Magyar Országos Tudósító, 1934. január/3

1934-01-25 [091]

— ZU ÉRDEKES UZ30RABÍJNPER /l. folytatás,/ Ezután Fényes Elek húszon áronéves banktisztviselő, a sértett fivére tanúkihallgatására került sor. Fényes Elek sok tekintetben fivé­rével ellentétes vallonást tett. Elmondta, hogy a kérdéses időben tar­tozott ugyan kollegáinak kisebb összegekkel, de Vannaitól annakidején nem kapott köVlcsönöket és Így nem JU-s tartozott neki. Ellenkezőleg Vannai az, aki neki tartozik. "Neki nem is volt szüksége semmiféle pénz­re a kérdéses időben. Fényes Elek is zsebretott kézzel felelgetett a^ feltett kérdésekre, az elnök őt is figyelmeztette, hogy a bíróság előtt nem illik zsebre tett kézzel állni. Szembesítették a két fivért, Fényes Béla megjegyzi, hogy hir­telen ne m emléke zhe tik fivére- egyes dolgokra, majd mos olyo va ült vissza a helyére. Horváth elnök .a tiszteletlen maga­tartásért Fényes Bélát negyven pengő pénzbüntetésre itólte, - Egy látszik, furcsa vége lesz ennek a dolognak, - jegyezte meg szigorú hangon Horváth clnö k. Fényes Elek a kikérdezés további során elmondta, hogy csak . bátyjától értesült arról, hogy kétszázpengős kölcsön után tulmaras ka­matot kötött ki Gábor, Fivére tartozott Vannainak, A védő megkérdezte, hogy tudta-e, hogy aláírása semmit sem ér, mire azt válaszolja: Igen, do bátyja szerint Gábor kötötte magát az ő aláirásáhez is, Van nai Lászlót és Gyulai Molnár Ferencet a törvényszék nem hallgathatta lei, mert bár idézést kaptak a mai tárgyalásra, nem jöttek el és elmüket sem tudja a törvényszék. Tenesváry László, a Külkereskedelmi Hivatal egyik osztályának vezetője tett ezután tanúvallomást. Elmondta, hogy Vannai, aki rokon­ságban van Fényesékkel, kérte, hogy irja alá a váltót kezeskéntmert pénzre van szükségük, Segíteni akart a fiatalembereken és ezért, aláirta a kitöltetlen vált óürlapot, Később mondták neki, hogy nagyobb összeg­ről állította ki Gábor, mint amennyit valójában kifizetett. Boros Sándornét, a kölcsönügylet közveti tojt hullgatta ki még a törvényszék. Előadása szerint a gyógyszerész panasz'oodott, hogy r-ábor -miatt vesztette cl állását, de azt nem emlitette, hogy állitólag uzsorakamatot követelt tőle. Ezután Jónás Sámuel dr, ügyészségi alelnök feleslegesnek tartott minden további bizonyítást, elejtette a vádat, azzal, hogy gya­nús körülmények tárultak fel a mai tárgyaláson a kölcsö nügyletre vonat­kozóan, feltehető, hogy egy társaság pénzt akart a vádlottól szerezni, beugratták Gábort, mert eszükágában sem volt, hegy a pénzt vissza­fizesséki Fényes nem vette át a pótmagánvádat, mire befejeződött az el­j árás. /MOT/ Sy. ' --- CSALÁSÉRT HATHÓNAPI BORTÖNRE ÍTÉLTEK EGY 3 ZÉLHÁMCSflCT. Král Rezsőné harmincegyéves takarítónőt kétrendbeli csalás büntet tévcl vádolta meg az ügyészség és a bűnügyet ma tárgyalta a büntető törvényszé­ken László Dezső dr, törvényszéki egyesbiró. Král Rezsőné, aki már több ször volt büntetve és jelenleg is két és félévi fegyházbüntetését tölti, a vád szerint Jónás Artúr ügynöktől azzal a mesével, hogy olcsó cukrot tud szerezni, tizenöt pengőt csalt ki, egy Győri-uti trafiktulaj do nos ­nőt pedig azzal az állításával, hogy báró Láng Boldizsár tábornoknál van alkalmazásban, rábirto, hogy tizenhat pengő értékű szivart és cigarettát szolgáltasson ki neki. Král Rezsőné a tárgyaláson beismerte, hogy Jónás Artúrt, aki gróf Váyné trafikjában volt alkalmazott, megtévesztette, azt mondta néki, hogy mint egy miniszteri tanácsos alkalmazottjának, módjá­ban van a^ földmive lésügyi minisztérium méhészeti osztályán olcsó cukrot szerezni és a fiatalembertől át is vett tizenöt pengőt, de cukrot nem szerzett. Tagadta, hogy mint a tábornok állítólagos alkalmazottja szi­vart csalt ^volna ki a trafikosnőtöl,- Jónás Artúr kihallgatása után Flott Irén, a Győri-uti trafik alkalmazottja, arról vallott, hogy egy asszon;-, aki hasonlít Králnóhoz, megtévesztette ót, de határozottan nem ismerte' fel a vádlottban a csalót. A törvényszék egy rendbeli csalás bűntettéért Král Rezsőnét hathónapi börtönre itólte. Az ítélet jogerős. /MOT/

Next

/
Thumbnails
Contents