Magyar Országos Tudósító, 1934. március/3
1934-03-22 [097]
-'—A STEFÁNIA SZÖVETSÉG SAJTöFERE k TÁELA ELŐTT. Egy évvel ezelőtt tárgyalta a büntetőtörvényszék azt a rágalmazás! pört, amely a Stefánia Szövetség panaszára indult meg Linhárdt Alfréd dr, orvos ellen.-Linhárdt "Az Orvos" cimü lap egyik multévi számában azt irta r hogy a Stefánia védőnői fölhajtókként működnek és szivesebben látogatják a szegény gyermekek holyett a jómodu szülők gyermekeit. A törvényszék annakidején a tanuk egész tömegét hallgatta ki, majd pedig Ítéletében fel mentette az orvost a sajt° utján elkövetett hivatalból üldözendő rágalmazás vádja alól. Az Ítélet indokolásában a törvény szék megállapította,hogy a Stefánia Szövetség védőnői nem közhivatalnokok, tehát felhatalmazásra üldözendő rágalmazás miatt a vádlottat felelősségre vonni nem lehet, viszont magáninditvány nincs és igy törvényes vád hiányában felmentő Ítéletet kellett hozni. A vádhatóság képviselőjének fellebbezése folytán ma került az ügy a kir. itálotábla Gada-tan;\csa elé. /Foly t. köv./MA. 1 —-ZU SZÖRTSEY I3TVAN ÉS TORSAINAK BÜNFERE. /l. folytatás./ A mai tárgyalás megnyitása után jelentették az elnöknek, hogy az egyik vádlottat a gyűjtőfogházból tévedés következtében nem vezették elo. Az elnök, minthogy az egyik vádlott hiányzott a főtárgyalás folytatását április 14-ére halasztotta. /MOT/P, KENYSZEREGYESS.bG . - leisz Márton szűcsmester /Király u. 17./ kényszeregyességi ügyében a törvényszék az eljár, .st megszüntette és az iratokat a csődbírósághoz átteni rendelte. /MOT/. ----- s m • : '< tl PERES-BONYODALMAK EGY RCLLS ECVM SZ&g KÖRÜL. Janovios Tibor •dr. büntf tő törvén--széki egyesbiró ma tárgyalta Szal.y Mik* 1 ós magántisztviselő bűnügyét , aki ellen a kir. ügyészség csalás büntette- cimén adott ki vadiratot. A vád szerint Szil y Marich Viktor jogszi— gorlotöl tulajdonjog fennta rtas ával egy Rolls Royce gyártmányú automobilt vásárolt és mielőtt annak az érát kifizette volna,azt elidegeníti, tte, illetve tovább adta* Az ügyészség szerint Szil-y megtévesztette a jogszigorlót a zzal is, hogy papi ruhában jelent meg előtte és bárónak adta ki magát, hogy igy bizalmat gerjesszen. Szalay kihallgatása során tagadta bűnösségét. Azzal védekezőt a, hogy annakidején ő teológus veit, tehát jogosan viselte a papi ruhát, az azonban nem felel meg a valóságnak, hogy bárónak adta volna ki magát.. Ami az autó-ügyet illeti, ezzel kapcsolatban ugy védekezett, hegy azt rövid használat után vissza adta annak a cégnek, amelytől Marich annakidején ugyancsak tulajdonjog fenntartásival vásárolta. A törvényszék kihallga'ta a jogszigorlót is, majd pedig a tárgyalás adatai alapján Székely Gyula dr . ügyészségi alelnök a Szalt yval szemben emelt vádj át ele j te tte. A tc>rvényszék erre megszüntette az e Íj árá st • /MOT/MA.-ZU ŐSKERESZTÉNY SZLKTA /2. folytatás./ A pünkösdista. asszonyok kihallgatása után több alibitanu tett vallomást. A tanuk azt vallották, hogy egyes vádlottak akkor, amikkor a szekta helyiségében a verekedés történt, az ő t-.rsasáigukban voltak. A tanúkihallgatások befejezése után Bary Zoltán dr. királyi üayész és a vádlottak védője a bizonyítás kiegészítésére vonatkozóan terjesztettek elo indítványt. A törvényszék a bizonyítás kiegészítési indítványnak helyt adott és a tárgyalást elnapolta. /MOT/P.