Magyar Országos Tudósító, 1934. március/2

1934-03-19 [096]

ZSAROLÁS KÍSÉRLETE MIATT ELÍTÉLT NYUGALMAZOTT ÁRVASZÉKI ÜLNÖK.1GYE A TÁBLA ELŐTT. Krúdy Géza hatvanéves nyugalmazott árvaszéki ülnök évek előtt gyámja volt az akkori kiskorú Knefély Matildnak, aki az 193o év folyamán ferjhozment Endrődy László rákospalota i magántisztvi se lohöz. Krúdy Géza gyámi tisz­tének megszűnése után, pár év múlva, levelet irt Endrődy LászIónénak s a levélben közölte, hogy annakidején folyamatba tett visszahonosítási ügyébon utólag bélyegilletéke t, illetve bírságot róttak ki reá. Felszó­lította volt gyámleányát, hogy ezt az összeget haladéktalanul fizesse ki, mcJft ellenkező esetben okira thamisltás miatt büntető feljelentést tesz ellene, Krúdy Géza ugyanis rutait a leiéiben arra, hogy gyámleánya annakidején az ő engedj Íme nélkül irta alá gyámja /Krúdy Géza/ nevét a vvis s zahono3 itási kérvényre: tehát okirathami si tást követett el i Endrődy Lászlóné azonban nem ijedt meg a fenyegetéstől, a kö­vetelt pénzösszeget nem fizette meg, hanem ehelyett zsarolás cimén bűn­vádi feljelentést tett volt gyámja: Krúdy Géza ellen, A nyugalmazott árvaszéki ülnök a pestvidéki törvényszék előtt azzal védekezett, hogy a levelet téve désből irta; időközben ugy anis meg­győződött róla, hogy valóban adott meghatalmazást gyámlányának neve sir­Írására. A törvényszék a beszerzett iratokból megállapította, hogy a bé­lyegilletéket nem a visszahonosítási ügyből kifolyólag rótták ki Krúdy Gézára, hanem amiatt, mert mint gyám, annakidején ismétolt hatósági fel­szólítás ellenére nem nyújtotta be az árvaszékhez gyámi elszámolásit. Minthogy pedig a vádlott pontos értesítést kapott arr°l is, hogy az ille­tékkirovás ez utóbbi ügyből kifolyólag történt, - a törvényszék a vádlott védekezését nem fogadhatta el, Ezekután az elsőfokú biroság bűnösnek mon­dotta ki Krúdy Gézát zsarolás vétségének kísérletében és ezért kétszáz pengő pénzbüntetésre ítélte, de a büntetés végrehajtását háromévi próba­időre felfüggesztette. Súlyoséit 0 körülménynek vette a törvényszék azt, hogy a vádlott nyugalmazott árvaszéki ülnök létérem volt gyámieanyával szembon követte el a bűncselekményt. Viszont a büntetés végrehajtását azért függesztették fel, mert a vádlott volt gyámleányától töredelmes bocsánatot kért s a sértett nem kivánta megbüntetését. A tábla Kállay-tanácsa most ezt az Ítéletet jogerős n helyte ben ha gy ta. /M0 T/Ki . ÉRDEKES KÁRTÉRÍTÉSI PÖR - ORVOSI MŰHIBA FOLYTAN. Borsiczky Gtto Nadrág községből! /román megszállott terület/ lakos fele­ségét néhány évvel ezelőtt'dr. Nádory Béla főorvos az egyik budapesti szanatóriumban megoperálta. A műtét közben a főorvos drénezés céljából gazé-daraboka t használt fel s egy körülbelül 2o centiméter hosszúságú gazé darab véletlenül a hasfal levarrása után is bent maradt a megope­rált asszony t stében. A gazé esik idővel súlyos komplikációkat okozott, ugy, hogy Borsiczkynét újólag meg fellett operálni. A második műtétet a temesvári Park-szanatóriumban, végezték s okkor votték észre a megtörtént sajnálatos orvosi műhibát: a'gazé darabot eltávolították, de az eset a megoperált nő egészségi állapotát károsan befolyásolta. Emiatt az asszony férje ; Borsiczky Ottó, ügyvédje: vitéz dr. Demeter Lévárt budapesti ügy­véd utján polgári kártérítési pört indított dr. Nádory főorvos ellen, akit a pörben dr. Szakái Antal és dr. Sinburg Artúr budapesti ügyvéd k k épviseltek. A közel 7ooo pengős összegért folyó kártérítési pör időköz­ben megjárta a budapesti törvényszéket, felkerült a klr. táblára, majd a felperes részérói beadott felülvizsgálati kérelem folytan az ügg el a királyi kúria Térfy—tanácsa is foglalkozott. A kúria megállapította a perelt főorvos terhére a kártérítés, kötelezettségét, az asszony testében maradt gazé darab eltávolítás..val járó műtéti eljárás költségei erejéig. Az összegszerűség tekintetében a kúria nem határozott, hanem visszaküldte az ügy iratait a táblára. A Pá­ria Ítéletéhez érdekes mcgokolást fűzött, amelyben részlet sen kifejti, hogy az orvosi műhibáért hasonló esetben a műtétet végző orvos minden körülmények között felelős. /MOT/KY.

Next

/
Thumbnails
Contents