Magyar Országos Tudósító, 1934. március/2
1934-03-19 [096]
. SALLal ÉS FÜR3T BŰNTÁRSAI, KARIKÁS FRIGYES ÉS KILIÁN GYÖRGY ELCTT KIHIRDETTÉK A KURIA I'E LETnT . Két. évvel ezelőtt, mint ismerő es, Sállal Hollánder Imrét és Fürst Sándort kommunista bűncselekményekért a rögtönitélő biróság ha.Iáira Ítélte és mind ke t tő j üke z ki is végezték. Több bűntársuk, köztük Karikás Frigyes és Kilián György, bűnügye a rendéi? büntetőbíróság elé került s a. törvényszék Karikást négyévi, Kiliánt pedig három és félévi fe L yházbüntetessél sújtotta államf elforgatás bűntettéért. A törvényszék Ítéletét a királyi Ítélőtábla mérsékelte, Karikás bünto té sé t háromév i, Kilián büntetését pedig két és félévi fegyházban állapitotta meg. A küria a tábla Ítéletét helybenhagyta és a jogerős Ítéletet ma délelőtt hirdette ki a büntetőt örvényszéken Kovács Miklós dr. tanácsa. Karikás Frigyest és lV ilián Györgyöt fogházörök vezették elő az Ítélethirdetésre. fegyházra itélt kommunistákat a napokban az egyik fegyházba fogják kisérni. — VALUTAPER. A büntetőtörvényszék Ho rváth-tanác sa ma tárgyalta Péter Árpád kereskedő, Szabó Ferenc magántisztviselő, Gosztonyi Gyula gép javítóműhely- tula jdor.es és Resch Ferenc bőrgyári igazgató ügyét, akik ellen valutaüzérkedés, illetve a valuta törvénybe ütköző kihágás cimén emelt vádat az ügyészség. Péter a vád szerint két évvel ezelőtt Szabó Ferencnek eladott két darab . húszdolláros csekk-, t zugárfolyamon s ezzel követték cl az üzérkedést. Gosztonyi pedig Resch és Szabó közvetítésével kétezer cschkoronás külföldi követelését Budapesten érvényesítette, anélkül, hogy bejelentette volna a Nemzeti Banknál. Ameriká dból érkezett/ Féter tagadta bűnösségét. Elmondta, hogy /fi vére adta át no ki a két húszdolláros csekket, kérve, hogy váltsa át magyar pénzre, mert bct egségc gy ü gyitására szükséges a pénz. Nem zugáron, hanem napi árfolyamon történt a bcválté.3. Szabó Ferenc azt adta elő, hogy a csekkeket Frágában élő elvált feleségének küldte, akinek havi kétezer cseh koronát tartozott fizetni artásdij cimén. Gosztonyi Gyula viszont azzal védekezett, hogy gyógykezeltetésére kellett a már régen esedékes kétezer cseh korona,, amit addig, amig a cseh cég kifizeti, Szabó Budapesten tartózkodó cseh rokona előlegezi tt, & pénzt gyógykezelte tés érc fordította. 3zab° és Resch azt hangoztatták, hogy jóhiszeműen segédkeztek Gosztonyinakt A törvényszék a perbeszedek után csupán Gosztonyi Gyulát mondotta ki bűnösnek valuta törvénybe ütköző vétségben s" ezért hétnapi fogházbüntetésre ítélte, d, a büntetés végrehajtását háromévi pr°ba időre felfüggesztette. Péter Árpádot, Resch Ferencet és Szabó Ferencet pedig fel mentette az ellenük emelt vád és következményei alól. A törvényszék azonban agy rendelkezett, hogy az ügy iratai kerüljenek vissza az ügyészséghez, mert szükségesnek látszik Gosztonyi ellen gondatlan benemjelentés miatt az ujabb eljárás megindítása. Az itólet jogerős. /MOT/ Sy, 0VAPÉKC3ALÁSSÁL VÁEOL T VÁLLALKOZÓ. Sebők Zoltán dr, büntetőtörvényszéki egyesbir 0 ma tárgyalta Scheer L-'azló ,dr. vállalkozó bűnügy tt , aki ellen a királyi ügyészség hé trendbe li csalás büntette cimén emelt vádat. Eszerint Scheer Rádius inkasszó vállalat hangzatos név alatt egy vállalkozást létesitett, óvadékos alkalmazottakat vett föl, akiknek kétezer pengőn felüli óvadékát saját céljaira fordította. Az ügyészség szerint Scheornek segítőtársai voltak a báncselekmény clkövetétében Zele András magántisztviselő, Talics Jánea gopés és Szombati Géze ügy nök, akik mindenütt azt hangoztatták, hogy Scheer . vállalkozása nagyon rentábilis, tehát az alkalmazottak óvadéka nem forog v eszélybe n. A biró mindenekelőtt személyi viszonyaikra vonatkozóan ir 11••• ga-tta ki a vádlottakat s ennek során kid erült, hogy Scheer sikkaszt:' a, csalás és okira thamis itásért már három ízben, Eele pedig okira thamisi t ásért nyolchónapi börtönre volt már elitélve. A vádlottak valamennyien taga dták bűnös ségüket. /Folyt .köv ./Ma...