Magyar Országos Tudósító, 1934. március/2
1934-03-13 [096]
FELKENT5 IT..LET LITTKE JÓZSEF PEZSGCGY ROS FS T/R SAINAK HITELEZÉSI 3SALASI l GYÉBEN. Félévvel ezelőtt tágyalta a 'büntető járásbíróság Littke József pécsi pozsgőgyaros , Szilágyi Tibor dr. és Zala Károly magántisztviselők, vala-v mint Braun Béla ügynek bűnügyét, akik 0 llen hitelezési csalás vétsége cimen Indult meg az eljárás. A feljelentést ellenük Kinál Ferencné tette meg ; Eszerint Zala Károly, aki a budapsti if j. Littke József pezsgőkor esk edo cégnél volt alkalmazva, megkérte Szilágyi Tibor dr ,-t, a cég irodavezetőjét, hogy id. Littke József folyószámlájára kétt darab egyenként looo pengős csekket irion alá. Szilagyi ezt meg is tette és Zala Károly a csekkek ellenében kölcsönt vett fel Kinulnétcl. Amikor azonban KInálné a csekkeket be akarta váltani, kiderült, hogy azok lejarta előtt két hé':— tel má 1 " Littko József megvonta a névaláiarására adott meghatalmazást Szilagyitól, erről értesítette a takarékpénztárt is, amely aztán Kinálnénak a csekk okét nem váltotta be; Ee nem válthatta be - a feljelentés szerint azért semj mert a folyószámlán mind^sze 3co pengő volt elhelyezve. Lit .ke József a maki de jén védekez ésüí azt adta elő, hogy neki Pécsett 7a n 1 3.4 gőgyára^ a budapesti pezsgő kereskedési üzletet ifj. Littke vezoti, irint' saját tulajdonát és Szilágyi, valamint Zala nem az c alkalmazottai. A Csekk tulajdonosa ő, de arra sohsem adott meghatalmazást, hogy Szilagyi a 2ooo pengős csekket kiéllitsa. Erről .csak ut ólag értesült, óz az.egész dolog csak Zala magánk* les ö no lehetett. Szilágy iítzzal védekezett, hogy . jóhiszeműen segitenilakart Zala Károlyon és ezért állította ki a csekkekéi Beismerte, hogy id. Littkétől csak arra volt felhatalmazása, heg;/ a pozsgőgyaros egyéni ügyeiben folyósíthasson pénzt. Zala ugy védekez ott,-hogy Szilágyi az 8 részére szívességből azért állította ki a csekkeket, mert tudta, hogy megbizhatik őbenne. 3 aztán ezeket a csekkeket Praunnak adta át, hogy azokra pénzt szorozzon. Do kifejezetten megmondta Braunnak, hogy .. ezek a csekkek csak fedezetül s zolgáílnak,.- a zok tovább: nem adhatok és forgalomba nem bocsájthat ók. Braun .Béla ezzel szemben azt. adta elő, hogy Zala nem figyelmeztette őt arra, hogy a csokkoknak nem szabad forgalomba korülnic'k. Neki mindössze annyi szerep e volt, hogy AO .peng ő-honoráriumért a csekk ellenében kölcsönt szerzett. • A j ár ás bírósági tárgyaláson annakidején az ügyészi megbízott id, Li tke ellen omolt vádat elejtette, Kinálné azonban átvette a pótínaJ gánvádat. A járásbíróság végül Is id. Littkét felmentette a r ótiragán^vád alól, &lenben bűnösnek mondta ki a többi vádlottakat és ezért Zalát egyhónapi fogházra, Szilágyi Tibort £00 pengő pénzbüntetésre, Braun Bélát p-'~ ' dig loo pengő pénzbüntetésre Ítélte el. A bejelentett fellebbezések folytán ma foglalkozott az üggyel a büntetet^rvénys zék, mint fellebbviteli a/J bíróság Fej ős-tanácsa. A törvényszék dr. Benkő Géza és dr. ifj. lániel Sándor védők felszólalásai fitán az összes vádlottakat felmentette a vád alól,bűncselekmény hiányában. Az indokolás szerint Z -la és Szilágyi Kinálnéval egyáltalában nem beszéltek, a tettes tehát csak Fraun lehet, ő azonban nem a saját maga, hanem más részére kért hitelt, ezért tehát a bűncselekményt nem követte el. A törvény értelmében ugyanis a hitelezési csalást csak az krvethet el, aki saját maga részére szerez pénzt. Mivel tehát Braun, mint tettes nem vonható felei ősségre, Zalát és Szilágyit la fel kellő;,t menteni. Littke felmentése a járásbíróság! indokolás alapján történt. /MOT/MA, KÉNYS 2EREGYESSÉGEK. Veres né cipőkoreskedelmi korlátolt felelősségű társaság /Múzeum krt. 31./ és Dónáth Andor magántisztviselő /ügynök u. 16,/kényszeregyességü ügyében a törvényszék az eljárást befejezetté nyilvánította, /mi/.