Magyar Országos Tudósító, 1934. február/2

1934-02-14 [093]

Szép szelíd öregemberünk mindig az élet értelmét kereste, s amíg kereste, műveltségben, kultúrákban, egyszerre csak rábukkant, hogy az életnek, ennek az értelmetlen életnek van mennyel értelme. Nem hiába volt blbllás ember, nem a betűt, hanem az ihletést kereste. Egy magasabb lélek érintését,az Inspiráció édes csókját} amely mindennel felér és mindenért kárpótol. De nem mindenféle inspirációt és Ihletet, de azt, {-.melyben a művész érzi már, hogy az Istennél lakott. Szép szelíd öregemberünk mi volt lényednek az a varázsa, amely megérintett mindenkit, akivel csak ötpercre ls beszélni megálltál. Keresem a titkodat, mert titkottudó ember voltál. S találok feljegyzéseket, nekem küldött könyveld lapján, szemérmes ceruzavonal-vallomásokat. Nézzétek* a szép szelíd öregember milyen magasan, milyen sasszárnyakon jár. Veréb szárnyakon ennyire nem lehet vinni, galamb szárnyán ls nehezen szállnak fel Ide. Ez a kereszt magaslata már és ennél nincsen magasabb emberi magaslat... Ezután Pékár Gyula, a Petőfi-Társaság elnöke mondott búcsúbeszédet a társaság nevében. - Ihletett, költő - mondotta - mesteri tollú műfordító, egyetemes tudású bölcsósz-pollhlsztor, Londesz Elek, kihez annyi év, szív és lélek rokonságának annyi aranyszála füz, akivel álmodozó beszélgetésckbeh annyiszor szárnyaltunk együtt az életet édesítő szép eszmények felé... ímhol a Petőfi Társasággal és annak nevében egy utolsó beszélgetésre lépek most Hozzád.Tiszta volt szlved-lelked, tetted, s a teremtés istenének dicsőségét zengette lantod e földön. Nyílik a fény ajtaja, Londesz Elek még visszapillant ránk és én megbecsülő szeretettel hajtom meg előtte t.'rsaságunk Petőfi-lobogóját. Az Est-lapok szerkeszt őségé nevében K á r p á. t i Aurél monc ti búcsúbeszédet; Búcsúzom Londesz Elektől, a hűséges kollegától és f elejthet- len kedves jób arát tói. Búcsúzom attól a nagyműveltségű újságírótól, akit mi • :nyájan tiszteltünk és attól a klasszikus formaérzékü költőtől, akit mindnyájan őszintén becsültünk. Schöpflln Aladár az uj ságÍrótestületek nevében vett buc sut ; - Érzem a veszteség nagyságát elhunyta miatt, de nem érzem a lesújtottság ot. Mert maga Londesz bácsi odakerül azok térsaságába, akikkel legszívesebben volt együtt, ott találkozni fog az asszonnyal, akinek sirjára vers-virágokat helyezett, a költővel Flrduzival, akinek verseit fordította, a világ nagyjaival és a magyar irodalom hőseivel. Uj ság Írónak sok c.lkalma yan kiábrándulni az eszmékből, de Maga megőrizte a lélek tisztaságát. Köszönjük ezt és köszönjük a könyveket, amelyeket irt... Az írók Gazdaséigi Egyesülete nevében Balázs József helyezett el koszorút a'ravatalra, s vett bucsut Londesz Elektől, aki az IGE egyik alapító tagja volt. A meghatotthangú búcsúbeszéd elhangzása után a gyászkocsira tették Londesz Elek Jókai-lepellel takart koporsóját és megindult a menet a végső pihenőhely felé. Közvetlenül a kocsi után haladtak Londesz Elek hozzátartozói: leánya dr. Dési Olivérné, Józan Miklós unitárius püspök karján; öccse , unokája és unokatestvére. Londesz Eleket közel egy évtized előtt elhunyt feleségének sirja mellett már várta a sir sötét gödre, dübörögtek a fagyott rögök a koporsófedelen, dombbá tornyosult a sok kőszerű, a részvét virágai. Londesz Elek sirjára többek között koszorút helyezett Józan püo- j pök családja, a magyar uj ságiróint .'zmények, a Fetőf i-Tároaság, az Est-lapok szerkesztősége, a Tolnai Világlapja, a Pesti Napló szerkesztősége, Saluslns I • imre, hozzátartozói és még mások. /MGT/Vr