Magyar Országos Tudósító, 1934. február/3
1934-02-26 [094]
— A TÖRV'm r ".^TóC..C-I TANÁCS '"'LÉSE. H u 3 z á r Aladár fú >olgőrmester délelőtt 10 órakor nyitotta meg a törvény hat ésági tanács ülését. C s i 1 1 é r y Andris a napirendhez szólt és azt kérte,, hogy a tanácstagok pol gari foglalkozására való tekintettel az üléseket mindig csütörtöki napokon tartsák. A főpolgármester közölte, hogy készséggel teljesiti a kívánságot, aminthogy eddig is csak az orsz ggyülé.i képviselő tanácstagok kifejezett kérelmére tértek el a tanácsülések csütörtöki rendjétől. Csilléry András másik felszólalásában azt kérte, hogy az I.kerületi elöljáróság szétválasztásával kapcsolatban gondoskodjanak az anyakönyvi hivatal külön működéséről is. L i b e r alpolgármester bejelentette erre, hogy az I. ker. anyakönyvi hivatal szétválasztására már megtették az intézkedéseket, az igazság és belügyminisztériummal történt megbeszélések alapján pedig már gondoskodás történt a külön anyakönyvek felfektetése iránt. A XI. ker. anyakönyvi hivatal nyomban átköltözik uj otthonába, amint arra mod kínálkozik. Csilléry András szóbahozta még a szombati közgyűlés eseményeit és azt hangoztatta, hogy veszedelmes precedens, ha a tiszviselők politikai kérdésekben is gyakorolják szavazati jogukat. Kérte a polgármestert , ^hogy a jövőben a tisztviselők faasonló természetű ügyek tárgyalásánál ne éljenek szavazati jogukkal. Huszár Aladár dr. főpolgármester Csilléry szavaira kijelentette,^ hogy a tisztviselők teljesen egyenjogú tagjai a törvényhatósági bizottságnak felfogásukkal szavazatuknak kifejezést adhatnak, nem lehet tehát őket szavazati joguk gyakorlásától elütni. Csilléry ujabb felszólalására S i p 6 C z Jenő polgármester is válaszolt.A következőket mon dctta: « -^En a tisztviselőknél általában, természetesen a főtásztviselőknél is a vélemény és lelkiismereti szabadság mellett vagyok. Tény azonban, hogy a szavazattal biró tisztviselők a polgármester után szoktak igazodni azért, mert búzalommal vannak az iránt, hogy a polgármester az ő érzelmüket is tolmácsolja. Kijelentem, hogy én presszió alatt nem állottam és annak ellenére, hogy a kérdésben megvan a magam véleménye, a külpolitikába nem akarok beavatkozni. Egyébként pedig lelkiismeretem szerint szavaztam." P a y r Hugó napirend előtti felszólalásában azt kifogásolta, hogy az üzemi műhelyek kérdésében a tanács által kiküldött hattagú bízott sugot nem hívták össze és a belügyminiszternek az üzemi kérdésben adott leiratával kapcsolatos polgármesteri rendeletet e bizottság tagjai nem kapták meg. Felszólalására Borvendég Ferenc alpolgármester közölte, hogy a polgármesteri rendelet kézbesítése legfeljebb tévedésből nem törtpnt meg, de intézkedik, hogy sürgősen pótolják. Szívesen látja , ha a végrehajtás körül felmerülő egyes nehézségekre rámutatnak és ezért a bizottságot, amelynek egyébként a polgármester közbenjötte nélkül, önmagától kellett volna összeülnie, össze fogják hivni. B ü c h 1 e r József a csarnoki és a piaci helybérek ügyében szólalt fel. Fejtegette, hogy a fővárosban^az üzleti és lakásbérek mindenütt csökkentek, méltányos tehát, ha a főváros is lejebb megy a. tarifákkal. Sorra kell kerülnie ennek a Bz^krtnál és az Elektromos Müveknél is. Ebben a kérdésben még nem kaptak megnyugtató kijelentést, annakidején amikor a• költségvetési vita során indítványozta a helypénzele csökkentesét azt a választ kapta, hogy a jelenlegi arryagi helyzetben arra sor nem kerülhet, a legutóbbi napokban azonban a hirek szerint revideálta a főváros álláspont ját, mert az Ilovszky János által vezetett küldöttség előtt bejelentették a helypénzek csökkentését. Borvendég Ferenc alpolgármester válaszolt és közölte hogjf a budiét tárgyalásakor elhangzott ( indítványra alánosán tanulmányozták a kérdést es e tanulmányozás alapján készült el a[helyberek 25 #-os leszállítására vonatkozó javaslat, amelyet éppen ma vitat meg a közélelmezési szakbizottság-* /Polyt.köv./