Magyar Országos Tudósító, 1934. január/3
1934-01-25 [091]
r 2. törvényszéki kiadás, Budapest, 19o'4. január 2*. • CSAL A „SAL VADOLT JAVASASSZONY A BÍRÓSÁG ELŐTT. Érdekes csulási ügyet tárgyalt ;na délelőtt a bühtetebörvényszéken Haksch Ferenc dr, cgycsbiro. A vádlott Noé Gyuláné volt, aki a vád szerint, dint javasasszony követte el a különböző büncs el -kmény .-ke t, Az ügyészség vádja szerint Noé Gyuláné több nőnek azt igérte, hogy különböző porok segítségével, ha az ö útmutatását követik, férjet, illetve " tánoga: o't" szerez nékik. Az i éret által La ndmann Lás zl óné tói 600 pengőt, Fia c són Ilonától 2ooo pengőt, Braun Gyulánétól 4oo pengőt csalt ki, illetve cnynyi értékű zálogcédulát szerzett, meg telük és a zál0gcédulákat a nők beleegyezése nélkül eladta és a pénzt saját céljaira forditotta, Noé Gyuláné tagadta bűnösségét és többek között igy védekezett: - Nevetséges a vád, én soha nem jósoltam, nem d.lejeztem, csupán szórakozásból vetetten kártyát az ismerős cinnek. Elterjedt rólam a hir, hogy ha utasításaimat követik a nők, férjet tudnak maguknak szerezni. Tagadom, hogy bárkitol pénzt csaltam ki 3 a zálogcédulákat non férj szerzésért;, kaptam, hanem ugy vásároltam. Az természet s, hogy a megvásárolt zálogcédulákat kiváltottam és az értéktárgyakat, az ékszereket, ruhaneműt eladtam, mert hiszen üzletszerűen foglalkoztam ilyesmivel. Delejes hökusz-pökuszokkal soha nem operáltam, férjet nem Ígérten senkinek. Tanuként hallgatták ki az egyik sértettet, Piac són I]_ona tisz visclGtaotáki elmondta, hogy egy barátnője, Horvát Erzsébet beszélt néki először Noé Gyulánérői. Később Braun Gyuláné révén ismerkedett meg a javasasszonnyal, ugyanis Noé Gyuláné Braunnénak is megígérte, hogy pártfogót" szerez néki, - Horvát Erzsébet lenne a tanúm, hogy miket csinált Noé Gyuláné, de a barátnőm öngyilkos lett, nem tud ideállni. Noé Gyuláné őt is a leggaládabb módon félrevezet e. Ezután a tisztviselőnő elmondotta, hogy Braun Gyulánéval együtt mentek el a javasasszony lakására, ahol sötét szobában, rémmeséket mondott nékik az asszony. Á jósnő tanácsára taxiba ültek és éjszaka 12 órakor kimentek a t a.: tőbe. A jósnő utasítására a sírok között kellett járniok'és olyan k r,.sztet kellett keresniök, amelyen a kert sztuov ügya'üaz, mint amilyen kár sztnevü férjet sz ere tnénok maguknak szerezni . - Három siit kellett kiválasztanunk - vallotta - és a keresztokról a magurkcal hozott késsel szilánkokat kellett levakarni ,Noé Gyuláné, anig mi a temetőben voltunk, a kapuban vigyázott, he, y senki meg ne zavarjon minket. Most már tudom, hogy azért vigyázott, mert rendőr . tol felt. A keresztről 1 ...vakart' faszilánkot, selyenpapiroba csomagolva cl kellett vinni hozzá. Azt' igérte, hogy majd értosit ha eredmény mutatkozik. Később tudatta velem, hogy Tó áh I.ászió .dr.lcrnza férjen s az orvodnak sok pénze van. El is j ö '•: t a lakasomra, fehér port hozott és azt mondta, hogy éjjel 12 órakor kiáltsam be a kénénylyukba férjjelöltem keresztnevét és a fehér port égessen el a tűzhelyen, En nagyon őrülten, hogy maga hoz méltó férj.et kapok és mindent megtettem. Bár most már tu_ don, hogy csalás volt az e, ész, de mégis állítom: hallottan a kéményből valami feleletet. Az asszony által hozott port elégettem és a hamut elvittem hozzá. Noé Gyuláné a lakásán ezt a port más szinüvé al,..kitotta át, majd visszaadta a port és felszólított, hogy lopózzak bo az orvos lakásába és étkezés előtt lantson szét az ebédlő asztalon. A tanácsot neg is fogadtan, elhintettem aport, amelyből a földre is hullott. Később, amikor ae " udta :, hogy az egész manipuláció csalás, Noé • Gyuláné azt mondta, hogy azért nem Sikerült, a férjfogás, mert a por a fölére hullott. - És hogyan jöttek rá a csalásra? - kérdezte a biró. - Eleinte azért hittünk neki, mert Braunnénak volt egy udvarlója, akit állítólag Noé Gyuláné s zerz^ett, Az udvarló hosszú ideig evett-ivott Braunnénál és később megszökött. Igy jöt tünk rá, hogy cseles az egész, - Intelligens ne létére, hogy tudott hinni"! - Szere kies voljan, 1 . '.. Ezután elmondta, hogy milyen zálogcédulákat csalt ki tőle a javasasszony s szerinte 2ooo pengő értékű ékszert ruhanemű és más holmi volt a zálogcédulákon elhelyezve. /Folyt. köv ,/P .