Magyar Országos Tudósító, 1934. február/2

1934-02-12 [093]

-— ZU ESTERHÁZY TAFAS GRÍ>? ÜGYÉSZÉNEK tÍGYE /3.folytatás ,/ A tanuk kihallgatása után Oppler dr. még ki^ elöntette, ^hogy arról amit o tett senki nem tudott, neki senkivel előzetes ^megbeszélé­se ezekre vonatkozólag nem Volt. Amit tett, sajátmaga elhatározásából t O XI t 0 * Kotsis Miklós dr. ügyészségi alelnök indítványozta ezután, hogy a törvényszék a ma meg nem jelent tinukat újra idézze. A törvény­szék ilyen értelemben is határozott és a tárgyalást március 7-ig elna­polt a * /MOT/ Ma» - — A BUDAPESTI KIRÁLYI ÜGYE SZSÉGSEK a Hungária szálló magány termében ma este tartandó társasvacsoráján résztvevő közönséget felkérik, hogy este fél kilenc óráig feltétlenül megjelenni szíveskedjék, mert a va­csora pontosan kilenc órakor kezdődik. /MOT/ Pro üomo! A budapesti kir. ügyészség felkéri a napilapokat, hogy a kedden este tartandó vacsorájukról szóló közleményt átvenni szíves­kedjenek* MOT* VALUTAÜZÉRKEDÉS I BÜNPER . Lukács István, a Vadászkürt szálló volt segédportása, Politzer v ilmos ügynök, ifji BÓnis Ferenc dr. orvos, fogorvos, Klár Ferenc szállitó és Reiter Sándor kalopszalóntulajdonos ellen külföldi fizetési eszközökkel való üzérkedés, illetve bűnsegéd! bünrés zesség cimén emelt vádat az ügyészség s ma került az ügy a büntezőtörvényszék Horváth-tanácsa elé. Lukács és Politzer letart°ztatásban vannak. Az a vád, hogy Lakács, aki különféle büncselekményékért már büntetve volt s legutóbb i£ kétévi fegy­házra Ítélték, mint szállodai alkalmazott Politzer Vilmos révén íjt árfolyamon idegen pénzeket adott el,Bonis dr.-tól két alkalommá 1 wfctjfe-áo fontot s azt értékesítette is. Klar a vád szerint közvetített más vala ­taügyekban, R eiter pedig, mint a vádirat mondja, egy alialommal tízezer 'ttÉmtt/n fra nko t vett Lukácstól szintén zug árfolyamon. Lukács beismerte bűnösségét, Elmondta, hogy mint szállodai portás több izben kapott megbízásokat" a vendégektől kisebb valuta téte­lek értékesítésére. Néhány pengőt keresett egy-egy ügyleten, amire kü­lönben is szüksége volt, mert a Vadaszkürt-szálloda anyagi zavarai miatt nem tudott fizetni alkalmazóttainak, ugy hogy például o is hónapokig nem kapott fizetést. Amikor az elnök a Bónis dr.-ral kapcsolatos vádpon­tokra tért át, nyomatékosan figyelmeztette Lukácsot, hogy senkit se vá­doljon alaptalanul, vigyázzon minden szavára, - Tessék megkérdezni a szállodai* alkalmazottakat, milyen ember voltam. A legmegbízhatóbb, a legbecsületesebb emberek közé tartoztam. Ha a tekintetes törvényszék rájön arra, hogy egyszer is hazudok, hozzon olyan ítéletet, amilyent ezek a falak még nem hallottak, - vágta ki nagy önérzettel a volt szállodai portás. A továbbiak során elmondta, hogy if j . Bónis Ferenc dr.-tól kapót c fontokat ér téke sí tésre s rend szerint Politzer volt az, aki meg­vásárolta az idegen pénzt. - Más is szeretett volna tőlem valutát - folytatta a vádlott ­mert, tetszik tudni, a valutások olyanok mint a ragadozók. Ahol pénz­szagot éreznek, onnan nem mozdulnak. Később nem akartam Politz'.rrcl to­vább csinálni az üzletekot, mert a Magyar-Olasz Bank egyik vezető tiszt viselője felszólított, hogy ha tudok idegen pénzt szerezni, vigyem hoz ­zajuk, kapok öt százalékot, így is csináltam. Egész szépen kerestem. *-zután a Leszámítoló Bankba is vittem valutákat, itt két százalékot kaptam jutalékképpen, A vallomás további részét Lukács a zugvalutások szakkife­jezéseivel tarkította a hallgatóság nagy derültségére-, s mindvégig ter­helőén vallott vádlott-társaira nézve, /Sy./ Eaulán Politzer Vilmost hallgatták ki, aki tagadta bűnössé­gét. Szerinte e.gy áj. teában nem felel 4M£% Lukács előadása, hogy ő valutát vc-frt volfi*, fSUÍfm^töV . fW..

Next

/
Thumbnails
Contents