio-kihág ásért, hanem 2o pengő pénzbüntetésre, amely behajthatatlanság esetén volt átváltoztatandó egy napi fogházra, de barátnőmnek nem volt pénze kifizetni a büntetést, beteg volt, s szánalomból vállalkoztam, hogy helyette leülöm a büntetést. /Folyt, köv./3Y