Magyar Országos Tudósító, 1933. november/1
1933-11-10 [087]
MAÜAR ORSZ.GOS TUDÓSÍTÓ .-) , törvényszéki kiadás. Budapest, 1933. november ± 0 . - — ZU GÖMBÖS ELJJSNÍ ÁLMERÉ i-YLE T /5.folyta tás ./ Elmondta ezután még Kleinné, hogy Lőwingor hang súlyozta ,hogy na volna fegyver, volna merénylő is. Próbálta lebeszélni az ilyen lehetetlen tervről. Igaz, hogy Ferley emiitette, hogy a miniszterelnökkel akar beszélni a dologról és addig "tartsa tewingert" » A rendőré gen - vallotta Kleinné - ezért vallott másképpen és került most ellentmondásba, mert Lőwingor többször megfenyegette és kitanította, hogy mit valljon. Kérte LŐv/inger megbüntetését, mert az ügy óta beteg. Hain Péter detektivfőfelügyelő és a többi nyomozó detektív tett ezután tanúvallomást. Hain elmondta, hogy Lőwingor többször jött "valótlan be súgással" és röpiratokat is hozott. Utóbbi miatt áltak vele mégis szóba. Amikor a merényletterv hírével jelentkezett, nyomban komolytalannak találták a dolgot, de mert a miniszterelnök személyére! volt szo, mégis köt&lessegüknek tartották megtenni a szükséges nyomozati intézkedéseket. Sokszor jött kommunis ta mörénylettervekkel, egyszer azt mondta, hogy egy templomot akarnak felgyújtani, másszor ekrazitos merénylet készül, dU»o sohasem adtak hitelt ezeknek. A miniszter elnök elleni merénylettel kapcsolatban részletes bejelentést tett, Perleyt és Kleinnét, ve.l mint űgy Kovács nevü férfit nevezett meg.. Fontos leírást adott a merénylotterv színhelyéről és találkákról is beszélt, de ezek a találkák sohasem zajlottak le ugy, ahogy ő előre jelezte. Löv/inger a Hainnel történt szembesítéskor zavartan viselkedett, de ve ül is megmaradt vellomása mellett. Subics István detektív tagadta, hogy öt pengőt kapott volna Lőwingor a bejelenté sert és revolverért, Vass Elek miniszteri osztálytanácsos arról zett tanúvallomást, hogy július 8., és 15, -e között valaki Perle-y nevében audienciát kért, de ezután következett a római ufe és a dolog abbamaradt.. Több tanú kihallgatása után a vád képviselője kérte a sértettek megesketését, a védő viszont ujabb tanukét kért kihallgatni, /Folyt, köv./ — -ZU RABLÁSÉRT ELI TELTEK EGY KIFUTÓT ÉS EGY LEÁNYT. /I. folytatás./ fenyegetőzött. A váratlan támadás miatt ijedségében tűrte, hogy a láncot és Óráját zsebéből kivegyék. A perbeszédek elhangzása után a törvényszék bűnösnek mondotta ki Klein Bélát rablás bűntettében és ezért kétévi fegyházra itélte, Farpék Magdát pedig, mint bűnsegéd! bűnresz.st egyévi börtönnel sújtotta. Az Ítélet nem jogerős. /MOT/T.