Magyar Országos Tudósító, 1934. március/3

1934-03-22 [097]

A TABLA MINL A HÁROM VALLOTTRA VONATKOZÓLAG MEGVÁLTOZTATTA AZ ELSŐ­FOKÚ ÍTÉLETET AZ ETERNIT°FÉLE MEGVESZTEGETÉSI BÜNPÖRHEN. A mult év őszén heteken át tárgyalta a büntetőtörvényszék azt a nagyará­nyú bűnügyet, amelynek vádlottjai: Szárán Péter miniszteri osztálytanácsor K lein Mór, az Eternit-müvek cégvezető-igazgatója, valamint Holl° István gépészmérnök voltak. A vád megvesztegetés bűntettéről szólt és a törvény­szék Czárán Pétert végül is egyrendbeli, folytatólagosan elkövetett meg­vesztegetés vétségében mondotta ki bűnösnek és ezért tizhónapi fogházra,, valamint viselt állásának elvesztésére ÍtélteKlein Mórt és Holló Istvá b. a törvényszék a vád alól felmentette* Az elsőfokú Ítélet indokolása ki­emelte, hogy Szárán Péter a megvesztegetéssel kapcsolatosan nem kivetett el kötelességszogésti A tábla Harm&th-tan ácsa az elmúlt héten ugyancsak napokon keresztül tárgyalta másodfokon ezt a bünte topört»• Az előzményeket Almá­sy Dezső táblabíró ismertette, • a közvádat Auer György dr." főügyészhelyet­tes képviselte, Szárán Pétert dr. Rendek Károly,- - Klein Mórt dr »'• Ángyán B éla, - Holló Istvánt pedig dr.-Kartsoke Alajos, az ^ternit-müvek r.t. ü^gyésze kédte . A mai folytatólagos tárgyalási f napon Klein Mór és Holló István védői terjesztették elő védelmüket. • Ángyán Béla dr." védőbes zédé­ben azt igyekezett bizonyítani, hogy Klein Mór voltaképpen semmiféle bűncselekményt sem követett cl, annál kevésbé lehet kötelességszegésről beszélni. - Kartsoke Alajos dr.'viszont Holló István főmérnök védelmében rámutatott, hogy az Eternit-müvek csövei annyira elismerten kifogástala­noknak bizonyultak, hogy Mussolini, sot az olasz király is megtekintették azokat'.és az olasz miniszterelnök rendeletére nagyobb szállítmányt is rendeltek meg a csövekből. Holló főmérnöknek egyébként semmiféle intéz­kedési joga nem volt, semmiről nem tudott, ezért felmentése indokolt." Végül Czárán Péter szólalt fel a végszó jogán, hangoztatta, hogy munkásságát a külföldi szaklapok is elismerésben részesítették.'Fel­mentést kért*-. Közel kétórás tanácskozás után hirdette ki Harmath Jenő tál* ­lai tanácselnök a fellebbezési bíróság Ítéletét. Eszerint a tábla Czárán Pétert a Btk. .462. -szakaszába ütköző, egyrendbeli, folytatólag elkövc­•/ tett megvesztegetés bűntettében mondotta ki bűnösnek és ezért hat és félhonapi börtönre, valamint háromévi hivatalvesztésre Ítélte. Klein Mórt a tábla bünsegédi bűnrészesként egyrendbeli, folytatólag elkövetett meg­vesztegetés vétségében deklarálta vétkesnek s ezért kéthonapi és huszon­ö^tnapi fogházra, .továbbá 15oo peng ő pénzbüntetésre itélte el. A' tábla a szabadságvesztés-büntetést az elszenvedett vizsgálati fogsággal e két elitélt vádlottnál teljesen kitöltöttnek vette. Holló István felmentését a tábla is jóváhagyta, .de a főmérnököt nem bűncselekmény hiányában,: ha­nem bizonyítékok hijján mentette fel a megvesztegetés vadja alól..' Az Ítélethez a tanácselnök terjedelmes szóbeli megokolást fű­zött. A táblai Ítélet rámutatott, hogy Czárán Péter esetében a törvény­szék nem helyesen minősítette az elkövetett bűncselekményt. Jutalék kö­vetelése, illetve elfogadása a jelen kötülmények közt - a törvényszék megállapítása szerint - nem jelentett egyben kötelességszegést is. Ez a felfogás a tábla szerint nem áll meg, Czárán Péter ugyanis a szóbanforgó j utaléköVs szegeket nem a kincstáp számára, hanem a saját részére eszkö­zölte ki; ez kimeríti a kötelességszegés fogalmát. A Gregorics részé­ről Czáránnak nyújtott hatezer pengő valójában nem más, mint kölcsön formájában elszámolt jutalom. Ugyancsak jutalékoknak tekintendők azok az - 48oo pengős, illetve llooo pengős - összegek is, amelyeket Klein Mór juttatott az elsőrendű vádlottnak. A tábla annak vizsgálatába nem bocsá.t­kozik, vájjon az Eternit-féle csövek jobbak-e az eddig használatos vas­csöveknél, ezt csakis szakértők dönthetnek el és pedig huzamosabb idő elteltével, - de ez a körülmény különben sincs befolyással e bünper ki­menetelére, A tábla a törvényszék által megállapított tényekből azt a kö­vetkeztetést vonja le,, hogy Czárán Péter hivatali kötelességét több izben is megszegte. .Czáránnak ugyanis kötelessége lett volna a Mag/ arországon addig sohasem használt Etcrnie-féle csöveket a legnagyobb gondossággal megvizsgálni, kipróbálni, ."ezt azonban tenni elmulasztót aa,, sót talajvizs­gálatot sem tartott, holott ezek a csövek csak bizonyos vegyi összetételű talajban használhatók. /Folyt,köv./ Ky. .

Next

/
Thumbnails
Contents