Magyar Országos Tudósító, 1934. április/1

1934-04-09 [198]

/ NAGY BESZÁMOLóGYÜLÉS A TOMPÁI KaRÜLÉTBEN. Folyt á t á s 1./ Visszautasította Malencec Vladko szerb képviselőnek a belgrádi szkupstiná­ban a határmonti sérelmek ügyében elmondott valótlan adatokon felépülő be­szédét. Dr. K r ü g e r *>-lr.dár kifejtette, hogy a vidéki agrár-képvise­lők megvédik a földművelő lakosság érdekeit, A magyar gazda a világ leg­pontosabb fizetője, de tulsok teher van rajta, A kartelek ellen az eddigi­nél erősebb harcot kivan, A reviziót az egész ország követeli, s az be is fog következni, A képviselők beszédét lelkesedés kis érte ás különösen a kerület tevékeny képviselője mellett tüntettek, /l/iOT/X H I R E K A Nő VÉDELME A VANDORMOZGALOMBAN. A Magyar Egyesület a Leánykereskedés Ellen "erkölcsvédelmi tanácsa" hétfő délutáni nyilvános ülésén dr, M e 1 ­1 y Béla nyugalmazott székesfővárosi árvaszéki elnök elnöklete mellett dr. C z o b o r Imre nyugalmazott főispán xA Magyar Ki- és Visszavándor­lókat Védő Iroda igazgatója tartotta "A nő a vándormozgalomban" cimmel előadását előkelő közönség előtt. Az előadó a védőiroda szervezetének és működési körének általános ismertetése után az érdekes p éld ák és esetek szines sorozatáit filmszerűen szemléltette. Kiemelte továbbá a Magyar Egye­sület a Leánykereskedés Ellennek a védő iroda munkakiróben való kapcsolatos tevékenységet, s ennek mélyreható eredményét adatokkal bizonyitva, hogy a magyar egyesület sikeres tevékenységének köszönhető, hogy ma már nem jelen­nek meg a világpiacon oly újságcikkek és könyvek, amelyek a leánykereskede­lem eg" T ik legkedvezőbb talajának Magyarorszáigot jolölték mog, ahonnan a "hangárak" tömegesen kerültek ki, elárasztván a külföld kétes mulatóhelyeit. Az előadó ezzel a mai magyar nő erkölcsi presztizse érdekében kifejtett nő­védelmi munka szükségességét is hangsúlyozta. Az előadáshoz hozzászólt dr, M o 1 1 y Béla elnök, majd dr. Nagy Károly íj ugalmazott rendőrfő ­kapitónyhelyottes, aki, mint a Magyarok Világszövetségének ügyvezető el­nöke, a kivándorlási iroda nemzetvédelmi munkáját méltatta, s a trianoni ma­gyarok külföldi helyzetét es összetartását ecsetelte, A Katolikus Háziasz­szonyok Országos Szövetsége nevében I s t v á n f f y Károlyné alelnök köszönte mog az előadást, /kOT/Ky ÍM

Next

/
Thumbnails
Contents