Magyar Országos Tudósító, 1934. január/3

1934-01-25 [091]

Szerkesztésért ós kiadósért felelős: NÉMETH IMRE, 1. törvényszéki kiadás* Budapest, 1934. január 25. --- á CSERKÉSZSZÖVETSÉG NEVÉVEL VISSZAÉLŐ) ROVOTTMULTU MAGA-NHIV^TALNOKCT A TABL.Í LOPÁSÉRT, CSALÁSÉRT LS SIKKASZTÁSÉIT TIZHóKa.FI BÖRTÖNRE ÍTÉLTE. Molnár Géza Elek huszonnégy éves gimnáziumi érettségit tett magánhivatal­nok, aki különféle vagyon elleni büncs elekaiényck miatt már ismételten büntetve volt, az utóbbi időben - főként a Cserkészszövetség nevével visszaélve - ujabb bűncselekményeket követett el s igy ismét a büntető­b Íróságok elé került. A büntet őtörvenys zéki főtárgyaláson be ige zolódott, hogy Molnár rendszerint Liószeghy néven cserkész tisztnek adta ki magát s többek kö-'zött Batthyány Lajos gróftól csalt ki, állítólagosán a Cserkészszövetség részért kisebb-nagyobb pénzövszegü adományokat #• Egy alkalommal ellopta a gróf garázsából az egyik, autóolajt tartalmazó há­taira s kannát, más esetben pedig Károlyi József gróf csurgói uradalmi főpónztárnokát csapta be. De elkövetett Molnár Géza Elek ezeken kivül egyób bűncselekményeket is, igy például két bűntársa segítség éve 1, aki­ket a bíróságok azóta jogerősen elitéltek, ellopott egy értékes motor­kerékpárt, amely Juhász Andor budapesti lakos tulajcb nát képezte. Meg­károsította j ól tevőjót: Lipscher Sándort is, aki cg.y Ízben - megszán­va az állás ós lakás nélkül tengődő vádlottat, - ideiglenes has ználatra átengedte számára saját lakását s Molnár a jóindulattal rútul vissza­élve, ellopta Lipscher Sándor értékes sport-stopperóráját, A büntetőtörvény szék a felmerült terhelő adatok alapján Mol­nár ü éza Eletet háromrend be li csalás, egyrendboli lopás ós egy rendbeli: sikkasztás miatt - az enyhítő szakasz alkalmazása mellett - összesen tia­hónapi börtönre ós ötévi politikai jogvesztésre ítélte. Az elsőfokú bí­róság a vádlottat egyes vádpontok alól részint bizonyítékok hijján, részint a büntethetőséget megszüntető ok alapján felmentette. A tábla Zelenka-tanácsa most az elsőfokú ítéletet egész ter­jedelmében helybenhagyta^ főként arra való tekintettel, hogy enyhítő körülményként mórlegelte a vádlottnak orvosszakórtők által megállapított gyengeelméjű voltát. /MOT/ Ky. A RENDŐRREL ERŐSZAKOSKODÓ -CIGÁNYOK ÜGYE A TÁBLA ELŐTT. Az 1932 év októberének egyik napján Rafael János, Rafael István, Rafael József és Rafael Péter jászberényi vályogvető cigányok az egyik ottani,, jómódú szőlősgazda szőlőjében dolgoztak. A kapott ujbortól valamennyien becsíptek s este, hazafeléménet a község tulajdonát képező faiskolából meglehetősen nagy mennyiségű tüzelofót szedtek össze, azzal a szándékká] hogy azt ellopják. Szabó IX, János jászberényi rendőrőrmester, aki vala­milyen ü^gyből kifolyólag éppen a Rafael-fivér eket akarta előállítani, ezek laresése közben szembe találkozott a tűzifával megrakodott csoport­tal. A rendőr most már a fa tolva jlás miatt is be akarta kísérni a cigá­nyokat, akik azonban könyörgőre fogták a do lgc t. Szabó IX. János termé­szetesen nem engedett, mire a cigányok egy szempillantás alatt ledobál­ták a tüzelőfát, körülfogták a rendőrt ós most már orosza klóul akarták kényszeríteni a távozásra. A zajos jelenetre elősietett a közeli cigány ­putriból két nő: Rafael Fercncne született Ürmös Franciska, valamint a négy Rafael-testvér anyja, Rafael Lajosnó született Rafael Borbála .hat­vannégy éves öreg cigányasszony, akik rikoltozva biztatták a férfiakét az ellenállásra. A Rafael-fivérek erre megtámadták a rendőrt, akit Rafa­el János egy éles fahasábbal ugy fejbevágott, bog;/ a kötelességét telje­sítő ember véresen, esznólo tlenül rogyott össze. - A szolnoki törvény­szék hatósági közeg elleni erőszak bűntettében mondotta ki bűnösnek a vádlottakat, akik közül Rafael Jánost kétévi fegyházra, Rafael Istvánt ós Rafael Józsefet hat-hathónapi börtönre, Rafael Ferencnét egyhónapi fogházra, Rafael Lajosnőt husz pengő pőnzbüntetés re ítélte, A tábla Rafa­el János büntetését két ós félévi fegyházra súlyosbította, viszont Rafa­el Forer.cn&t a vád alól felmentette, Rafael József büntetését pedig nógyhónapi fogházra mórsókelte. /MOT/ Ky. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR V L KraJo-út I

Next

/
Thumbnails
Contents